Index Vakbarát Hírportál

3d grafénnal lehetnek kisebbek és erősebbek a kütyük

2015. július 16., csütörtök 16:46

A grafén napjaink joker-alapanyaga. Nemcsak gyorsabb processzorokat, hosszabb életű akkukat és hatékonyabb napelemeket ígérnek a kutatói, de a golyóálló mellénytől a szebb hangú fejhallgatón át a gyorsabb DNS-szekvenálásig a legkülönbözőbb területeken lehet majd bevetni a tervek szerint – pláne, hogy lassan a nagyüzemi gyártása is megkezdődhet. Most a Rice Egyetem kutatói arra jöttek rá, hogyan lehetne a segítségével hatékonyabban hűteni az elektronikus eszközeinket, hogy például a telefonjaink is jobban bírják a kánikulát.

Már maga a hagyományos grafén is egészen hatékony hővezető, de a kutatók úgy gondolták, ezen a téren lenne még hova fejlődnie. Az egyes rétegek felülete ugyanis gond nélkül elvezeti a hőt, de a rétegek között sokkal kisebb az átjárás. Ezért kezdtek három szerkezetek előállításával kísérletezni. A számítógépes szimulációik szerint a fehér grafénnek nevezett bór-nitridből készített, hatszögletű lapocskákból és nanocsövekből felépülő struktúra lehet a legalkalmasabb, hogy minden eddiginél hatékonyabban vezesse el a hőt.

Ennek a megoldásnak a segítségével a hőt jobban toleráló, ezért nagyobb teljesítményre képes, illetve kisebb felületű eszközöket lehetne előállítani.

Rovatok