Index Vakbarát Hírportál

CES 2013: most már mindent tudunk

2013. január 11., 11:20 Módosítva: 2013.01.12 22:44
128

Guruló számítógép lesz az autóból?

Lehet, de egyelőre nem sok kézzel fogható jelét láttuk. Kaliforniában ugyan pár hónapja engedélyezték az önmagukat vezető autókat, de a CES-re kivonuló autógyártók (jó sok volt belőlük) még csak prototípusokat se hoztak ezekből, csak ígérteteket. Sofőr nélküli autót jelentett be az Audi és a Ford, intelligens másodpilótát a Lexus, de a jelen egyelőre megállt ott, hogy van GPS az autóban, meg ilyen-olyan radarok, és a járgány esetleg beparkol velük magától. Ami nyilván remek dolog, de ahhoz képest, hogy az összes autógyártó Batmobilokról, a közúti baleseteket totálisan megszüntető intelligens rendszerekről, a sofőr kiterjesztett érzékszerveiként működő szenzorokról fantáziál, a CES-een a szokásos autókiállításos kunsztokat mutogatták csak, brutális hangrendszerek, pár kiállított versenyautó, köszönjük szépen, legyen szerencsénk jövőre is. A vezeték nélkül tölthető elektromos Rolls-Royce azért ott volt a szeren. Meg a Bentleyben az LTE-kapcsolaton át a hd-s videotelefonálás is.

Tovább

A pc-korszak vége a CES-en

2013. január 11., 07:47 Módosítva: 2013.01.11 12:33
73

Többször végigjártuk Las Vegasban a CES kiállítótermeit,  és alig találkoztunk számítógéppel. Már a tömött sorokban közlekedő beszerzési menedzserek vállán sem lóg laptoptáska, kizárólag tablettel rohangáltak. Lefotózzák a terméket, bepötyögnek hozzá két sort, viszik a névjegykártyát, és már megy is tovább az öltönyös hadsereg.

A változásra számítani lehetett, hiszen Steve Ballmer a tavalyi CES-en bejelentette, ezentúl nem ők nyitják meg a kiállítást, és standjuk sem lesz. Ahogy kitette a lábát a Microsoft, betódult a helyére az elektronikai ipar többi szereplője, és most a HiSense mutogatta méteres tévéit, ahol korábban a szoftvercég standja állt.

Tény, hogy a kiállítóknak nagyon drága a CES-en megjelenni, a stand bérlése mellett a nagy figyelmet kapó nyitóelőadásra is licitálni kell. De nem is arról van szó, hogy szívesen láttuk volna a Surface Pro tabletet, vagy az új Office csomagot. Azok az pc-s újítások hiányoztak, amikre nagyot csettintve azt mondanánk: ezek valóban megváltoztatják majd a hétköznapjainkat.

A tévék és a táblagépek piaca azonban nagy lendülettel fejlődik, és az új eszközök lépésről lépésre átveszik a pc funkcióit. A Samsung legújabb tévéin már csak egy elektronikai modult kell lecserélni, hogy erősebb processzort és újabb operációs rendszert kapjunk. Ez már majdnem olyan, mint amikor a pc-t bővítjük, azzal a lényeges különbséggel, hogy a tévé ezután is célhardver, tartalomfogyasztó eszköz marad.

Az egyetlen izgalmas pc, amit a CES-en láttunk, pont ugyanezt valósítja meg. A Xi3 belehajtogatta a számítógép komponenseit egy öklömnyi házba, amit direkt úgy alakítottak ki, hogy fel lehessen csavarozni a tévékészülékek hátára. És már ez sem egy hagyományos értelemben vett pécé, mert olyan szinten integrálták az alkatrészeket, hogy nem tudjuk lecserélni benne az alaplapot, vagy a videokártyát.

Tovább

Belelóg az iPad a bilibe

2013. január 10., 13:07 Módosítva: 2013.01.11 08:47
121

Közösségi rendőrfigyelés

A CES ideje alatt összesen kétszer jutott eszünkbe magyar politikus: egyszer Matolcsy György egy 3D-printeres standon, ahol az egyik elrontott munkadarab kísértetiesen emlékeztetett az ábrázatára, és egyszer Lázár János, az Escort Live Ticket Protection bemutatóján, ami olyasmi, mint a lézerblokkoló, csak sokkal jobb. A rendszer egy radardetektorból, és egy iOS-es vagy adroidos telefonból áll, ami bluetooth-on veszi az adatokat róla. Ha a detektor sebességmérő radart fogott, a cucc gps-koordinátákkal együtt rögtön fel is dobja a helyzetét egy valós időben frissülő közösségi térképre, így minél több Escort-felhasználó jár az utakon, annál pontosabban tudjuk, hol mérnek (vagy hol vannak útakadályok, veszélyes útszakaszok, mert ilyesmiket is jelenthetünk a többieknek). Amikor megkérdeztük a demót tartó marketingest, hogy ez vajon legális-e Magyarországon, egy darabig hümmögött, majd visszakérdezett, hogy az hol is van. Hát ott, ahol az egész országban annyi nyerőgép van, mint itt a város véletlenszerűen kiválasztott bármelyik tíz négyzetméterén, válaszoltuk, és harmadszor is magyar politikusok jutottak eszünkbe.

Tovább

Pixelháború tört ki a mobiliparban

2013. január 10., 07:48 Módosítva: 2013.01.25 13:04
122

Eredetileg a 32 hüvelykes és nagyobb tévékhez találták ki az 1920*1080 pixeles full hd felbontást, hogy a részletgazdag képen a színészek ráncai is láthatóvá váljanak, de ma már semmi meglepő nincs abban, hogy egy okostelefon kijelzője is képes ilyesmire. Persze a méret is folyamatosan növekszik. Tavaly még a 4 hüvelykes kijelzőket hívtuk péklapátnak, most már az 5 hüvelyk is általánosnak mondható, a Samsung, az LG és a Sony is piacra dobott ilyen készülékeket.

A kínai Huawei pedig még erre is rádob egy lapáttal, a CES-en bemutatott Ascend Mate mobil képátlója 6,1 hüvelykes. Most már a nagyon nagy fejű emberek is tudnak úgy telefonálni, hogy a hangszóró a fülüknél, a mikrofon a szájuk előtt van. Az óriásmobilok hátránya, hogy általában nagyon sérülékenyek, mert a vékony testban alig van anyag. A Galaxy Note védőtok nélküli használata oroszrulettezés, mert a puha burkolat egy kisebb esésre rondán benyomódik.

A Huawei új készülékei – beleértve a Mate kistesóját, az 5 hüvelykes Ascend D2-t is – por- és cseppállók, és a kínai cég mindent megtett, hogy az ellenállóságukat bebizonyítsa. A bemutatón a telefont leöntötték vízzel, és szándékosan a földre ejtették, azt állítva, hogy nemcsak a szőnyegen, hanem az aszfalton is karcolás nélkül megúszható egy ilyen baleset.

Ugyanazt tudja

Hogy milyen nagy különbségek vannak a hasonló képességű mobilok között, arra CES-en bemutatott két új készülék, a Sony Xperia Z és a ZTE Grand S kipróbálása után jöttünk rá. Mindkét készülékben 5 hüvelykes full hd kijelző és 13 megapixeles kamera van, processzoruk is hasonló kategóriájú. De amíg a Sony készüléke nagyon jól működött, szép fényképeket rögzített, és azok nagyszerűen néztek ki a kijelzőjén, addig a ZTE Grand S kicsit kimosott színeket produkált, és néha bizonytalanul működött, nem reagált tökéletesen az érintőkijelzője. Reméljük, a bolti megjelenés előtt még optimalizálják a Grand S szoftverét.

Tovább

Meghalt a 3D, éljen a 4K!

2013. január 9., 12:12 Módosítva: 2017.05.02 14:32
526

A legszembeötlőbb trend az, hogy alig-alig láttunk 3D-tévéket, ami az volt, ott is csak mellékesen jegyezték meg általában, hogy ja, ez 3D-t is tud. Úgy néz ki, a 3D kiment a divatból, mielőtt igazán befuthatott volna. Pár cég erőlteti még a szemüveg nélküli megoldásokat (az LG-nél láttunk például néhány egész jót), de a képük bántóan pixeles és homályos az idei trend – mit trend, hisztéria, őrület és bolondéria –, a 4K mellett. A 4K, vagy hivatalos nevén UHD (ultra high definition) 3840­*2160 pixeles felbontást jelent, ami mindkét irányban pont a duplája az 1080p-s full hd-nak, vagyis nyolc megapixel. Az nem olyan nagy cucc, gondolhatja az egyszeri szkeptikus, hiszen 15 ezer forintért már 16 megapixeles fényképezőgépeket vágnak az ember után. Az egyszeri szkeptikus nyilvánvaló módon nem látott még 4K-tévét bekapcsolva, ez a felbontás ugyanis mozgásban, tévéképernyő méret mellett rettenetesen sok, példának okáért nagyobb, mint egy digitális IMAX mozié. Mindez a nappalinkban. Feltéve hogy elég nagy a nappalink.

Ha a hagyományos analóg tévéadás és a hd kép közötti minőségkülönbség ordító volt, a full hd és a 4K közötti eleinte jószerivel csak suttog, aztán, ha kicsit belejövünk, középhangosan beszél. Beletelt egy-két órába, mire tíz lépés távolságból, nagy biztonsággal meg tudtuk mondani, hogy egy kiállított tévén hd, vagy 4K videó megy, de a különbség tényleg érezhető, és a 4K kép természetesen tényleg ámulatba ejtő. A nagy kérdés ugyanaz, mint a 3D-nél volt: tényleg kell ez nekünk? Ilyen drágán és ilyen kevés tartalommal is?

Tovább

Ázsia meghódítja Las Vegast

2013. január 8., 12:40 Módosítva: 2013.01.08 14:14
49

100 hüvelyk, 4K

Egy átlagos hétköznapon senki sem merne kora reggel sajtótájékoztatót tartani, de a CES ebből a szempontból is kivételes. Egymást érik a bemutatók, a vállalatok hajnaltól késő estig lekötik az újságírók minden idejét. Az LG bátran bevállalta a 8-as nyitást, és persze erre a rendezvényre volt a legkönnyebb bejutni. Karikás szemek árulkodtak arról, hogy sokan nem heverték még ki az Nvidia hétfő hajnalig tartó buliját, és még nem kígyóztak hosszú sorok a folyosókon.

A dél-koreai gyártó legizgalmasabb újítása a 100 hüvelykes képátlójú lézeres tévé, ami nagyon kis távolságból vetít full HD képet a kijelzőre. Csak a második helyre sorolnánk be a 84 hüvelykes ultra HD felbontású OLED tévét, és nem a mérete, hanem a felbontása miatt. Tegye fel a kezét, aki látott már a sarki szupermarketben 4K felbontású mozifilmet! Esetleg 4K-csatornát a kábeltévés kínálatban? Na ugye. Már megint egy csúcstechnológia, amit évekig nem tudunk kihasználni.

De ma már nem csak a tévékben és telefonokban kell okosságot keresni. Az LG műszaki vezérigazgatója, Skott Ahn arról beszélt, hogy természetesebb interfészekre van szükség, amire azt találták ki, hogy a telefont, tévét, mosógépet és hűtőt ezentúl NFC csip segítségével tudjuk egymáshoz kapcsolni. Így például a telefonon értesülünk arról, hogy lejárt a mosás, kéne menni teregetni.

Az Optimus G okostelefon pedig HD minőségű játékokat tud vezeték nélkül a tévére sugározni, így nagy kijelzőn játszhatunk. A kapcsolat más esetben fordított irányban működik: az egyik új bluray-lejátszó a telefonra tudja sugározni a lejátszott film hangját, így tízméteres fejhallgatózsinór nélkül is csendben mozizhatunk, ha nem akarjuk zavarni a többi családtagot. Sajnos keveset tudtunk meg a természetes interfészekről, hogy mennyire működőképes a Magic Remote nevű távirányítóba épített hangvezérlés, és hogy mit ért meg a tévé, amikor ujjal mutogatunk felé, vagy számokat rajzolunk a levegőbe. Az utóbbi módszert azért vezette be az LG, mert szerinte ez kényelmesebb, mint karral hadonászni.

Tovább

Egy terabájtos pendrive a Kingstontól

2013. január 8., 10:48 Módosítva: 2013.01.08 19:30
376

A Kingston bejelentett egy 1 terabájtos flashdrive-ot, ez kétszer nagyobb a mostani legnagyobb tárhelyű zsebre vágható pendrive-nál. A jelenleg 512 gigabájtos kapacitással elérhető DataTraveler HyperX Predator 3.0 a világ legnagyobb kapacitású usb 3.0 flash meghajtója, de az első negyedévben már 1 terabájtos kapacitásban is elérhető lesz. A SuperSpeed USB 3.0-tanúsítvánnyal is rendelkező meghajtó akár 240 megabájt per szekundum olvasási és 160 MB/s írási sebességével a KingstonR termékcsalád leggyorsabb USB-kulcsa.

A nagy kapacitás és a gyors USB 3.0 átvitel a cég szerint lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül a meghajtóról, teljesítménycsökkenés nélkül érjék el és szerkesszék az alkalmazásaikat és fájljaikat, például hd felbontású videókat.

A DT HyperX Predator 3.0 megfelel az új generációs USB 3.0 specifikációinak. A Kingston a meghajtót az USB 3.0 portokkal rendelkező, újabb számítógépekhez optimalizálta. A ház cinkötvözetből készült, így jól tűri a rázkódás és ütéseket. A meghajtó az USB 2.0 technológiával is kompatibilis.

Androidos kamerával tér vissza a Polaroid

2013. január 8., 10:42 Módosítva: 2016.01.08 15:51
33

A Polaroid bemutatta a világ első cserélhető objektíves, androidos kameráját. A cég a Las Vegasi-i CES szórakoztatóelektronikai kiállításon debütált a iM1836 kamerával.

A fényképezőgépet a Polaroid partnere, a Sakar fejlesztette, a legújabb Android 4.1, a Jelly Bean fut a gépen. Elvileg ugyanazokat a funkciókat tudja majd, mint a Samsung Galaxy Camera, lehet módosítani a fényképeket, akár azonnal meg lehet osztani a közösségi oldalakon, Facebookon, Twitteren és Instagramon.

A különbség, hogy a Polaroid fényképezőgépének cserélhető lesz az objektívje. Az alapcsomagban 10-30 milliméteres lencse lesz, de adapterrel bármilyen mikronégyharmados objektívekkel lehet majd használni a gépet.

A fényképezőgépnek 18 megapixeles a szenzora, akár 1080p-s videókat is tud készíteni. Hdmi kimenetet is tettek bele, így közvetlenül is rákapcsolható a tévére. Egy hátránya van a Samsung kamerájával képest, hogy főként a wifire hagyatkozik, ezen keresztül lehet feltölteni a képeket. Van persze Bluetooth kapcsolat, ezen keresztül a mobilra is át lehet küldeni a fotókat és innen feltölteni a közösségi oldalakra, de ez nehézkesnek tűnik.

