Index Vakbarát Hírportál

Az Electronic Arts az egyik legjobban utált cég a gémerek körében; szidják az ötlettelenség miatt, bejáratott sorozatok futószalaggyártásra állításáért, olyan sikeres brandek elcseszéséért, mint a Sim City vagy a Plants vs. Zombies, az Origin nevű játékboltért és persze a Mass Effect 3 vége miatt (never forget). A cégnek évek óta nagyon kellene a jó PR, amihez persze az üzleti stratégiáját sem ártana átkalibrálni. Hogy erre megvolna a hajlandóság, annak nem sok jelét láttuk eddig. Aztán megjelent az Unravel.

Van egy komoly veszélyforrása annak, amikor valaki kitalálja, hogy egy ízig-vérig lövöldözős játékot, amelynek összes korábbi része alapvetően arra épült, hogy különböző éghajlatú erdőkben géppuskákkal vadulunk, át kéne tenni egy másik idősíkba, valahova oda, amikor még tűz se nagyon volt, nem hogy tűzfegyver. A Far Cry Primalben pontosan ez történt: a korábbi részekben tökéletesre fejlesztett lövöldözés-vadászat-felszerelésgyártás háromszöget a modern világ dzsungeleiből Közép-Európa őskorába vitték vissza, egész pontosan 10 ezer évvel időszámításunk kezdete elé.

Ez több dolgot is jelent, vegyük sorba őket idegesítőségi faktoruk szerint.

1. Nincsenek pisztolyok vagy puskák. Ez mondjuk nem olyan nagy baj, mert cserébe van bunkónk, dárdánk, parittyánk meg íjunk. A baj az, hogy ebből mindenki kábé egyet fog használni. Jó esetben ez az egy az lesz, amelyik az összeset kipróbálva megtetszik neki, rossz esetben meg az az egy, amit az összes többi ember is használ: az íj. A lényeg, hogy valamennyire ugyan átalakul a játék gerincét adó lövöldözés, de a lényeg tök mindegy, függetlenül attól, hogy Kalasnyikov, vagy bothoz kötözött szakóca van a kezünkben: célozzunk az ellenség fejére, az a hatékony.
2. Nincsenek pisztolyok vagy puskák, de vannak bombák. És ez igazából még nem is a legviccesebb, mert oké, nyilván még az ősember is rájött, hogy ha jó magasról ledob egy nagy követ, az hasznos tud lenni a vadászat és a háborúk során. Na de hogy a játékban ezt egy bagollyal intézzük, mármint van egy baglyunk, amit mi irányítunk, és ha kifejlesztettük az ehhez kellő képességet, a madár hevenyészett bombázóként gombnyomásra elereszt egy méhkast, hát az inkább vicces, és azt mutatja, hogy volt két nagyon kemény hét a Ubisoftnál, amíg kitalálták, hogy tegyék a lehető legkevésbé nevetségessé ezt a dolgot.
3. Nem értünk egy büdös szót sem, mert a játék szereplői valami indoeurópai alapra fejlesztett ősnyelvet beszélnek. Oké, én elismerem, hogy nyilván nem a királynő angoljával egyeztették a kardfogú tigrisek elleni védekezést eleink, sőt azt is elismerem, hogy a készítők komoly munkát feccöltek abba, hogy létrehozzanak egy hangzásra létezőnek, beszélhetőnek tűnő nyelvet, de azért hosszú távon baromi unalmas, hogy minden istenverte mondathoz tolmácsot kell kérjek, mert ötletem sincs, mit akar tőlem a beszélgetőpartnerem.

Ezek azok a dolgok, amik csak az első néhány órában előjöttek, miközben a Far Cry Primalt játszottam. Aztán szép lassan kezdett összeállni az, amit eleinte még inkább csak sejtettem: ez a játék tök ugyanolyan, mint a Far Cry 4 vagy épp a Far Cry 3 volt, csak a fejlesztők fejlesztés helyett inkább léptek egyet oldalra. A helyzet az, hogy megtehetik, mert a modern Far Cryok alapja van annyira egységes és szórakoztató, hogy az ember ne nagyon érezze magát átvágva, hogy tulajdonképpen ugyanazt az egyszemélyes bosszúhadjáratot kapja, amit az előző két részben.

A baj az, hogy, és ez nagyon vicces, szóval hogy

Egyrészt mondhatnám, hogy olyan, mint a Mátrix lassított jelenetei, mikor a szereplők félreugrálnak a csigalassan repkedő golyók elől, de sokkal jobban fedi a lényeget, ha azt mondom, hogy olyan az egész, mint mikor gyerekként, kábé az óvodában pisztolyost játszottunk. Ott volt az, hogy ne haljunk meg az ellenség lövéseitől,

Na, a Superhot lényege pont ez. A belső nézetes játékban az ellenség lő ránk, viszont az idő csak akkor telik, ha mozgunk (pontosabban másodpercenként egy századmásodperc akkor is eltelik, ha nem moccanunk). Így az egyszerű lövöldözésből a sakk és a táncolós ritmusjátékok egy nagyon fura elegye születik. Eleinte még csak egy-két ellenség van, aztán már szinte mindenhonnan ömlenek a piros figurák, szerencsére a pisztolyt, a sörétes puskát, a gépkarabélyt, a szamurájkardot mi is használhatjuk, sőt a sörösüveget vagy a mikrohullámú sütőt is odavághatjuk az ellenséghez.

Röhejes belegondolni, hogy a Nintendo három világhírű videojáték-sorozattal játszotta el ugyanazt a címadási malőrt, bár a fejlemények tükrében ez tényleg nem tragikus, legfeljebb vicces. A Donkey Kong, az időtlen klasszikus nem Donkey Kongról szól, hiszen Mario a főszereplő. A Metroidról a játékosok 90 százaléka valószínűleg nem tudja, hogy ez nem a főhős, hanem a főellenség neve. És a Zeldában, ebben az időtlen tündérmesében Zelda nem a hős, aki megmenti a királylányt, hanem a megmentésre váró hercegnő.