Index Vakbarát Hírportál

Nagymacskákat festettek egy magyar Gripenre

2016. május 23., hétfő 16:34

Öt vadászgéppel vesz részt a Magyar Légierő a Zaragozában tartott NATO-hadgyakorlat, a Tiger Meet 2016 eseményein. A Tiger Meet a NATO-erők hagyományos, 1961 óta megtartott közös, nagy szabású hadgyakorlata, idén 15 ország 100 gépe vesz részt rajta. A Tigristalálkozó lényege, hogy a különböző nyelvű és felszerelésű légierők békés körülmények között tapasztalják meg, milyen, mikor együtt kell dolgozni a NATO többi tagjával.

1977 óta hagyomány, hogy a résztvevő kontingensek legalább egy gép legalább egy kis részét tigriscsíkosra festik. Idén először a magyar Gripenek közül is megkapta egy a speciális külsőt. A 40-es oldalszámú, együléses vadászgép farkára a magyar Puma század jelképét festették nagyobb méretben, a gép szárnya alá függesztett póttartályok oldalára pedig egy-egy tigris került. 

Ha jobban megnézzük, a gép pilótafülkéjében, a kabintető és a műszerfal teteje között egy plüsstigrist is látni.

Érdekesség, hogy bár az eseménynek komoly PR-értéke van, illetve a Gripenek közül még egy sem kapott korábban speciális festést, az eseményre és a különlegességre nem a Honvédelmi Minisztérium hívta fel a figyelmünket (sőt, sem a Honvédelem.hu-n, sem az MTI-ben nincs hír a dologról). JAVÍTÁS: Azóta megtaláltuk a hírt a Honvédelem.hu-n, három napja tették fel, a főoldalon már nincs nyoma, de tény, hogy volt róla hír.

A cikkben található képeket például az eseményen fotósként részt vevő Jörgen Nilsson svéd fotóstól kaptuk (érdemes megnézni a többi képét is, bár azokon kevesebb a magyar Gripen). Egy hét alatt ez már a második ilyen furcsaság, legutóbb például csak azért kaptunk képet arról, ahogy a Saab linköpingi gyárában bemutatták a magyar küldöttségnek az egy éve, Csehországban elvesztett Gripen pótlásaként készült, kétüléses gépet, mert belebotlottunk az esemény hivatalos fotósába a város egyik szállodája előtt.

Az nem újdonság, hogy plüssállat utazik a vadászpilótákkal, a század kabaláját, egy piros kendős fekete pumát rendszeresen látni is a vezérgép pilótája előtt. Legutóbb a magyar Gripenek tízéves szülinapi repülésén fotóztuk le, hogy is néz ez ki a gyakorlatban.

Rovatok