A fényképezőgépet még tavasz előtt a piacra dobják 399 dolláros áron. A Polaroid az elmúlt években többször is csődközeli helyzetbe került, 2009-ben azonban megmentették a céget. A Summit Global Grouppal kötött megállapodás szerint Polaroid márkájú digitális kamerákat fejlesztenek és gyártanak.

Drága és buta dolgok korszaka jön?

2013. január 7., 14:09 Módosítva: 2013.01.09 11:19
19

Tényleg szükségünk van a legújabb okostelefonra és táblagépre, vagy csak a gyártók őrült termékfrissítési ciklusának váltunk az áldozatává? Ezzel a kérdéssel szembesültünk a konzumidióták fellegvárának számító Las Vegasban, az elektronikai gyártók által uralt CES 2013 egyik nyitóelőadásán. Persze a témát feszegető iparági guruk mindjárt meg is nyugtattak mindenkit, hogy idén minden más lesz.

Tovább

Az Nvidia lenyomta az ingyensört

2013. január 7., 14:08 Módosítva: 2013.01.10 11:15
724

A pécés játék a reneszánszát éli, jobban van, mint valaha, kezdi a tajvai-kaliforniai cégvezető a mesét egy némileg meglepő kijelentéssel, hiszen manapság temetni szokás a pécét, ami nem bírja a versenyt a játékkonzolokkal meg a mobil platformokkal. Persze, a free to play modell szupersikeres, a játékosok által generált tartalom egyedi pécés jellegzetesség, és az online játékok is hasítanak (tavaly 13 milliárd dollár volt a forgalmuk, ami több, mint az amerikai profi fociligáé, az NFL-é), úgy általában mégis döglődnek a pécés játékok? Miért?

Mert pécére fejleszteni macerás, nincs egy fix hardver, amire optimalizálni lehetne, hiába 15-ször erősebb egy mai csúcspécé egy Xbox 360-nál, ha a játékoknak futniuk kell az ennél  jóval gyengébb vasakon is. Lehetetlen az összes processzor, videokártya, alaplap, memória, Windows és meghajtóprogram-verzió összes létező kombinációján egyesével kipróbálni minden játékot, hogy aztán optimalizálják az adott konfigurációra a grafikai és egyéb beállításokat. Pontosabban nem lehetetlen, csak ép ésszel nehéz elképzelni. Az Nvidiának hét évébe került. Automatizáltak és teszterek légióit vetették be, de lehet hogy fekete mágia is volt a dologban, mindenesetre elkészült az adatbázis és az elemzőszoftver, ami jobban tudja nálunk, mire képes a gépünk.

A Geforce Experience nevű rendszert a Call of Duty legutóbbi verziójával mutatja be Huang, a játék a gyári alapbeállításokkal hozza a kicsit sárga, kicsit savanyú, úgy néz ki, mint Xboxon szinte, ami persze szégyen, lévén a konzol hatéves, és harmadannyiba kerül mint egy átlagos gémer pécé. Aztán jön a GFE, az alkalmazás kielemzi, mi van a pécé dobozában, felnéz az online adatbázisba, aztán addig tologatja a grafikus beállításoknál a csúszkákat az anizotropikus filterezés, antialiasing és hasonló vudumágiák környékén, míg a játék képe hirtelen sokkal élesebb és részletgazdagabb lesz, érezhető lassulás nélkül. És mindez bekerül a GFE adatbáziséba, hogy aki legközelebb a miénkhez hasonló géppel kapcsolódik, annak eggyel több eset alapján tudjon beállításokat javasolni a rendszer. Konzolos kényelem a pécés teljesítményhez, előételnek határozottan nem rossz.

Tovább

Tilos rendőrnek öltözni, büdösnek lenni

2012. szeptember 24., 19:03 Módosítva: 2013.07.30 14:09
103

Izzadt testek nyomulnak izzadt testemhez, miközben mindenki igyekszik minél jobb szögből fotózni a jelmezbe öltözött izzadt testeket. Valaki japánul kiabál, szerintem káromkodik. A kamerák előtt egyik Chun Li méregeti féltékenyen a másikat, de a tömegben még kettőt láttam belőlük – a Street Fighter karaktere népszerű a tokiói cosplayesek körében. Ha a pillantás ölni tudna, valószínűleg már rég elintézték volna egymást.

A Tokyo Game Show félidőben teljesen megváltozott. Csütörtökön és pénteken csak a sajtó és a szakma képviselőit engedték be a japán játékexpóra, nyugodtan meg lehetett nézni a legfurcsább és legfontosabb újdonságokat (ami esetenként így is 40-60 perces sorban állást jelentett). Szombat és vasárnap viszont nyílt nap, bárki bemehet, aki kipengeti az 1200 jenes (nagyjából 3500 forintos) napijegyet. És mennek is, rengetegen: 223 753 látogató volt a négy nap alatt, ennyien soha nem voltak még a TGS-en. Szombaton voltak a legtöbben, 95 ezren – az 15 ezerrel több, mint egy teltházas Sziget, csak itt sokkal kisebb helyen zsúfolódnak össze az emberek.

Tilos görkorcsolyában, zöldséggel rohangálni

Összehasonlításul: az E3-on általában pár tízezer ember fordul meg naponta, és összesen 40-50 ezer embernek adnak belépőt. És az E3 területre legalább másfélszer akkora, mint a Tokyo Game Show-é. A TGS-en sűrűbb a tömeg, mint bármelyik másik játékexpón (még a kölni Gamescom nyílt napjait is felülmúlja), több órás sorok alakulnak ki, sok játékot csak messziről lehet megnézni, vagy még úgy sem. Nem csoda, hogy még a legkisebb standoknál is két-három csinos hoszteszlány osztogat szórólapokat, egyrészt azért, hogy egyéb látnivaló is akadjon, másrészt azért, hogy a játékokról azok is megtudjanak valamit, akik nem férnek hozzájuk.

Tovább

A videojáték, ami sütit etet a játékossal

2012. szeptember 23., 19:24 Módosítva: 2012.10.12 15:03
27

A japán videojátékok arról hírhedtek, hogy közöttük vannak a legfurcsább szórakoztató szoftverek , amik valaha készültek. Gyakran emlegetett példa a Boong-Ga Boong-Ga című fenékenbökés-szimulátor (beépített műfenékkel), vagy a tavaly megjelent Cinema Keiba Japan World Cup 3 című, ritka vicces lóverseny. Az idei Tokyo Game Show, a legnagyobb távol-keleti játékexpo első és második napján a bemutatott hagyományos játékokat próbáltam ki, de szombaton rámentem a kuriózumokra.

Esernyőn játszani?

A TGS-en meglepően sok műszaki és művészeti egyetem képviselteti magát egy-egy kisebb standdal, ezért főleg ezeken keresgéltem, de csalódással kellett tudomásul vennem, hogy a kísérleti játékok többsége valamilyen bevett zsánerhez igazodik, egyszerű klón. Persze ez valamelyest érthető: a játékfejlesztő hallgatók zöme valószínűleg fejlesztőstúdióknál szeretne dolgozni, ahhoz pedig azt érdemes megmutatni, hogy a bevett fogásokat milyen jól tudták elsajátítani. Így főleg egyszerű platformjátékok, kisebb szerepjátékok, ügyességi- és akcióprogramok találhatók az egyetemi standkon.

Tovább

Őrült Need for Speed, amatőr Harry Potter

2012. szeptember 22., 15:34 Módosítva: 2012.10.12 15:03
7

Távol-Kelet legfontosabb videojáték-expóján, a Tokyo Game Show-n az első nap okozta kultúrsokk után, pénteken már kissé lehiggadva tudtam körülnézni, hogy melyek azok a játékok, amik az európai embernek is érdekesek.

Egészen kevés ilyen akad a show-n, a csak Japánban megjelenő mobiljátékok és az esetek legalább felében tányérszemű, természetellenesen nagy mellű mangalányokat felvonultató, szintén hazai piacra szánt konzoljátékok között keresgélni kellett egy darabig. (Az ehhez kapcsolódó kínzó kérdés: Miért adnak a kiadók latin betűs nevet is olyan játékoknak, amik soha nem fogják elhagyni az országot?) Aki keres, az talál, néhány olyan játékot is, amiket az augusztusi Gamescomon még nem lehetett kipróbálni – de olyan is akad, amin nyugat már rég túlvan, például a Max Payne 3, amit még nyár elején teszteltünk.

Harry Potter light

Kezdjük a három nagy konzolgyártóval, ami a Tokyo Game Show-n csak egy. A Microsoft idén nem jött el, ami érthető annak fényében, hogy az Xbox 360 igencsak hátrányban van a hazai terepen mozgó Sony és Nintendo konzoljaival szemben: a nagyjából hetvenmillió eladott Xboxból másfélmillió van csak Japánban – ez nem akkora piac, hogy érdemes lenne kihurcolkodni a Microsoftnak egy olyan évben, amikor nincs Kinect kaliberű újdonság.

Tovább

Erre izgul egy magyar geek Japánban

2012. szeptember 21., 11:15 Módosítva: 2013.03.28 14:15
85

Egy százjenessel nagyjából húsz percig bírtuk egy teljesen ismeretlen lövöldözős játék előtt, és nagyon büszkék voltunk magunkra. Klasszikus shoot’em up volt, két repülő irtott tízezret, hullottak a főellenfelek, zakatolt az adrenalin. Ez még akár Európában is történhetett volna. Aztán amikor egy óvatlan bukórepülésnél az utolsó életerőpixel is elfogyott, 576-os kollégámmal, Grath-tel kipróbáltunk valami igazán japánt: a kézzel táncolós játékot. Ritmusra tapicskoltunk nyolc öklömnyi gombot meg egy kör alakú érintőképernyőt, szaknyelven szólva kimaxoltam a Night on Fire-t, Grath is lenyomott hasonló borzalmat, aztán az egymásról készített videofelvételek láttán kötöttünk egy megnemtámadási deletét.

Ez még szerda este volt Tokió geeknegyedében, Akihabarában, ahol már árulják a iPad 6-ot (pardon, az ioPad 6-ot), és ahol egymáshoz simulnak a több emeletes fétisruhaboltok, játéktermek, valamint a flipper és a nyerőgép szentségtelen nászából fogant pacsinkószalonok. Itt van az AKB48 stúdiója is – ők egy eredetileg 48 tagú (és ezzel Guinness-rekorder) lánybanda, innen az együttes neve. Nagyon sikeresek, annyira, hogy a producerük Nagoja város Szakae kerületében klónozta is őket, megalapítva a SKE48 zenekart. De szeptember közepén még az AKB48 és az SKE48 is elhalványul kicsit, amikor a geekek tömött vonatokon zarándokolnak el a pálmafákkal szegélyezett Makuhari Vásárközpontba, a Tokyo Game Show-ra.

Expót hoz az ősz
Geekek gyűlnek pálmákhoz
Zajló csöcstenger

A TGS egészen más, mint az E3, a Gamescom vagy más nyugati játékos expo, mivel a távol-keleti játékkultúrában más trendek, szokások uralkodnak. A szervezés is szokatlan: belépőként csak egy nyakba akasztott sorszámot kapunk – más show-kon lehet figyelni a többi látogató belépőjét, ki jött a Gamespottól, ki az IGN-től, de a TGS-en csak annyit látunk, hogy ott megy a 24515. számú ember.

Tovább

Az IFA legjobb kütyüi

2012. szeptember 4., 12:09 Módosítva: 2012.09.10 16:43
14

A leglátványosabb fejlődésen a tévék mentek keresztül, nehéz is lett volna nem észrevenni a körülbelül két méter széles kijelzőket. Az LG, a Sony és a Toshiba is bemutatott óriástévéket, amikben a felbontás a full HD jelenlegi 1920*1080 pixeléről annak négyszeresére, 3840*2160 pixelre nőtt.

A 4K felbontású megjelenítőkhoz egyelőre nehéz lesz tartalmakat szerezni, hiába beszélünk egy filmiparban elterjedt szabványról. Az eredeti felvéteket lerontva jön létre a filmek lakossági, full HD változata, tehát elméletileg minden megvan a 4K-ban is. Szomorú hír, hogy a blu-ray lejátszók többsége nem támogatja a 4K formátumot (frissítés: van pár utólag update-elt lejászó, ami már viszi a 4K-t, mint ez a Sony itt.). Nincsenek fogyasztóknak szánt 4K kamerák sem.

Ha mindez nem lenne elég: az LG tévéje körülbelül ötmillió forintba kerül majd, és üres falfelületet is nehéz lesz találni a 84 hüvelykes megjelenítőknek. Az még érdekes lehet, hogy a túlméretezett 4K tévéknek alig nagyobb a pixelsűrűsége, mint egy 50 hüvelykes full HD plazmának (54 ppi a 44 ppi-vel szemben), miközben a legjobb mobilokon kétszáz pixel fér el egy hüvelyken. Vannak kisebb, megfizethetőbb 4K monitorok is, egy 20 hüvelykes Panasonic már potom egymillióért elvihető.

Az óriástévék közül a Sony Bravia XBR-84X900 és az LG 84LM9600 tűnt a legjobbnak, de ha választani kellene, akkor inkább a Samsung 55 hüvelykes OLED tévéjét vinném haza, amely nagy energiahatékonyság mellett lenyűgözően kontrasztos képet ad. Mindhárom tévé támogatja a 3D-t, és két egymás mellett ülő ember egy időben más-más tartalmat tud nézni. Ideális videojátékokhoz.

Előjáték a Microsofttal

Az IFA 2012 volt a Windows 8-at és Windows RT-t futtató táblagépek bemutatkozó rendezvénye. Az Intel processzorain fut majd a Windows 8, míg az ARM csipeken a Windows RT. Érdekes módon az iPad és Android esetében senkit sem zavart, hogy azok csupán érintőkijelzővel vezérelhetők, és csak utólag, kiegészítőként érkeztek meg a billentyűzetek. Ezzel szemben a Windows 8-nál a gyártók kényszeresen ragaszkodnak a hardveres billentyűzethez, amik lehetnek rápattinthatók, kihajthatók, vagy a tokban elrejtve. A billentyűzetek használhatósága kérdéses, hiszen 11,6 hüvelykes, a netbookoknál alig nagyobb gépekről van szó, tehát épp csak elfér minden gomb a klaviatúrán.

A legjobb kombináció a HP X2 Envy, a gyártó szépen oldotta meg a kijelző csatlakoztatását, a tablet-laptop hibridek közül ezt emelném a dobogó csúcsára. A Samsung viszont már ott liheg a HP nyakában, és könnyen lehet, hogy később megelőzi. A dél-koreai gyártó az elmúlt két évben sok tapasztalatot szerzett a táblagépekről, az Androidot alaposan feltuningolta, és az ott bevezetett megoldásait máris átültette Windows 8-ra. Az ATIV PC várható 900 dollárnál magasabb árát azonban nem biztos, hogy ellensúlyozza az a néhány szoftver, és az érintőkijelzőn használható nyomásérzékeny toll.

De az is lehet, hogy nem a hibridek lesznek a nyerők, hanem az ultrabookok. Az érintőkijelzős modellek pár száz grammal nehezebbek, de a Windows 8 szereti az érintőkijelzőt.

Akkor tudjuk jól kihasználni, amikor csak szórakozási célból böngészünk a neten, vagy egyszerűbb játékokat játszunk, ölünkben a laptoppal. Az megint csak jó kérdés, hogy mennyit fizetnénk ezért a kis extráért?

Gépek a zsebben

De minek a laptop és a táblagép, ha kétméteres szélességben vetíthetjük magunk elé a szövegszerkesztőt és a levelezőt? A Philips bemutatta egy hordozható projektor prototípusát, amin Android fut, van a tetején egy tapipad, és a közepesen megvilágított standon egészen jól látható volt a kivetített tartalom. Ez azért inkább csak kiegészítőnek jó, mert az akku pár órán át bírja, szemben a tabletek 6-10 órás üzemidejével.

Bár az IFA leginkább az otthoni elektronikai berendezésekről szól, a kínálatból nem maradhattak ki az okostelefonok sem. A Samsung Galaxy Note II–nél nincs jobb készülék az óriástelefonok mezőnyében, de a pálca használata elsőre nagyon szokatlan lehet annak, aki korábban csak az ujjaival nyomkodta a telefonját.

Aki egyszerűbb, valamivel kisebb telefonra vágyik, annak a HTC Desire X lehet érdekes, a ma már átlagosnak mondható 1 gigahertzes processzorával és 4 hüvelykes, 800*480 pixeles kijelzőjével. Illetve az Intel standjánál már felbukkantak az első Atom processzoros androidos modellek, például a ZTE Grand X IN, amelynek 960*540 pixeles, 4,3 hüvelykes kijelzője van.

Adatok a szabadban

A kiegészítők közül a Maxell Airstash és a Toshiba FlashAir volt az, amiket szívesen a zsebembe süllyesztettem volna. A Maxell eszköze egy saját akkuról hat órán át működő hordozható hotspot, amely wifin osztja meg a rajta tárolt adatokat. Rákapcsolódva le tudjuk játszani a rajta tárolt filmeket a mobilon vagy a tableten. Az Airstash tárhelyét teljes méretű sd-kártya adja, ami szabadon lecserélhető nagyobb kapacitásúra is.

A Toshiba pedig sd-kártyába épített hotspotot. Ez nagyjából úgy működik, mint az Eye-fi kártyák, csak éppen a japán gyártó a SD Szövetség szabványát használja, ami sok újítást tartalmaz. Ez a hotspot a kamera vagy a fényképező akkujáról üzemel, és a rajta tárolt tartalmak 802.11n kapcsolaton érhetők el. Vagy az eszköz böngészőjét, vagy egy erre kitalált androidos szoftvert kell használni. A FlashAir kártya például készenléti üzemmódba tud kapcsolni, tehát sokkal kevesebb áramot fogyaszt, mint az Eye-fi.

Agyhullámmal és szemgolyóval játszottunk

2012. szeptember 3., 20:12 Módosítva: 2012.10.15 11:04
48

Az asztali számítógépek csökkenő népszerűsége mögött részben az áll, hogy az okostelefonok és a tabletek sokkal természetesebb módon, érintéssel irányíthatók. A Microsoft úttörő volt az Xboxhoz tartozó Kinect bevezetésével, ahogy az Apple is jó úton jár a kérdéseinket értelmezni tudó Sirivel. Ez a két technológia elkezdett utat törni magának, a berlini IFA expón a legtöbb tévégyártó kínálatában vannak már mozgásérzékelős tévék. A Samsung standjánál majdnem ki is próbáltam a hadonászós Angry Birdöt, de inkább meghagytam a hoszteszeknek a hónaljfoltnövesztés örömét.

A fentieken kívül még számos új megoldás készül arra, hogy a segítségükkel még szorosabb kapcsolatba kerülhessünk a gépeinkkel, és tévedés azt hinni, hogy a gyártók csak a hipsztereket akarják lenyűgözni valami újjal. Az idősebb korosztálynak is nagy szüksége van ezekre a fejlesztésekre, egyszerűen mert nem billentyűzettel és egérrel a kezükben nőttek fel – mondta Marc Nieuwhof, aki a Philips új távirányítóját mutatta be a berlini kiállításon.

Az uWand nevű távirányítóhoz hasonlót árul az LG is, de a Philips a gyorsulásmérő mellé egy kamerát is beszerelt. Ez pontosabb célzást tesz lehetővé, amikor a tőlünk messze levő tévé kezelőfelületén az online tartalmak közt kell válogatni. Nagyon könnyen, fél perc alatt elsajátítható az uWand használata, a távirányító valóban elég pontosan követi a mozdulatainkat. Úgy lehet vele klikkelni, hogy a mozdulat nagyon emlékeztet az érintőkijelző használatára: megnyomjuk a gombot, és oldalra suhintunk a kezünkkel. Ez pont olyan, mint amikor a Windows 8-as tabletek érintőkijelzőjén oldalra lapozunk a szoftverek felületén.

A távirányító segítségével megragadhatunk tartalmakat, mondjuk a műsorújság egyik bejegyzését, és azt egy ikonra húzva felvehetjük a műsort a felvételi listára. A kamera pedig arról is gondoskodik, hogy amikor nem lát rá a tévére, kikapcsoljon az egérmozgatás. Ez sok eszközből hiányzik, így azok a távirányítók furcsa dolgokat művelhetnek a zsebünkben.

Vadabb elképzelés, hogy a kezünk helyett a szemeink forgatásával irányítsuk a tévét. A Haier által bemutatott eszközt elsősorban azoknak a mozgássérülteknek szánják, akik nem tudják kezelni még a távirányítókat sem. Az egy percig tartó kalibrálás pont olyan volt, mint tíz évvel ezelőtt a Pocket PC érintőkijelzőjénél: a szoftver a kijelző sarkaiban megjelenített egy-egy pöttyöt, amire ezúttal nem stylus-szal kellett rábökni, hanem szemmel rákacsintani.

Minden működtethető szemmozgással: a kijelző alján megjelenő hangerőállítót pofonegyszerű volt kezelni, a beépített Facebook-kliens bejegyzései közt lazán lépkedtem – ehhez csak a lista aljára vagy a tetejére kellett nézni. De 3-4 perc után már nem tudtam megfelelően pislogni. Hiába mondta az ottani hosztesz, hogy próbáljam lassabban, valószínűleg túl álmos voltam ehhez. Vagy egyszerűen csak nem elég kiforrott a technika, elvégre csak egy prototípussal demóztak.

Orvosi eszköznek készült a Wearable Technologies standjánál bemutatott, agyhullámmal működő irányítóeszköz is, amit a koncentrációzavaros, hiperaktív gyermekek terápiájában próbálnak alkalmazni. Persze játékos módon, egy pályán végigrepülve kell kincseket gyűjteni, miközben a fejünket vagy a szemünket mozgatjuk. Ez valóban nagy koncentrációt igényel, hiszen az eszköz nem a fej elmozdulását érzékeli, hanem a koncentráció által keltett agyhullámokat. Ez volt a legnehezebben kezelhető természetes interfész, mert nagyon frusztráló, hogy nincs közvetlen visszacsatolás. Nehéz ráérezni, hogy minek a következtében megy jobbra vagy balra a virtuális karakterünk.

Az agyhulllámok játékban való alkalmazása nem újdonság, az Emotiv évek óta árulja az Epoc nevű játékkontrollerét. A várt áttörés azonban elmaradt, nem terjedt el az eszköz. A legfrissebb fejlemények is gátolhatják az előrelépést, oxfordi kutatók ugyanis azt állítják, hogy agyhullámokat kiolvasó eszközökkel pontosabban tudnak majd következtetni a felhasználók jelszavára, banki adataira. Ha nem is tudják kiolvasni az emberek fejéből a konkrét adatokat, a módszerrel szűkíteni tudják a lehetőségek számát. Ügyes trükköket is bevethetnek a jövőbeni hekkerek, például egy számítógépes játékban valahogyan megjelenítenek információkat, és figyelik a játékos agyának a reakcióját.

Érintés helyett

Az agyolvasásnál valószínűbb az érintés nélküli mozdulatokra épülő vezérlők elterjedése, ami praktikus is: nem lesznek olyan dzsuvásak az eszközeink. Furcsa mód a Philips nagyon aktív az interfészek területén: a strapabíró kütyükről írt cikkünkben szereplő hangszórót ebbe az összeállításba is muszáj volt bevenni, mert kézlegyintéssel irányítható (tegnap ezt nem tudtam kipróbálni, mert mindegyik le volt merülve). Ha megvan a bluetooth-párosítás a telefonnal, az érzékelő fölötti függőleges legyintésre indul el vagy áll meg a zene, oldalirányú suhintásra pedig a következő vagy az előző számra lép a lejátszó. Hibátlanul működött, és mivel közel kell vinni a kezünket, viszonylag nehéz véletlenül számot léptetni. A bluetooth szabvány alapból tartalmazza a zenelejátszók parancsait, ezért a hangszóró Android, iOS és Windows Phone vagy régebbi rendszerű telefonnal és pc-kkel is működik.

Ez nagyon hasonlít a Leap Motion által májusban bemutatott apró szerkezet képességeihez. A következő években rengeteg eszközben megjelenhet ilyen érintésmentes irányítás, mert augusztus elején arról adott hírt a Leap Motion, hogy már 26 ezer fejlesztő jelezte érdeklődését a megoldás iránt.

A hagyományosabb interfészek is tartogatnak meglepetéseket. Az Acer Iconia W700 táblagépen például a Windows 8 régimódi asztalán nyithatunk meg egy táblagépen könnyen kezelhető interfészt, ha egyszerre öt ujjal érintjük meg a kijelzőt. Minden új Windows 8-as tableten kipróbáltam hasonló gesztusokat, de azok általában nem reagáltak semmire, csupán az operációs rendszer alapértelmezett gesztusait ismerték.

A dél-koreai Celluon a lézerrel asztalra vetített billentyűzetét fejlesztette tovább. A bluetooth billentyűzet, ami iOS-es és androidos eszközökre, valamint pc-re is ráköthető, most már multitouch tapipadként is működik. A megvilágított területen ugyanúgy két ujjal gördíthetünk és csippentéssel zoomolhatunk, mint az iPad kijelzőjén, de jól kell kiválasztani a felületet, nehogy a végén még szálka menjen az ujjunkba. A szintén koreai Penandfree pedig az általunk korábban tesztelt Wacom Inklinghez hasonló rajzeszközt készített. Az asztal lapjára vagy egy papírlapra tollal felrajzolt ábrák és szövegek azonnal megjelennek a kijelzőn, és a könnyű kis toll akár az egeret is helyettesíteni tudja.

Okostelefon dobtunk egy betonkeverőbe

2012. szeptember 2., 19:30 Módosítva: 2012.09.03 14:47
36

Minden évben tömegek töltik az összes szabadidejüket a magyar vizek közelében, és egy csapásra több százezer forintot elveszíthetnek, ha a magukkal cipelt okostelefon vízzel találkozik. Az még nem is olyan nagy baj, ha egy kicsit vizes lesz a mobil, mert azt néha ki lehet szárítani, és vannak cseppálló modellek is. De az utóbbiakon sem segít, ha lesüllyednek mondjuk a Duna mélyére. Onnan a legügyesebb pecás sem fogja kihalászni a mobilját, az tuti.

A Lifeproof vízálló iPhone-tokja korábban is kapható volt, a vállalat a berlini IFA idejére időzítette az iPadhez való verzió bejelentését. A vékony tok egyáltalán nem brutális méretű, szépen rásimul a készülékre, és hermetikusan elzárja azt a víztől. Ebben a tokban az iPhone és az iPad majdnem két méteres mélységbe gond nélkül lemerülhet. A gyártó azt tanácsolta, hogy akinek fontos a védelem, az soha ne vegye le a tokot, nehogy feszegetés közben megtörjön a kemény műanyag váz, mert attól megszűnhet a védelem.

Ebben a speciális tokban 2 méteres zuhanást is kibírnak a készülékek. Ez a tok körülbelül hatvan euróba kerül, és ez még nem véd a merülés ellen; ehhez plusz harminc euróért kell venni még egy kiegészítőt. Ezzel már igen drabálissá válik az iPhone, de továbbra is használható marad a kamerája, a hangszórója és az érintőkijelzője. A Floating Lifejacket ráadásul az ütközésektől is jobban véd, a mobil akár 6 méteres zuhanást is túlél.

Telefon a betonkeverőben, zene az esőben

Ha már rátaláltunk erre a nagyszerű tokra, megkerestük a kiállításon a többi megerősített készüléket is. Nem találtunk túl sokat, de a CAT munkatársa nagyon meggyőző módon demonstrálta a B10-es jelő androidos okostelon képességeit. Engem ugyan nem tudott rávenni arra, hogy beledobjam a készüléket a kihelyezett, vízzel teli betonkeverőbe (mégiscsak egy okostelefonról van szó!), de a hosztesz úgy belevágta a dobba, hogy az csak úgy döngött. Aztán megállította, kivette, letörölgette, és a mobil továbbra is hibátlanul működött, nem láttam rajta egy karcolást sem. Azért így is figyelni kell a mobilra, nem érdemes belebetonozni egy irodaház falába.

A Panasonic sajnos nem hozott Toughbook gépeket Belinbe, pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy a világ legkeményebb laptopjaiból milyen Windows 8-as hibridet lehet készíteni. De volt helyette egy szórakoztató kütyü, a Philips Shoqbox bluetooth hangszóró, amit ellenálló gumiborítás véd az ütődésektől, cseppálló, és az akkujáról 8 órán át működik.

Az orosz alapítású Wexler e-könyv-olvasója, a Flex One pedig a világon elsőként veti be élesben az LG által gyártott 6 hüvelykes, 1024x768 pixeles, hajlítható kijelzőt. Ez a könnyű, csupán 110 grammos eszköz is sokkal jobban ellenáll az ütéseknek, mint amiken merev üveg borítás van. Nyolc gigabájtos belső memóriája viszonylag nagynak számít az e-olvasók körében, azt viszont még a gyártó is elismerte, hogy egyelőre nem ez a leggyorsabban lapozó.

Férfiak után forgolódik a humaniod robot

2012. szeptember 2., 10:59 Módosítva: 2012.09.02 17:45
2

Ötven országból ezernégyszáz vállalat utazott Berlinbe, hogy megmutassa a nagyközönségnek a termékeit. Az IFA tulajdonképpen az elektronikai vásárok karácsonya,  ilyenkorra működőképessé fejlődnek azok az eszközök, amiket a Las Vegasban megtartott CES-en még csak a legnagyobb jóindulattal lehetett terméknek nevezni. Amit Berlinben bemutatnak, azt egy-két hónapon belül meg is lehet venni.

Néha egy eszköznek csak a burkolata marad ugyanaz, és belül mindent kicserélnek. A Samsung Galaxy Note 10.1 táblagép például egészen katasztrofális volt, amikor év elején bemutatták, most viszont teljesen jól használható. (Úgy tudom, azóta még a processzorát is kicserélték.) Persze a Samsung gépe már akkor sem volt olyan tragikusan rossz, mint a kínai gyártók által találomra összerakott tabletek. Mihez kezdjünk például egy 13,3 hüvelykes androidos tablettel, ami nehéz, mint egy betonlap, viszont az 1 gigahertzes processzora kínosan lassan mozgatja a menüket?

Amíg a technológia ilyen lassú léptekkel és fölösleges kitérőkkel halad előre, nem kell komolyan aggódnunk amiatt, hogy egy napon robotok veszik át a (munka)helyeinket. Ezt bizonyította a japán Furo nevű cég humanoidja is, amely a pavilonok közti szűk területen próbált segítséget nyújtani az eltévedt látogatóknak. A robotlány rögtön zavarba jött, amikor körülvette egy ötfős férficsapat, hogy lefotózzák. Csak forgolódott körbe-körbe, nem tudva, hogy akkor most kit kellene megszólítania. Élettere nagyjából húsz négyzetméterre korlátozódik, mert a töltőtől nem érdemes nagyon eltávolodnia, és gyakorlatilag nem több, mint egy guruló táblagépállvány. Csalódottan vettem tudomásul, hogy a robotlány csak egy előre bemagolt szöveget darál le nekem, amikor végre sikerült felém fordulnia.

Sokkal hasznosabbak a konyhai robotgépek. Ez az IFA egyik fő vonzereje, valószínűleg Panasonic is ezért döntött úgy, hogy a szokásos plazmatévé-blu-ray-kamera kombináció mellett a háztartási gépeit is felsorakoztatja. A japán cégnek érdekes a mindkét irányban hegyes orrú vasalója is: állítólag így sokkal szabadabban lehet vasalni, és hátrafelé menet nem gyűrjük össze a ruhát. A Panasonic kerámia sütőlapján pedig mindig az edénynek megfelelő méretű melegítő zóna alakul ki, így nem kell attól tartni, hogy a lapra tenyerelve megégetjük magunkat.

A konyhagépek és a fürdőszobai eszközök ki is próbálhatók. Csak néhányan vállalkoztak arra, hogy mindenki szeme láttára bekenjék a képüket borotvahabbal, és lecsupaszítsák a képüket. Az elektromos fogkeféknél azonban meglepően sokan várakoztak, és a szakértők az alapvető szájhigiénés tudnivalokat is elmondták az érdeklődőknek.

Az IFA szervezői egyébként egy külön kategáriát találtak ki azokra a segítőkre, akik nem csupán biodíszletként vigyorognak egy-egy termék mellett, hanem arról a legmélyebb  ismeretekkel rendelkeznek: ők a detailerek.

Persze annak sem kell csalódnia az IFA-n, aki csak a könnyed élvezetekre hajt. A konyhai részlegen a kávégépeknél – kis lökdösődés után – bárki ingyen megszerezheti a napi koffeinadagját, és még a gépek belső felépítése is megnézhető néhány átlátszó plexifalú demó modellen. Talán a precíz németeket így akarják lenyűgözni az ügyesen kitalált szerkezetekkel.

A háztartási gépek közül a kedvencem a Philips Homecooker elektromos főzőedénye, ami kevergetni is tudja helyettünk az ételt, amíg elvegyülünk a vacsoravendégeink társaságában. A gépet Jamie Oliver hathatós segítségével népszerűsítették, és a sztárséf felbukkanásának ára van: nagyjából 100 ezer forintba vagy többe kerül majd a kényelmes főzőcskézésről gondoskodó szerkezet. További negyvenezerért hozzánk vágnak egy szeletelőgépet is, ami úgy lett kialakítva, hogy abból közvetlenül az edénybe potyogjanak a hozzávalók.

Még helyen talkoztam gőzölgő ételekkel, de az inkább kellemetlen élmény volt. A B-kategóriás ázsiai gyártók csarnokában, amely arról ismerhető fel, hogy az égvilágon senki sem tolong a standoknál. Szombat délben jutottam el a Berlin Messe legeldugottabb sarkában lévő pavilonba, amelyben a rögtönzött piknikezés miatt volt átható ételszag. A kiállítók, mivel úgysem volt ott látogató, kipakolták a prezentációs célokat szolgáló Macbookok mellé a kicsicsipős szecsuáni szószt meg a tavaszi tekercset, és vígan falatoztak, már-már családias hangulatban.

Ezek a gyártók többnyire OEM termékeket forgalmaznak, ami azt jelenti, hogy a termékeiket nagy mennyiségben legyártják Sencsenben, vagy egy másik kínai iparvárosban, de nem adnak hozzá márkanevet, ez ugyanis az európai forgalmazó feladata. A szuperolcsó hajszárítótól a nagyon vacak tableteken át a sütőig minden van itt, és ebben a környezetben nem túl bizalomgerjesztőek. De éppen ez a lényeg, hogy az itt kiállított termék ne Panascodic vagy Smashung kamu néven kerüljön a boltokba, hanem kapjon a disztribútortól egy európainak tűnő márkanevet, bekerüljön egy csinos kis boltba, és máris rá lehet akasztani a névadónak jó profitot hozó árcímkét.

Már csak intelligencia kell a tévékbe

2012. szeptember 1., 12:01 Módosítva: 2012.09.02 17:45
7

A tévégyártók nehezen törődnek bele abba, hogy a filmiparban a tartalom a király, és nem a technika. A berlini IFA kínálatában idén is a méreten és a minőségen van a hangsúly, pedig egy tanulmány szerint az emberek azért fizetnének többet, ha mindenféle személyre szabott tartalmat elérnének, és azokat nemcsak a nappaliban tornyosuló családi tévén tudnák megnézni, hanem bármilyen digitális eszközön.

A Sharp a világ legnagyobb LED tévékészülékét, egy 90 hüvelykes vadonatúj modellt állított a középpontba, ami 2 méter széles és 1,2 méter magas. Akinek van kétmillió forintja egy ilyen tévékészülékre, az biztosan talál hozzá a lakásában egy megfelelő méretű falfelületet is. A japán gyártó csak azzal rontotta el a mókát, hogy leragadt a ma már teljesen átlagosnak számító 1080p felbontásnál. Ezen a gigantikus készüléken simán elférne a négyszeres HD tartalom (4K), és akkor közelről sem lenne zajos a kép. A Sharpnak is van ilyen felbontású kijelzőpanele, de azt csak 60 hüvelykes méretben készítette el.

Valamivel okosabban taktikázott a Sony. Bár a 84 hüvelykes mérettel nem lett világelső, az így is gigantikusnak mondható készüléken 3280x2160 pixel jelenik meg, ráadásul viszonylag nagy szögben jól látható a képe. Egyébként a Sharp méretbeli világrekordját óvatosan kell kezelni, mert azt csak egy alkategóriában érte el. A Panasonic a plazmatévék kategóriájában ennél is nagyobbat durrantott az üzleti felhasználóknak szánt 103 hüvelykes (260 centiméteres) készülékével, amely a 4K2K felbontásával elegendő pixelt is présel ki magából.

Az LG még mindig nagyon pörög a 3D-n, és a multimédiás ipar európai szakértőit tömörítő szervezet a vállalat tévéjét találta a legjobbnak a térhatású megjelenítők mezőnyében. Arról persze lehet vitatkozni, hogy van-e egyáltalán értelme a 3D-nek, amíg csak annyi extrát kap a néző, hogy a focista lába néha kilóg a kijelzőből. Mindenesetre jól teszi az LG, hogy ilyen kitartóan küzd a 3D-vel, egyszer ez még bejöhet neki, amikor már elegendő térhatású film és tévécsatorna lesz, és megszabadulunk a 3D fogyasztásához szükséges szemüvegtől.

Még egy díjat kapott az LG, mégpedig a gyönyörű OLED tévéjével. Ilyen készüléke a Samsungnak is van, és egyáltalán nem láttam olyan kirívó különbséget, ami miatt az egyik jobb lenne a másiknál. De a harsány színű OLED haszna is megkérdőjelezhető: a bemutatók alapján azoknak való, akik nem tévéműsorokat, hanem színes ruhába öltözött nők fotóit nézegetik naphosszat a tévén.

Nem lettek okosabbak

Sajnos a tévék extra funkcióinak a használata alig fejlődött. Hiába állítják azt a gyártók, hogy okostak a tévéik, ez az intelligencia csupán abbl áll, hogy összegyűjtöttek egy rakás ikont, amelyekra rákattintva online tartalmakat érünk el. Néhány modell a weben is tud keresni.

Meglepő, hogy a gyártók csak a technikára koncentrálnak, és nem a tartalomra. A tévézés élménye alapvetően abból áll, hogy a kanapén hanyattvágódva az égvilágon semmiért nem akarunk küzdeni, és elvárjuk, hogy a készülék kiszolgáljon minket. Olyat én még nem hallottam senkitől, hogy "Megnézek egy nagyszerű felbontású filmet!", azt viszont számtalanszor, hogy "Már megint nem adnak semmi érdekeset a csatornákon, mi a fenét nézzek?"

Ezt támasztja alá az Ericsson pár napja publikált kutatásának eredménye is. A dokumentumból kiderül, hogy az emberek többsége könnyebben használható interfészeket és személyre szabott tartalmat vár a tévéjétől. A full hd felbontást a megkérdezetteknek egyre fontosabb, de a tanulmány szerint nem igazán szeretnének többet fizetni érte, és érdekes módon a több csatorna sem vonzó opció.

Jó irány, hogy a gyártók a tévékbe beépítik a Facebookot meg a Twittert, hiszen az Ericsson tanulmányából is az derül ki, hogy az emberek szeretnek tévézés közben csevegni a neten. Csakhogy ezt leginkább tableten vagy mobilon teszik. Valószínűleg több értelme lenne annak, ha a tévén futó Facebook vagy Twitter alkalmazás csupán azt érzékelné, hogy mit nézünk éppen, és az erről szóló bejegyzést már az általunk választott eszközön írhatnánk meg. Ideális esetben a tévés lájknak úgy kellene megjelennie a Facebookon, mint a belinkelt weboldalaknak, és az lenne igazán menő, ha a filmes linkre kattintva elindíthatnánk filmet a tévénken. De úgy tűnik, erre még éveket kell várnunk.

Az online tartalmak felfedezését a barátaink mellett szerkesztett filmes portálok is segítik, mint például az iMDB és a magyar Port.hu, illetve azok az ajánlórendszerek, amelyek a korábbi szokásaink alapján mutatnak megnézni érdemes filmeket. Egy berlini startup, a Foundd mutatott be ilyen szolgáltatást a DigitalFocus nevű rendezvényen: összekötik a felhasználó Facebook-profilját a Netflixszel vagy más online videotékával, és a saját adatbázisukban gyűjtik, hogy miket látott már a júzer. Ez a fajta intelligencia jelenleg is csak számítógépen érhető el, nincs beépítve a tévékbe.

Horst Wunderbaum táblagépet venne

2012. augusztus 31., 16:44 Módosítva: 2012.10.10 12:18
4

Horst Wunderbaum 73 éves nyugdíjas, és mivel tömérdek szabadideje van, már pénteken korán reggel elutazott a berlini vásárvárosba, hogy megnézze az IFA 2012 újdonságait. Számítógépet venne magának, pontosabban egy tabletet, mert sokat utazik, és nem akar nehéz laptopot magával cígölni. Az érintőkijelző sokkal kényelmesebben használható, mint az egér.

A bejáratnál könnyű belebotlani az Archos 101XS táblagépbe, amihez egy mágnessel ráköthető billentyűzetet is kapható. Jó is lenne, de Hortsnak kicsit furcsa ez az Android. Az Archos hosztesze türelmesen elmagyarázza, miként tud internetezni a tableten, és hogy a beépített tárhely microSD memóriakártyával bővíthető. Horst elégedetten hümmög, de lassan továbbáll. Tapasztalt vásárló, nem veszi meg az első gépet, ami a szeme elé kerül.

Az Intel standjánál kicsit zavarba jön Horst, olyan sokféle ultabookkal, laptoppal és tablet-laptop hibriddel találkozik. A Fujitsu elforgatható kijelzője láttán úgy megrémül, hogy még a pacemakere is kihagy egyet. Ha ez nem törik le két hét alatt, megeszem a mamuszomat – gondolja magában.

Strapabíróbbnak tűnik a Toshiba U920t, aminek a kijelzője rácsúsztatható a billentyűzetre, és így a laptop táblagéppé alakul át. Nagy szerencse, hogy már nem kell közönség előtt prezentációkat tartani, mert a kijelző hátlapja ritka ronda, mint valami szerkezet a gyártósorról. A kijelzőt behajtó mechanika előnye, hogy szabadabban állítható a kijelző dőlésszöge, de van itt még egy gond. – Mi van, ha ebéd után elbóbiskolok, térdemen ezzel a hibriddel? A kijelző nehéznek tűnik, ez úgy fog lebucskázni a kőre, hogy menten ripityára törik.

Sokkal inkább balanszban vannak a Samsung hibrid, az ATIV smart pc alsó és felső részei. Ezek el is választhatók egymástól, karmok tartják a helyén a kijelzőt. – Tetszik a bácsinak? – kérdezi a hoszteszlányka. – Ezzel a kékes színnel túl fiatalos nekem, és olyan csúnya ez szálcsiszolt fémnek tettetett műanyag fedlap – mondja Horst. – De azért ügyes kis szerkezet.

Az ATIV smart pc tapipadja ugyazt tudja, mint a HP hasonló gépe, azaz ismeri a Windows 8 gesztusait. Néhány perc után a legjobb tapipados gesztus is megvan: ha bal oldaról húzza befelé az ujját, egészen középig, akkor a futó alkalmazások közt lépkedhet. – Mennyivel jobb ez, mint az Alt-hogyishívják kombinációval vacakolni a billentyűzeten!

A Samsungnak ultrabookja is van, a Series 5 eleinte tök egyszerű gépnek tűnik, amin az sem segít, hogy felrakták rá a Windows 8-at. Már majdnem továbbáll Horst, akinek a géptől az arcára fagyott az unalom, amikor véletlenül megérinti a kijelzőt. Ennek hála kiderül, hogy azzal is vezérelhető. Na, így már van értelme a Windows 8-nak is. Ennek a laptopnak nem lehet levenni a kijelzőjét, ezért kevésbé bumfordi, mint a hibridek, viszont 1,7 kilónál lehetne egy kicsit könnyebb is. Meg azt a sok szar matricát is elfelejthetnék végre. Kit érdekel, hogy Energy Star (hogy ez mit jelent, egyetlen júzer sem tudná megmondani), és Windows meg Intel processzor van benne? – Beszakad a körmöm, mire mindet lekaparom!

Meglepő, hogy a gyártók közül kizárólag a Samsung telepített saját fejlesztésű alkalmazásokat a Windows 8-ra. A hibrid tabletjei tollal is használhatók, így Note S nevű programmal a windowsos gépeken is kényelmesen jegyzetelhetünk. Emellett a Samsung elkészítette az S Camera, S Player, S Gallery, valamint a ChatOn csevegőprogram windowsos változatát is.

Szuperül néz ki a Sony Vaio 11 Duo tablet is, ami összezárt állapotban a Motorola Milestone okostelefon emlékeit idézi fel, az alsó fele ugyanis egy kicsit szélesebb, mint a felső. A kijelzőt tartó mechanika is tetszetős, nem olyan ipari, mint a Toshibánál. A Sony hibrid tabletjén nem muszáj az érintőkijelzőt használni, mert van a billentyűk közt egy kis pöcök, ami nem mechanikus, mint amit az IBM Lenovo Thinkpad gépeken használnak, hanem érintésre érzékeny. Így nagyon kényelmesen mozgatható az egérmutató. A Vaio 11 Duo hátránya, hogy a kijelző dőlésszöge fix, magasan van a gép súlypontja, és szűk hely jutott a billentyűzetnek.

A nap végére maradt az egyik legizgalmasabb darab, a Dell XPS 12, amelynél nagyon ügyesen oldották meg, hogy laptopként és tabletként egyaránt működjön. Egy vacakabb netbookban már láthattuk ezt a megoldást: a kijelző kerete kihajtható, és ezen belül kell elforgatni a kijelzőt, attól függően, hogy éppen laptopként, vagy inkább tabletként használnánk az eszközt. – De a Dell mi a radai rossebnek állítja ki a terméket, ha berakja azt egy vastag plexi alá? Így azt sem hiszem el, hogy valóban működik.

Adatok a gépekről

Toshiba Satellite U920t: A 12,5 hüvelykes, 1366×768 pixeles, ötpontos multitouch lcd kijelző. A gépbe legfeljebb 8 gigabájt RAM és 256 gigabájtos ssd kerülhet. Van rajta két usb 3.0 és egy hdmi port, sd-kártyaolvasó és audio aljzat. Van benne gps, iránytű, giroszkóp, gyorsulásmérő és fényérzékelő. Az első kamera 1, a hátsó 3 megapixeles. 1,45 kg-os.

Archos 101XS: 10,1 hüvelykes lcd kijelző 1280x800 pixeles felbontással, kétmagos Texas Instruments processzor, Android 4.0 operációs rendszer, 16 GB belső tárhely és 1,3 megapixeles webkamera van benne, és csak 590 grammos. Az ára 400 dollár körül várható.   

Samsung ATIV Smart PC: 11,6 hüvelykes, 1366x768 pixeles kijelző, ami 10 ujj érintését tudja érzékelni, illetve a S Pen nevű tollal is vezérelhető. A Clover Trail kódnevű Atom processzorra épül, van hozzá 2 gigabájt RAM és 128 gigabájt belső tárhely. Van rajta micro hdmi és usb port, a hátsó kamerája 8 megapixeles, az első 2 megás, és az akkuja állítólag 13,5 óra alatt merül le. Az ára 749 dollárról indul.


Samsung Series 5 Ultra Touch:
ez hivatalosan ultrabook, amibe az előbbinél erősebb, harmadik generációs Intel Core processzor került. A 13,3 hüvelykes kijelző 1366x768 pixeles, és egyszerre tíz ujj érintését tudja érzékelni. A gépben 4 gigabájt RAM, és egy 24 gigabájtos gyorsítótárral felszerelt 500 gigabájtos merevlemez van. A Core i3-as modell 799 dollárba, a még erősebb Core i5-ös 899 dollárba kerül majd.

Sony Vaio 11 Duo: a kijelző 11,6 hüvelykes és full HD felbontású. A processzora akár Core i7-es is lehet, háttértárként 256 gigabájtos ssd fér bele, valamint még 8 gigabájt RAM. A sony telepakolta szenzorokkal, gyorsulásmérő, giroszkóp, gps, nfc, és full hd webkamera is van benne.

Dell XPS 12: kijelzője a neve alapján 12 hüvelykes, és full hd felbontású lesz. Valószínűleg harmadik generációs Intel Core processzor kerül bele. A gyártó nem közölte a részleteket.

Papucstalp menti meg a bulizókat

2012. augusztus 31., 10:53 Módosítva: 2012.09.03 14:48
10

A cégek többsége eltűnik a berlini vásárváros forgatagában, ezért akinek van rá pénze és ideje, a nulladik napi ShowStoppers rendezvényen is bérel magának helyet, hogy biztosan megtalálják az újságírók. Akadnak itt olyan kütyük, amik egyébként legfeljebb egy vidéki búcsú kínálatába férnének bele, az Angry Birds formájú hangszórók például jól egészen jól mutatnának a játékpisztolyok és műanyag babák társaságában.

Sokkal komolyabb ajánlat a HP által bemutatott hibrid Envy x2 laptop, amelynek a szép alumínium borítása alatt Intel Atom Clover Trail processzor, 64 gigabájtos ssd tárhely, sd-kártyaolvasó, 8 megapixeles hátlapi kamera és egy 11 hüvelykes, 1366x768 pixeles kijelző van. A gép két darabból áll, a hardver lényeges részei a kijelző mögé kerültek, míg a billentyűzetes dokkolóban extra akku és csatlakozók vannak.

A HP egy meglepetéssel is előrukkolt: a Windows 8 használatakor fontos gesztusok - például az, amikor a kijelző oldala felől befelé húzzuk az ujjunkat, és megjelenik a menü - a tapipadon pontosan ugyanúgy működnek. Ez segíti majd a Windows 8 trükkjeinek az elsajátítását, legalábbis a HP gépein. Ezt igazából a Microsoftnak kellett volna beleprogramoznia a Windows 8-ba, hogy mindegyik gépen ugyanolyan legyen a használati élmény, és ne a gyártótól függjön, hogy miként kell kezelni a rendszert.

A hangszórógyártók közül a Jabra gondoskodott a szórakozásról, a cég ugyanis színes, levehető papucstalpakkal újította meg a kínálatát.

A kétszáz dolláros Solemate hangszóró bluetooth kapcsolaton és vezetéken köthető össze a mobillal, saját akkuval rendelkezik, a talpakra pedig az a magyarázat, hogy a brutális hangerőnél (akár 120 dB is kijön belőle) annyira rezeg a hangszóró, hogy képes leugrani az asztalról.

A mókás Jabrával szemben a TDK inkább a hangminőségre figyelt a hordozható bluetooth szerkezete tervezésekor. Az aktatáska méretű boombox akkuja hat óra alatt merül le. Ezekben a hangszórókban az a jó, hogy teljesen gyártófüggetlenek, és a legócskább telefonnal is összeköthetők, ha van azokban bluetooth.

Ha belefáradtunk a bulizásba, akkor a telefonunkkal mindjárt meg is mérhetjük a testünk állapotát. A Tinke iPhone-ra húzható szenzora a légzésünket, a vér oxigénszintjét és a szívritmusunkat figyeli meg, és a mérés végeztével kiszámolja az erőnléti indexünket. Ezt a mutatót azért találták ki a cég szakértői, mert könnyebb egyetlen szám változást nyomon követni, mint külön-külön figyelni a szívritmust és a többi paramétert. Állítólag az én adataim voltak a legjobbak aznap, ami valószínűleg inkább az újságíró kollégák tragikus állapotára utal. 3 óra alvás és 12 óra vonaton való zötykölődés után nem éreztem igazán frissnek magam, bár az is igaz, hogy ezek a kütyük valamelyest felvillanyoztak.

Kevésbé hipochonder geekeknek is jutottak játékszerek: a japánosan hangzó, de valójában svájci Koubachi a növények állapotát tudja felmérni, és az adatok változását iOS-en követhetjük nyomon. A név egyébként a tamagocsira utal - a szenzorok segítségével a növények ugyanúgy kérhetnek inni, mint a tíz évvel ezelőtt világszerte népszerűvé vált virtuális kedvencek.

A Koubachi adatbázisából lehet kiválasztani, hogy milyen növényünk van, és megnyugtató, hogy a cég csapatában nemcsak informatikusok vannak, hanem biológusok is. A 129 eurós ára elsőre brutálisnak tűnt, de ennek a sokszorosáért is vehetünk dísznövényeket, amik elpusztulnak, ha nem gondozzuk őket szakszerűen.

Berlinben idén a vékony modell a divat

2012. augusztus 30., 11:15 Módosítva: 2012.08.31 16:08
12

Pénteken hivatalosan is megnyílik a világ legnagyobb elektronikai kiállítása, az 1924 óta többé-kevésbé rendszeresen megtartott berlini IFA. Eleinte a rádiók, majd később a tévékészülékek voltak a legnépszerűbb itt bemutatott termékek, most viszont már a digitális életforma minden létező kelléke megtalálható itt. A táblagépek, okostelefonok és óriási tévékészülékek éppúgy, mint a hajnali órákig tartó munkához üzemanyagot adó csúcstechnológiás kávégépek. A világ vezető gyártóinak minden évben ez az utolsó lehetőségük arra, hogy a karácsonyi szezonra készülve megmutassák legújabb fejlesztéseiket.

Minden ilyen vásáron napokkal a nyitás előtt megtörténnek a fontos bejelentések, hiszen a látogatók így könnyebben eldönthetik, mit érdemes megnézniük. A szerdai nap az ázsiai óriások mérkőzése volt, a szebb napokat is megélt japán Sony, és a magasra törekvő dél-koreai Samsung tucatnyi újdonsággal rukkolt elő. Ezután valóban nem lesz nehéz dolgunk Berlinbe érve, ha meg akarjuk találni az idén negyedmillió látogatót váró show legizgalmasabb darabjait. Ha e két cégtől csak egy-egy új eszközt szabadna kiemelten bemutatni, akkor nem is lehetne szó másról, mint a Samsung Galaxy Note II és a Sony Vaio Duo 11 tabletekről.

Minden mobil

Bár hagyományosan a februári Mobile World Congress az év legnagyobb mobilkiállítása, az iparági változások miatt úgy tűnik, már az IFA is elsősorban a mobil eszközökre fókuszál. A Sony például pont annyi új okostelefont mutatott be szerdán, mint fél évvel ezelőtt Barcelonában: az Xperia T, V és J az okostelefonok új triumvirátusa a japán vállalatnál. A sajtófotókon nem igazán látszik, hogy ezek az okostelefonok mitől repülnek majd le a boltok polcairól, mert eléggé jellegtelennek tűnnek – majd a helyszíni szemlénken ez is kiderül.

Az új csúcsmodell, az Xperia T, ami a Sony-tól meglepően nagy 4,6 hüvelykes HD kijelzőt és 13 megapixeles kamerát kapott, teljesítményben még nem éri utol a riválisait a maga kétmagos és 1,5 gigahertzes processzorával. Az Xperia V valamivel érdekesebb, az ugyanis vízbe meríthető, a J jelű modell az egy gigahertzes processzorával pedig a testet öltött unalom, ha csak a hardveres leírását nézzük, hiszen körülbelül két éve vannak ehhez hasonló teljesítményű készülékek.

Az adrenalin termeléséről a Sony táblagépei gondoskodnak. A Vaio Duo 11 egy furcsa formájú tablet, aminek a kijelezője mögött rendes billentyűzet van. Nem garantált a népszerűsége, mert a tajvani Asus is megpróbálkozott már egy hasonló dizájnnal, persze az Eee Tab Slider esetében a bumfordisághoz társuló átlagos teljesítmény is sokat tett a siker ellenében. Sokat számít, hogy a Sony esetében nem egy közepes androidos táblagépről van szó, hanem egy erős Windows 8-as számítógépről, amiben akár Core i7-es processzor, 256 gigabájtos ssd, 8 gigabájt RAM, gps, nfc, és full hd webkamera is lehet, plusz a szokásos gyorsulásmérők és egyéb szenzorok.

A Vaio Duo 11 mellett az Xperia Tablet S szerény képességűnek tűnhet, és még csak nem is mondható csúcskategóriásnak, mert a négymagos és 1,4 gigahertzes Tegra 3 processzoron Android 4.0 fut, 1280x800 pixel felobontásban. A csúcskategória eléréséhez pedig ebben ma már minimum full HD kijelző és Android 4.1 dukál. A tablet mégis érdekes, mert maximálisan az otthoni, tévé előtti szórakoztatásra hegyezték ki. Van benne például infra távirányító, amivel összetett parancsokat kiadva indíthatjuk el a házimozi rendszerünket. Az eszköz több felhasználói profilt kezel, beépített gyerekfelügyeleti megoldásokkal, ami családi környezetben ideális.

A japán cég bemutatott egy 20 hüvelykes, akkuról működő,  szintén családoknak szánt pc-t is, amely állítva és fektetve egyaránt használható. Az érintőkijelző egyszerre tíz ujj tapintását tudja érzékelni, és innen már valóban csak egy lépés, hogy a legnépszerűbb, jelenleg még papírból készülő társasjátékokat is ilyen számítógépeken játsszuk. Csak kellemetlen lesz kitakarítani a csipszmorzsákat a gép belsejéből.

Zsebben az erő

Ezzel térjünk is át a másik elektronikai óriásra, a Samsungra, mert a vállalat ismét brutális eszközöket mutatott be. A Galaxy Note a tavalyi IFA egyik slágere volt, pedig nagyon furcsa szerzet, mert mérete miatt a táblagépek és a telefonok keveréke. Angolul csak phabletként emlegetik, a phone és a tablet szavakat összevonásával; ennek a táblafon lehet a legjobb magyar megfelelője. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a Note II még nagyobb lett, a kijelzője most már 5,5 hüvelykes, 1280x800 pixeles felbontással. A meghajtásáról négymagos 1,6 gigahertzes csip gondoskodik 2 gigabájt RAM-mal, ami megszégyeníti a néhány éves laptopokat is. És akkor a 8 megapixeles hátsó, és az 1,9 megás első kamerájáról még nem is beszéltünk.

A Note II gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy nagyobb ra nőtt Galaxy S III, amit nemcsak ujjakkal vezérelhetünk, hanem a hozzá tartozó speciális nyomásérzékeny tollal is. Ez a tollas vezérlés egyre kifinomultabb, de ezt nem ebben a cikkben fejtem ki részletesen, hanem a következő hetekben elkészülő Galaxy Note 10.1 táblagép tesztjében.

A Windows is előkerült

A Nokiát már most is lealázó Samsung – ugye mindenki emlékszik rá, hogy koreai cég elvette a finnektől a világ legnagyobb mobilgyártója címet – még egy jól irányzott ütést bevitt. Bemutatta a világ első Windows Phone 8-as okostelefonját, aminek 4,8 hüvelykes kijelzője, kétmagos 1,5 gigahertzes processzora, HSPA+ hálózati támogatása és 1,9 megapixeles első kamerája lesz. Persze a Nokia ettől még szorgalmasan készülhet a szeptember 5-i bemutatójára, ami nem az IFA-n lesz, hanem Helsinkiben. Még visszavághat azzal, hogy egy teljesen működőképes telefont mutat meg a nagy közönségnek.

A Samsung nem is csak egy, hanem egy raklapnyi windowsos gépet mutatott be, persze ezek többsége már táblagép. Van egyrészt a Slate PC kategória, amely a laptopok és tabletek közti átmenetet képviseli. A kijelző mögött található a gép lelke, és ez a rész lepattintható a billentyűzetről. A 11,6 hüvelykes kijelző több ujjal vezérelhető, illetve 1024 érzékenységi szintű tollal is.

Az árak azonban úgy tűnik, az egekben járnak: az Atom processzoros Series 5 változat 2 gigabájt RAM-mal és 64 gigabájtos ssd-vel (ami nyilván harmatgyenge), billentyűzettel 749 dollárba, anélkül 649-be. A komolyabb erejű, Core i5 processzoros Series 7 viszont már 1200 dolláros, igaz ebben 4 GB RAM és 128 gigás ssd is van.

Sajnos még nem derül ki a Windows RT változatot futtató ATIV Tab nevű tablet ára, pedig valószínűleg ez lesz a megfelelő mindezoknak, akik nem hiányolják a teljes értékű számítógépet a tabletekben. Ennek a 10.1 hüvelykes gépnek kétszer 1,5 gigahertzes ARM processzora, 1366x768 pixeles kijelzője és 32 vagy 64 gigabájtos háttértára lesz. Az új Windowst futtató gépek csak október 26-án, a rendszer hivatalos bemutatója után kerülnek a boltokba.

Most kezdődik igazán

Az eddig bejelentések legfeljebb a jéghegy csúcsán lévő zászlónak felelnek meg, hiszen az IFA-n szinte az összes elektronikai gyártó kiállít valamit, a számítógépgyártó Acertől és Asustól, a német ipar sarokkövének számító Boschon és Siemensen át egészen az ismeretlen ázsiai cégekig mindenki megtalálható. Azt persze senki ne várja, hogy Tim Cook váratlanul felbukkanjon, és elhadarja egy színpadról az új iPhone és az iPad mini specifikációit, de amit nem az Apple, nem a Nokia és nem az Amazon gyárt, azt mind megtaláljuk Berlinben. Igyekszünk beszámolni róla.

Megoldást találtunk a mobilos gondokra

2012. március 2., 11:34 Módosítva: 2012.11.05 16:27
4

A Mobile World Congress nagyon jó alkalom arra, hogy megismerjük a mobilszolgáltatók titkos módszereit, amelyekkel javítani tudják a hálózatuk működését. A Huawei például a felhőben lévő adatok mozgását gyorsítja, a protokollok optimalizálásával és a fejlett gyorsítótárnak hála 40-70 százalékkal csökken mobilhálózat kihasználtsága. A cég egy sebességrekordot is felállított Barcelonában, de ez egyelőre nem javítja a magyar mobilozók helyzetét, hiszen az LTE Advenced hálózat még sehol nincs bevezetve. Ezen 225 megabit per másodperces csúcsot ért el a kínai gyártó.

Az Ericsson csarnokában kiderült, hogy az Android legelterjedtebb, 2.3-as verziója több áramot fogyaszt, mint a legújabb 4.0-ás verzió. A szolgáltatók azonban a régi eszközökből is több teljesítmény tudnak kihozni, ha jól állítják be a hálózatukat. Az Ericsson hálózatmenedzselő szoftverei egyébként nagyon részletesen megtalálják egy korábban történt hiba okát. A szakértők megnézhetik, hogy a hiba észlelésekor mi történt a hálózati berendezésekkel, mit csinált a felhasználó, és ez alapján kitalálható a megoldás. Azt nem látják, hogy adott pillanatban milyen adatcsomagot töltött le a júzer.

Az önszerveződő hálózatok pedig észlelik, ha egy adott területen elfogy a térerő, például egy új ház felépítése miatt. A rendszer azt is meg tudja mondani, hogy a lefedettség helyreállításához milyen új bázisállomást kell kiépíteni. Enneka a rendszernek a része egy vonalkódleolvasó app, amivel a bázist felépítő és bedrótozó szakember azonosítja a cellát, és az önszervező rendszer magától elkészíti az odavaló szoftvercsomagot.

Egyre nagyobb szükség van a gépi segítségre, mert a heterogén hálózatokban sokféle berendezés van. Amikor még kevesebben neteztek mobilon, elegendő volt nagyobb cellákkal lefedni a lakosságot. Most azonban már közelebb kell menni az ügyfelekhez, megjelentek a mikrocellák, pikocellák, femtocellák, és legújabban a wifi is bekerült a szolgáltatók eszköztárába.

Az egyetlen lakást vagy szobát lefedő wifis bázisállomás abban különbözik a Vodafone által is forgalmazott femtocella bázistól, hogy a mobilszolgáltató által licencelt frekvenciát csak kliensként használja. Rácsaltakozik a mobilnetre (magyarán a nagyobb bázisállomásra) és az internetelérést a nyílt 2,4 gigahertzen osztja meg a felhasználókkal. Éppen úgy, mint bármely másik router.

A wifi hotspot azért is jobb a femtocellánál, mert a mobilhálózaton nem kell emiatt interferenciától tartani. Nem jó jel, hogy a szolgálatatók a wifi nyilvános és szabad frekvenciáira is rá akarják tenni a kezüket, ugyanakkor fejlődést is generálnak. Például meg akarják oldani, hogy a wifire való felcsatlakozás teljesen észrevétlen legyen, és ne szakadjanak meg a letöltések, amikor 3G-ről wifire lép át a készülékünk.

A hálózati elemek egymást is tudják segíteni, ha a Nokia Siemens Networks új technológiáját alkalmazzák. A HSPA+ Multiflow segítségével a két szomszédos cella peremén lévő ügyfelek egyszerre két bázisállomásról tudnak adatfolyamokat letölteni, tehát meg is duplázódhat a mobilnet sebessége.

Megérkezett a Windows 8 próbaváltozata

2012. február 29., 15:29 Módosítva: 2012.04.25 15:55
97

A barcelonai Miramar Hotelben délután háromkor elkezdődött a Microsoft sajtótájékoztatója, ahol a Windows 8 Consumer Preview verzióját mutatták be (itt letölthető). Körülbelül kétszáz újságíró és elemző vett részt a szűk körű eseményen. A színpadon tizenhárom különböző méretű monitoron volt látható a Windows 8 jellegzetes Metro interfésze.

A pécé és a mobilitás legjobb részeit akartuk egybegyúrni – mondta a Windows-guru Steven Sinofsky, a fejlesztés vezetője. Eddig arról szólt az élet, hogy választanunk kellett, a tartalmat fogyasztani vagy előállítani akarjuk. A laptop vagy inkább tablet lesz jó? A Windows 8-cal az volt a Microsoft célja, hogy kompromisszum nélküli rendszert építsen. A Windowst, az alkalmazásokat és a hardvert is át kellett dolgozni ehhez.

Jelentős változások történtek a Windows Developer preview megjelenése óta. Mindegyik alrendszerhez hozzányúltak, több mint százezer változtatást végeztek el, tehát a most bemutatott termék teljesen más, mint amit korábban megismertünk. A Start menüre azért volt szükség eddig, mert az embereknek még maga a számítástechnika is új volt – mondta Sinofsky. Azóta viszont megjelentek az érintőkijelzők, a gesztusokkal való vezérlés, és az emberek nem jönnek zavarba egy számítógép láttán. Az alkalmazások is másfajta szerepet kaptak. Azt akarja a Microsoft, hogy az alkalmazások együttműködjenek egymással, mert az jobb felhasználói élményt biztosít.

Játékbolt alapból

Julie Larson-Green, a Windows programmenedzsment csapatából arról beszélt, hogyan rakták össze a Samsunggal együttműködve a tavalyi Build konferencián bemutatott táblagépet. Forgatták, sétáltak vele az utcán. A Windows 7 szerinte csak néhány tucat alkalmazás kezelésére volt alkalmas, ezzel szemben a Windows 8 Metro felületén több száz alkalmazás elfér egymás mellett.

Az Xbox Gaming alapból fel lesz telepítve a Windows 8-ra. Itt lehet játékokat venni, menedzselni az avatart. Sajnos pont megszakadt az internetelérés, és az Xbox mem akart elindulni. A kezelőfelületen látszik, hogy a szoftverek közt van Kindle könyvolvasó alkalmazás, játékok, hírolvasók, és az ismerősök ikonja ugyanúgy jelenik meg, mint a Windows Phone menüjében.   

Gyönyörű a beépített Facebook alkalmazás és a chat.

Ezután a laptopos bemutató volt soron Antoine Leblonddal, a Windows Web Services csoporttól. Ebben az esetben egérrel és billentyűzettel kell navigálni a rendszerben. Az egér nagyon precíz, de nem igazán jó a gesztusokra, mert nem rángathatjuk összevissza az asztalon. Ugyanakkor van négy sarka a kijelzőnek, és az egérkurzort oda mozgatva (akárcsak a Mac OS X gépeken) parancsokat indíthatunk el.

Ha a bal felső saroba visszük az egérmutatót, akkor átválthatunk a következő programra. Ez helyettesíti az Alt-Tab billentyűkombinációt. A megnyitott programok listája is előcsalogatható, ez kicsit hasonlít ahhoz, amit az Android Honeycomb alapú táblagépeken láthatunk – a programok kicsi bélyegképen jelennek meg egymás alatt.

Másolás közben nyugodtan lecsukhatjuk a laptop fedelét, alvó módba válthat a gép, és ugyanott tudja folytatni, ahol abbahagyta. A hagyományos asztali nézet pedig keverhető a Metro nézettel, tehát egyszerre láthatjuk mondjuk a PowerPointot, és cseveghetünk egy kollégával a Metrós csetklienssel.

A Consumer Preview verzióban minden program ingyenes lesz, és a Microsoft arra bátorít mindenkit, hogy töltsenek le annyit, amennyit csak akarnak, ismerjék meg azokat. Ebben a szoftverboltban csaok olyan programok lesznek, amelyek a Metro kezelőfelületen futnak.

Ezután már az RC jön

A bemutató után visszatért Sinofsky, és arról beszélt, hogy az ultrabook az elmúlt évek legnagyszerűbb mérnöki teljesítménye az Inteltől és a partnereitől. A számítógépek új generációja úgy működik, mint a telefonok. Amikor bekapcsoljuk, ott lesznek a legfrissebb emailek. Nvidia Tegra 3, Qualcomm Snapdragon és Intel Medfield processzorral felszerelt táblagépeket mutogatnak. Ugyanaz a kernel, ugyanaz a szoftveres alap van mindegyik gépben. A Metro interfészre megírt szoftvereket csak egyszer kell majd megírni, és az ARM processzorain ugyanúgy működnek majd, mint az Intelén.

Nagy munka volt, hogy a Windows 8 eredetileg mobilokba és tabletekbe szánt hardvereken is futtatható legyen. Le kellett egyszerűsíteni, csökkenteni kellett a rendszer méretét, a memóriafogyasztását. A gépek egy pillanat alatt alvó módba kerülnek, és ugyanilyen gyorsan vissza is térnek a legutóbbi állapotba. Az alkalmazásokat pedig nem kell bezárni. A feladatkezelőn megmutatták, hogy a Metro alapú appok egymás után állnak "parkolópályára", és ilyenkor egyáltalán nem használják a processzort.

Egy vicces megjegyzés volt Sinofskytól, amikor arról beszélt, hogy az alvó módból felébredő Windows 8 azelőtt visszalép az ismert wifi hotspotra, mint hogy beírnánk a jelszavunkat. "Ez nem varázslat, ezen nagyon sokat dolgoztak a partnereink" – mondta a Windows-guru, kifigurázva az Apple sajtótájékoztatóit, ahol rendszeresen varázslatos újításokról beszélnek.

A Windows 8 az NFC-t is támogatja. Ha a monitorban és a bluetooth hangszóróban is megtalálható ez a rádiós csip, ami a két eszköz azonosítását és összekötését oldja meg kódok és jelszavak megadása nélkül, akkor elég odaérinteni a monitorhoz a hangszórót, és máris szól a zene. Sinofsky ezután lezárta a rendezvényt, a fejlesztés következő lépése a Release Candidate verzió kiadása lesz, ezután a gyártásra kész verzió jelenik meg, majd a végleges változat.

Mobillal kevésbé lesz szívás a nyomtatás

2012. február 29., 13:23 Módosítva: 2012.04.18 15:08

Sok jó alkalmazásra van szükségünk – mondta Beck György, a magyar Vodafone elnöke, amikor pár hete megkérdeztem, hogy mire érdemes figyelni a barcelonai mobilkiállításon. Most újult meg a hálózatuk, most már azokat a vonzó eszközöket kell megtalálniuk, amikkel nagy adatforgalmat tudnak generálni.

A barcelonai Mobile World Congressen véletlenül vetődtem el a Hewlett Packard rendezvényére, és az enterprise solutions kifejezés hallatán igyekeztem olyan képet vágni, mint aki abban a pillanatban nyelt le egy szétrothadt articsókát. De a szakértők hamar megtalálták a módját, hogy érdekessé tegyék a nyomtatási bizniszt, különösen amikor kiderült, hogy idefelé jövet elfelejtettem kinyomtatni a beszállókártyámat.

A HP ugyanis készített egy ePrint nevű mobilos alkalmazást, amivel regisztráció után egy térképen megkereshetjük a közelben lévő nyomtatókat, amikre átküldhetjük a dokumentumokat. Természetesen csak akkor készül el a print, amikor az adott nyomtatón bepötyögjük a titkos azonosító kódunkat. Ilyen nyomtatók többek közt hotelekben, fénymásolószalonokban és fényképelőhívó szolgáltatóknál lehetnek. Az alkalmazást bárki letöltheti, nem kell hozzá saját nyomtatóval rendekezni. A HP szerint év végéig húszmillió ePrintert adnak el, tehát számíthatunk az ilyen szolgáltatások megjelenésére.

Ennek a megoldásnak az előnye, hogy nem kell semmilyen drivert telepíteni a mobilra, és ennek köszönhetően az operációs rendszerek is egyszerűbbek lesznek. Egy Windows 7-ben csak a különféle nyomtatódriverek több száz megabájt helyet foglalnak el, többnyire fölöslegesen, mert a felhasználók nagy része csak egyfajta nyomtató használ.

Ha az üzleti világnál maradunk, akkor a magyar LogMeIn mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Hatalmas standdal jelentek meg a kiállításon, és a végfelhasználóknak kétféle alkalmazást kínálnak. Az ingyenes JoinMe nevű programmal a számítógép képernyőjét lehet megosztani kétszázötven nézővel, akik akár táblagépről vagy mobiltelefonról is csatlakozhatnak a telekonferenciához. A LogMeIn a freemium árazási modellre állt át, vagyis bizonyos funkciókat ingyen odaa bárkinek (van chat, betelefonálási lehetőség, és kidobhatunk nézőket), ugyanakkor az üzleti felhasználóknak igazán hasznos funkciókért már fizetni kell. Ilyemn például a zárt csevegőszoba, amivel a vállalat dolgozóin kívül mindenki kizárható.

A korábban bevezetett Ignition nevű alkalmazásuk mellett megjelent a LogMeIn nevű app is, ami ugyanazokat a funkciókat nyújtja, de más az árazási modell. Ennél a számítógépünk mobilhálózaton keresztül történő távirányítása ingyenes, de aki fájlokat is átmásolna a pc-ről a mobilra, a táblagépre vagy egy online tárhelyre (például Dropboxra), annak elő kell fizetnie a szolgáltatás Pro változatára. A LogMeIn az ügyfélszerzés szempontjából komoly lehetőségeket lát az LTE-hálózatokban, mert nagy sebesség és jó elérési idő kell ahhoz, hogy a távelérés gördülékenyen működjön.

Szórakoznak velünk

Köztudott, hogy a videó generálja a legnagyobb adatforgalmat, de a mobilkongresszus nem videós alakalmazásokkal volt tele, hanem olyan rendszerekkel, amelyek a tartalomgyártók munkáját segítik. Az Adobe most mutatta be a PrimeTime nevű szoftverét, amivel a webes videókhoz kapcsolódó reklámfilmeket akarják értékesebbé tenni. A felhasználónak rossz élmény, hogy a reklámfilm kötelező végignézése után 4-5 másodpercet kell várnia, hogy elinduljon a megnézni kívánt tartalom. A PrimeTime úgy illeszti be a reklámfilmeket, hogy egy pillanatot se kelljen várni a reklámblokk végére, így tehát a web is olyan videózási élményt tud nyújtani, mint a tévé.

Videózákkal foglalkozik a magyar Artklikk is, amely szintén saját standdal jelent meg a kiállításon. A fullXS platform a videóra épülő alkalmazások, például videós magazinok készítését segíti, és automatikusan a különböző kijelzőméretre optimalizálja a bevitt tartalmakat.

Vannak szélsőségesen specializált vállalatok is, mint az mTraveler, amely kimondottan csak turisztikai mobilappok gyártását segíti, a másik véglet pedig a mindenre megoldást kínáló Wireless Media, amelynek az Origami platformjával Android, iOS, Blackberry, Bada és Windows Mobile rendszerekre lehet appokat, portálokat és sugárzott videókat gyártani.

Ubuntu Linux települt az Androidra

2012. február 28., 16:16 Módosítva: 2012.03.02 10:53
89

A Microsoft sok nehézséget okozhat a Google-nek, mert az asztali operációs rendszerek piacán az utóbbi nem nagyon tud labdába rúgni. Van a keresőcégnek egy böngészőre épülő Chrome OS koncepciója, amely minden adatot és szoftvert távoli szervereken futtat, de az egyelőre nem túl sikeres. Talán azért, mert nem lehet mindent a felhőben tárolni, az embereknek szükségük van a szoftverekre, mert még évekig nem lesz mindenki számára elérhető a folyamatos és akadásmentes internetelérés.

Erre nyújt megoldást a Canonical, a dél-afrikai cég ugyanis az Ubuntu Linuxszal és a rajta futó több ezer szoftverrel egészítette ki az Androidot. Az együttműködés azért előnyös, mert a két operációs rendszer ugyanazt a rendszermagot (szakszóval: kernelt) használja, de amíg a mobilos appok a Google által összerakott Dalvik környezetben futnak, addig az Ubuntu szoftverei natív linuxos programok.

Az Ubuntu most egy Motorola Atrix 2 mobilon fut, amiben kétmagos, 1 gigahertzes processzor és 1 gigabájt RAM van. A demón kiderült, hogy ez bőven elég az Ubuntunak. Amikor csak a kijelzőre, a billentyűzetre és az egérre koncentráltam, észre sem vettem, hogy egy közönséges okostelefonon dolgozik.

Az Ubuntu kizárólag akkor indul el, amikor a készülék dokkolóban van, mert ezt a rendszert nem kis kijelzőre tervezték. A készülék kikapcsolásakor az Ubuntu hibernálódik, vagyis az aktuális állapota egy fájlba mentődik el. Ennek köszönhetően pontosan ott folytathatjuk a munkát, ahol a legutóbb abbahagytuk. A kezelőfelületen jelenleg ugyanazt a felhasználói élményt kapjuk, mint egy hagyományos pc-s Ubuntutól. A LibreOffice néhány másodperc alatt elindul, rendes Chrome böngészőben netezhetünk, és megtaláljuk a Linux jól ismert zenelejátszóit, képszerkesztőit és sok száz más segédprogramot.

Persze, egy-két jel elárulja, hogy nem szokványos Ubuntuval van dolgunk, hiszen a programindító menüben ott van a telefonhívások és az Android ikonja. Ha asztali módban hívnak minket telefonon, nem kell kikapni a készüléket a dokkolóból, mert a szoftver kezeli a hívásokat. Vagy kihangosítjuk a beszélgetést, vagy fülhallgatót használunk. Az Android ikonjára bökve a Motorola által kifejlesztett Mobile View alkalmazás nyílik meg, ebben futtathatók az androidos programok. A program teljes kijelzőre is felnagyítható, tehát nagy méretben futtathatjuk például az Angry Birds-öt meg a mobil beépített Google Térképét.

A platform még csak prototípus, és a Canonical a mobilgyártóknál házal vele, hátha valaki gyárilag feltelepíti a készülékére. A szolgáltatók biztosan örülnének egy ilyen rendszernek, mert a mobil korlátozott hardvere miatt (nincs ethernet port) a felhasználó az asztalánál ülve is kénytelen lenne a mobilhálózatra csatlakozni. Vagy a wifire, de előbb vagy utóbb az is a szolgáltatóhoz fog tartozni (erről a wifi offloading témáről később írok részletesen). Az Ubuntu több mobilnetes ügyfelet és nagyobb adatforgalmat generálhat.

A felhasználók közt is biztosan vannak olyanok, akiknek bejönne ez a megoldás. Tudni kell, hogy az Ubuntunak pár hete jelent meg egy kimondottan üzleti célra szánt változata, amin a céges rendszergazdák szigorúbban felügyelhetik az alkalmazottak tevékenységét. Kivettek a rendszerből néhány fogyasztói funkciót, például a játékokat, a közösségi megosztást és a fájlcserélőt, nehogy ezeken át szivárogjanak ki a kényes vállalati információk. A Canonical még felhőszolgáltatást is tud kínálni, az Ubuntu One online tárhelynek is van vállalati ügyfeleknek szánt változata.

Ahhoz, hogy az Androidra ültetett Ubuntu elterjedjen, még meg kell oldani néhány problémát. A Canonical már dolgozik a saját Mobile View alkalmazásán, mert a Motorola változata túl lassan tölti be a mobilos appokat. Ezen kívül egyesíteni kell azokat a szoftvereket és adatbázisokat, amelyek az Ubuntun és az Androidon külön-külön megtalálhatók. A felhasználót összezavarja, ha két névjegyalbumot, számológépet és levelezőprogramot lát a rendszerben. A csevegőhálózati státuszunkat állító programot is át kell hangolni, hogy egységesen kezelje a közösségi jelenlétünket.

A Canonical abban bízik, hogy még az idén megjelenik az első ubuntus okostelefon, reménykedjünk benne, hogy azt négymagos processzorral, legalább 2 gigabájt RAM-mal felszerelt csúcsmobilra telepítik, hogy az asztali üzemmódban is biztosan elegendő erőforrás álljon a rendelkezésünkre. Ha kiadják az első mobilt, akkor a Canonical közzéteszi a mobilos Ubuntu fejlesztői változatát, amivel – bár nem kimondottan erre szánják – bárki feltelepítheti majd a kedvenc Linuxát a korábban vett androidos okostelefonjára, táblagépére.

Ceruzával és Intellel erősít az Android

2012. február 28., 10:23 Módosítva: 2012.02.28 10:23
10

A Nokia brutális okostelefényképezőjéből felocsúdva megkerestem a Windows Phone ellenfeleit, hiszen a barcelonai Mobile World Congress az Android fellegvára, évek óta a Google rendszere uralja a kiállítást. Kicsit elszomorító volt, hogy miután végigjártam a nagy androidos gyártók standjait, még mindig a vasárnap bemutatott HTC One sorozat tűnt a legjobbnak. A három modell szép, letisztult, jó extákat nyújtanak. Persze máshol is találtam gyöngyszemeket, az LG-nél például az Optimus Vu ragadott magával. Vonzó a szokatlan, 4:3-as arányú kijelző, ami álló helyzetben is elég széles ahhoz, hogy kényelmesen gépeljünk a kijelzőn. Pont olyan széles, mint a jogsim, és a méretéhez képest (5 hüvelykes) egészen jól elfér a kézben.

Az LG egy tollat is ad a notesz méretű eszközhöz, ám itt muszáj felhívnom a figyelmet egy nagyon lényeges tudnivalóra. Ez nem az a toll, amire mindenki vágyik. Karácsony előtti tanácsomat megfogadva a táblagépemhez szereztem egy gumivégű tollat, hogy kényelmesebben tudjak rajzolni. Nagyjából annyira jó, mint vízbe mártott krétával maszatolni az iskolai táblán. Már a CES-en találkoztam egy, az enyémnél jobb modellel, amin tucatnyi lyukacska volt, hogy ne tapadjon oda a kijelzőhöz (az enyémen csak egy bevágás van). De ez sem volt az igazi, mert ezek a gumivégűek csak egyforma vastagságú vonalakat tudnak húzni.

Az igazán jó megoldáshoz az kell, hogy a gyártó eleve tollal való használatra készítse fel a tabletet. Mint például a Samsung a Galaxy Tab Note 10.1-et, amihez hegyesebb műanyag toll tartozik. Ez egy nyomásérzékeny eszköz, tehát egyetlen tollvonásunk a hajszálvékonyból finoman átvihető az ujjnyi vastagságig, és fordítva. Fél perc alatt megtanultam használni, és sokal jobb volt így rajzolni, mint a gumivégű változattal. Az alábbi a kép tutira nem kerül be a Tate kortárs gyűjteményébe, de azért jól szemlélteti, hogy miként lehet különböző vastagságú vonalakat húzni az arra alkalmas táblagépeken.

A Samsung Galaxy Note 10.1 ideális lehet azoknak, akik táblagépen akarnak képeket szerkeszteni a Photoshop Touch-ban, csak egyetlen nehezítő körülménnyel kell szembenézni: nincs sem usb port, sem teljes méretű sd-kártya aljzat, ezeket adapterrel kell pótolni.

Intel inside

A hétfői nap másik nagy újdonsága az Intel bejelentése volt, hogy végre beszáll a mobilbizniszbe. A Medfield kódnéven megismert Atom processzoroknak mostantól nevük számuk is van: Z2460, Z2580 és Z2000. Alighanem az utolsón kívül egyiket sem fogjuk soha megjegyezni, de ez mindegy is, mert úgyis a pénztárcánk határozza meg, hogy melyiket válasszuk. A Z2460 akár 2 gigahertzes is lehet és LTE hálózatra is csatlakozik, a később megjelenő Z2580-nak állítólag kétszer nagyobb lesz a teljesítménye, míg a Z2000-es kistesó csak 1 gigahertzen ketyeg majd. Az utóbbit pedig azért fogjuk biztosan megjegyezni, mert az Intel az állítja, hogy ezzel a platformmal 150 dollárnál olcsóbb androidos mobilokat lehet építeni.

Futottak még

Egy raklapnyi androidos eszköz mutatkozott be a mobilkongresszuson, de nem volt közöttük egy olyan sem, ami maradandó emléket égetett volna az idegsejtjeimbe. Az Asus bemutatta a Transformer Pad 300 táblagépet, egy újabb billentyűzetre pattintható tabletet, ami a Prime egyszerűsített utódja Tegra 3 csippel, 16 gigabájtos tárral és 1280x800 pixeles ISP kijelzővel. Fel sem tűnt, hogy ez új kütyü, és nem a korábbi Transformer átszínezett változata. Az Asus Transformer Pad Infinity sem látványos, ez tényleg pont úgy néz ki, mint a Transformer Prime, csak éppen 1920x1080 pixeles a kijelzője, amilyennel általában csak 17 hüvelykes laptopokon meg plazmatévén találkozunk. Nincs is túl sok értelme a nagy felbontásnak, és ha választani lehetne, én inkább az adatkapcsolatot és a belső tárhelyet tuningolnám.

A Samsung megint bemutatott egy projektoros mobilt, ami a 720p felbontás negyedét tudja a falra vetíteni. Nem olyan otromba nagy, mint az elődjei, de ez még kevés lesz a sikerhez. Az LG Optimus 4X egyáltalán nem tetszett, akkor már inkább a széles fejű Optimus Vu. (Azt pedig nagyon sajnálom, hogy az LG három hoszteszének fogalma sem volt az NFC tag mibenlétéről, pedig az új LG Tagben ez a technológia is megtalálható. Így viszont ezt nem tudtam kipróbálni.) A Huawei Ascend D Quad, amiben a kínai gyártó saját négymagos processzora van, jó iparosmunka, de a beszerzési inger nem kerített hatalmába. Használható, de nincs telepakolva szolgáltatásokkal, mint a Samsungok.

Egy mind felett

Meglepő volt, hogy az Android csarnokában szinte kivétel nélkül midenhol a Galaxy Nexuson futottak a szoftverfejlesztők demói. Esetleg még valamilyen tableten. Szó sincs változatosságról, talán mert a fejlesztők már tudják: ha biztosra akarnak menni, akkor a referenciakészüléket választják. Azt, amin minden úgy van, ahogyan azt a Google elképzelte. Mi van az ettől eltérő modelekkel? Túl sok nyűgöt okoznak. Ahogy Cyrill Guilleminot, a Gameloft Franciaországért felelős igazgatója fogalmazott, ugyanolyan nehéz Androidra komolyabb játékprogramokat írni, mint régen a Javára, mert ugyanolyan sokféle készülék- és szoftverkombináció létezik. A Java volt a butatelefonok közös platformja, de mindegyik gyártó máshogyan implementálta, ezért a játékoknak tízezer változatát kellett leprogramozni. Úgy látszik, bizonyos szempontból az Androiddal sem lettünk okosabbak.

41 megapixeles kamera a Nokia 808-ban

2012. február 27., 14:07 Módosítva: 2012.07.27 11:39
274

Egy évvel ezelőtt jelentette be a Nokia a nagy váltást, hogy ezentúl a Windows Phone lesz az okostelefonjain az operációs rendszer. A finn mobilgyártó Lumia sorozata most eljutott az alsóbb kategóriába is, a barcelonai Mobile World Congressen bemutatott 610-es modellt áfa, adók és szolgáltatói kedvezmények nélkül 189 euróért árulják majd. Első blikkre elég jónak tűnik, a 800 megahertzes processzorral meghajtott gép gyorsan reagál, nem akadozik. Persze tegyük gyorsan hozzá, a demókban soha nincs a telefonokon annyi tartalom – képek, névjegyek, szoftverek –, mint egy használatban lévő készüléken. Mindenesetre így üresen a Lumia 800-nál sem tűnt lassabbnak. A készülék olyan fiatalosan szép, ami lehetne a kopogós műanyag szinonímája is, ha gonosz akarok lenni. Nincsenek csodák: ettől lesznek olcsók a mobilok.

A Lumia 610 a negyedik modell a sorozatban. A Lumia 800 és 710 tavasszal Magyarországon is megjelent, a januári CES-en bemutatott Lumia 900-nak pedig mostanra elkészült a HSPA+ hálózatokon használható változata is, vagyis a csúcskészülék megérett a globális bevezetésre.

Szoftverekkel is bővült a Nokia kínálata, a Reading nevű programmal elektronikus könyvek, magazinok, napilapok és hangoskönyvek tölthetők le a készülékekre. A Nokia azt mondja, ez helyi igényekre szabott alkalmazás lesz, magyarán az adott ország tartalomszolgáltatóit is megpróbálják majd elérni. A telefonos navigáció is új funkciókkal bővül, lesz teljesen offline használati mód, és megjelenik a készülékeken a Nokia Transport tömegközlekedési app, ami ötszáz városban ajtótól ajtóig megmutatja az utat, valamint a busz-  és villamosjáratok menetrendjét. A kedvenc menetrendek a főmenübe tűzhetők, így mindig gyorsan elérhetők.

Végre megjelent a Skype is, pontosabban a béta változata, és persze a Lumia 710-en és a 800-on nincs sok értelme, mert ezeknek a modelleknek nincs szemközti kamerájuk.

A Nokia kilopott egy lapot az Apple forgatókönyvéből, és a bemutató végén előállt még egy nagy bejelentéssel. A Nokia 808 Pure View mobil kamerájának a szenzora 41 megapixeles, a hangokat cd minőségben rögzíti, és Dolby Digital Plus minőségben játssza le, ezért egy spéci fülhallgatót adnak a készülékhez.

A mobil egyáltalán nem nagy, de érezhetően fejnehéz a kamera hardvere miatt. Kényelmesen fogható, szép a kijelzője, csak éppen az operációs rendszer nem a legmodernebb, a Symbianból kinőtt Nokia Belle fut rajta. Az első exponálás villámgyorsan történik, de nem ezzel fognak az amatőr fotósok több tíz megapixeles sorozatokat készíteni. A második teljes felbontású kép körülbelül két másodperc után készíthető el. Mivel a hangsúly a nagy felbontáson van, exponálás után olyan apró részletekre lehet ránagyítani, amiket amiket egy normál kamera csak centiméteres pixelhalomnak látna.

Plazmaívvel erősített mobilok jönnek

2012. február 27., 14:04 Módosítva: 2012.03.01 14:22
65

Vasárnap elkezdődött a világ legnagyobb elektronikai kongresszusa, a Mobile World Congress 2012, és a méretet ez esetben nem a látogatók vagy a kiállítók száma határozza meg, hanem a kihatás. Most több mint ötmilliárd embernek van mobilja, évente körülbelül másfél milliárd készüléket adnak el, tehát jelenleg ez a világ legfontosabb technológiája. A piaci árakat csekkoló indiai halászoktól az okostelefonjukkal kocsmákba bejelentkező elsővilágbéli hipszterekig mindenki a mobilján lóg.

A kiállítás nulladik napja a Huawei rendezvényével kezdődött, de ezt ki kellett hagynom, mert a város másik felére szervezték. Utólag sajnálom, mert a kínai gyártó az Ascend D Quad készülékcsaláddal már a csúcskategóriába próbál betörni. Két mobil tartozik a sorozatba, az egyik az Ascend D Quad, a másik a D Quad XL. Mindegyiken Android 4.0 fut, a kijelzőjük 4,5 hüvelykes, 8 gigabájt belső memóriájuk van, és a 8 megapixeles kamera 1080p felbontású filmeket rögzít. A különbség az, hogy 1,2 illetve 1,5 gigahertzes processzoruk van, illetve az XL akkuja 2500 milliamperórás, míg a kistestvérnek csupán 1800-as, tehát hamarabb merül.

A cég egyelőre nem árulta el az árakat, de állítólag a mobilok 20-50 százalékkal lesznek olcsóbbak a riválisokénál (valamit félreérthettek, a Huawei ezt később 15 százalékra korrigálta). Ez jó lehetőség a piac megszerzésére, de muszáj megjegyeznem, hogy az okostelefonok akkor számítanak jó befektetésnek, ha jó szoftvereket is adnak hozzájuk. Márpedig más gyártók drágább készülékein is sokszor olyan appokat kapunk, amiket érdemes lecserélni, és ez sok esetben plusz költéssel jár. Majd amikor tesztelni lehet a mobilt, meglátjuk, hogy mennyire ügyesek a Huawei készülékei.

Szakítós buli japán módra

A Sony sajtótájékoztatója nem volt túl izgalmas, mert a két bemutatott modell megszólalásig hasonlít a januári CES-en látott Xperia S-re, ami ráadásul már ott van a szerkesztőségünkben, hogy kipróbáljam a következő hetekben. Bár a Sony szeretné elhitetni velünk, hogy az új modellek már csak az ő nevéhez köthetők, ezt erősen kétlem, mert egy korábbi kiállításon pont a Sony Ericcson termékfejlesztője magyarázta el nekem, hogy a telefon kifejlesztése úgy másfél évig tartott. Másfél éve pedig még úgy együtt volt a Sony és az Ericcson, mint egy szerelmespár.

A középkategóriás Xperia P szép alumínium vázat kapott, és 4 hüvelykes White Magic kijelzőt, ami állítólag vakító napfényben jobban olvasható. A készülék a második negyedévben lesz kapható. A mobil egy másodpercen belül elindítja a kamerát, és 1080p videókat vesz fel, amihez 1 gigahertzes, kétmagos processzor is elegendő. Az Xperia P be tudja olvasni az NFC címkéket – ezt a technológiát eredetileg arra találták ki, hogy érintés nélküli bankkártyákat lehessen a mobilba építeni, de akár arra is jó, hogy gombnyomás nélkül aktiváljunk egy funkciót, vagy vezeték nélküli hangszórókat párosítsunk a mobilhoz. Az Xperia U pedig a Sony sorozatának legolcsóbb modellje, 3,5 hüvelykes kijelzővel, és a fő funkciója az, hogy más színűre cserélhető a kijelző alatti rész fedele.

Csúcsgép a HTC-től

A vasárnap legizgalmasabb rendezvényét a HTC tartotta, és Peter Chou vezérigazgató sokszor élt az amerikában népszerű „awesome” és „incredible” jelzőkkel. A tajvani vállalat idén kevés modellt akar piacra dobni, azokat is egységes néven, és főleg a zenehallgatás meg a fényképezés élményét akarja javítani – és a termékei valóban elképesztőek.

A HTC One X a csúcsmodell, óriási 4,7 hüvelykes és 1280x720 pixeles kijelzővel, szép műanyag vázzal. Az Android 4.0-ra Sense 4 grafikus kezelőfelületet raktak. A Sense 4 sokkal ízlésesebb, mint az elődjei, átláthatóbb a felülete, de megmaradtak a HTC sokak által kedvelt extrái, mint például a nagy időjárás-előrejelző óra.

A legnagyobb dobás a One X nyolc megapixeles fényképezője, ami 0,2 másodperc alatt autofókuszál, 0,7 másodpercenként exponál, és az f/2.0-es lencse féhomályban is csodát művel. Nem gyenge, hogy 1080p videózás közben lehet fényképeket készíteni, az pedig már hab a tortán, hogy a szemközti kamera is 1,3 megapixeles. A gyorsasághoz persze jó processzor kell, az erőt az Nvidia Tegra 3 biztosítja 1,5 gigahertzen. A beépített tár 32 gigabájtos, amihez két évig ingyen 25 giga online Dropbox tárhely is jár. Már csak azt nem tudjuk, hogy mindez mennyibe fog kerülni. Én 200 ezer forinthoz nagyon közeli árat tippelek, olyan sok itt az extra.

A One S ínyenceknek való szupervékony (7,9 milliméteres) mobil, aminek az alumínum vázát plazmaívvel változtatták szuperellenálló kerámiává, legalábbis Peter Chou valami ilyesmivel kábította a nagyközönséget. Az biztos, hogy a mobil megkocogtatva elég keménynek tűnik, és nagyon jó a tapintása. Szép matt színe van, szappanformája ellenére ez tetszett a legjobban.

Ebben is erős négymagos processzor dolgozik, és a hazai mobilozóknak is jó hír lehet, hogy a 42 megabites HSPA+ hálózatokkal is kompatibilis. Ennek is ugyanolyan kamerája van, mint a One X-nek, de a szemközti kamera csak VGA, és belső memóriából is csak 16 gigabájtra futotta. Hiába, ez lesz a közékategóriás modell. Azt még nem árt tudni, hogy a kialakítás miatt e két modellen nincs memóriakártyás bővítési lehetőség.

A végére maradt HTC V természetesen a gyártó legolcsóbb modellje,  és a kialakítását tekintve ez a Legend utódja. Ennek már teljesen hétköznapi a felszereltsége: 800x480 pixeles kiejelző, kétmagos 1 gigahertzes processzort és 4 gigabájtos belső tárhelyet zár magába az alumínium ház.

Kilenc óra netfüggés

A nagy mobilgyártók rendezvényei közé beékelődött ShowStoppers kisebb cégeket fejlesztéseit mutatta be, köztük számos olyat, ami nem is a végfelhasználóknak szól. A P2i például olyan nanotechnológiás bevonatot készít, ami lepergeti a vizet, és ezáltal csökkenteni lehet a készülék korrózióját. Meg is mutatták, hogy milyen egy korrodált mobil, illetve egy bevonatos zsebkendőre vizet öntöttek, ami nem beszívódott, hanem cseppekben összeállt rajta.

Itt jelentkezett újításaival a Novatel Wireless is, amely a MiFi nevű mobilnetes hotspottal vált világszerte ismertté. Végre hallgattak a felhasználókra, és az új készülékük nagyobb akkuval is felszrelhető, így egyetlen feltöltéssel 9 órán át adhatunk mobilnetes hozzáférést az eszközeinknek.

Végül egy olyan gyártó standjára is sikerült eljutni, amely igazából nem is mobilos terméket gyárt. Az FXI eszközének gyik végén usb, másik végén hdmi port van, és a kétmagos processzorral felszerelt miniatűr számítógépre Android 4.0 vagy Ubuntu Linux operációs rendszert kell telepíteni. Ezzel az tévénk egy mozdulattal okossá tehető, és a kütyü usb portjára akár külső billentyűzet és egér is ráköthető, ami megkönnyíti a rendszeren történő navigálást.

A következő napokban további cikkekkel jelentkezünk az MWC-ről; a sajtótájékoztatók után kinyit az expo, és kipróbálunk, megtapogatunk minden kütyüt, amit csak lehet.

Hibrid gépek lettek az okostelefonok

2012. február 24., 16:13 Módosítva: 2012.02.27 08:23
33

Folyamatosan szivárognak a hírek a mobilgyártóktól, pedig már csak hétfőig kell várni, hogy megnyíljanak a barcelonai vásárváros kapui. Az egyik legizgalmasabb előre leleplezett újdonság az androidos telefonokon futó Ubuntu Linux, mert ezzel egy teljes operációs rendszert vihetünk magunkkal a telefonon. A telefonon futó Ubuntu ugyanazt a Linux rendszermagot használja, mint az Android, és csak azok a programok indulnak el rajta, amiket már mobilos ARM csipekre is átírtak. Ezt az Ubuntut persze nem végfelhasználóknak szánják, hanem mobilgyártókat akarnak rávenni arra, hogy telepítsék fel a készülékeikre.

Az Ubuntu körülbelül 2 gigabájt tárhelyet foglal el, és a bemutatóhoz a Motorola Atrix 2 nevű mobilra telepítik fel. Ez egy olyan készülék, amit dokkolóba helyezve számítógépként - egérrel, billentyűzettel és monitorral - kell használni. Az Atrixon eddig egy lebutított Linux volt, ennek a helyét veszi át az Ubuntu. A Motorola egyébként már az Atrix 3 bemutatására készül, ha hihetünk a kiszivárgott híreknek. Ennek 4,3 hüvelykes és 1280x720 pixeles kijelzője lesz, négymagos Tegra 3 processzorral, 2 gigabájt RAM-mal, és ugyanolyan 3300milliamperórás akkuval, amilyen a RAZR Maxxban is van.

Az LG a négymagos Optimus 4X HD készüléket mutatja be, amit 1,5 gigahertzes Nvidia Tegra 3 csip hajt meg. A 4,7 hüvelykes kijlezőn 720p felbontásban jelenik meg az Android legújabb verziója, a 4.0 Ice Cream Sandwich. Azt pletykálják, hogy maga a Google is készít egy új táblagépet, mert megirigyelte az Amazon Kindle Fire sikerét. Ennek megfelelően 7 hüvelykes lesz a tablet kijelzője, Android 4.0 fut rajta, és körülbelül kétszáz dollár lesz.

A Sony Ericsson annyira kevés telefont adott el a legutóbbi negyedévben, hogy Gartner legutóbbi piackutatásában felszívódott az „egyéb gyártók” kategóriában. Talán most, hogy a japán Sony kivásárolta svéd partnerét, sikerül valamelyest visszakapaszkodni a nagyok közé. Az eddig csak Androiddal kísérletező cég a pletykák szerint Windows Phone rendszerű készülékkel is előrukkol Barcelonában.

Ha már a Windows Phone a téma, megkerülhetetlen a Nokia. A Lumia 900 nem lesz nagy újdonság, hiszen azt a Las Vegas-i CES-en bemutatta a finn cég, de most valószínűleg az USA-n kívüli piacokra szánt verziója is bemutatkozik. Ezen kívül jön egy Lumia 610 is, egy olcsóbb modell, ami kulcsfontosságú a Nokiának, ha meg akarja tartani a piacvezető pozícióját. A Nokia előzetes videója arra utal, hogy valamilyen kamerás újdonsággal is készülnek a finnek – ez legkésőbb jövő hétfőn, a cég barcelonai sajtótájékoztatóján kiderül.

Hamarabb megjönnek a hírek a HTC-től, a tajvani cég már a nulladik napon, vasárnap sajtótájékoztatót tart. Eddig annyi derült ki, hogy egy négymagos processzorral felszerelt tabletet és két Android 4.0-ás, LTE-hálózatra csatlakozó okostelefont lepleznek majd le.

Az Asus újdonsága a régóta ígért telefon-táblagép hibrid Padfone lesz. A négymagos processzorral felszerelt telefonra rá lehet kötni egy 10.1 hüvelykes érintőkijelzőt, amivel a kütyü táblagépként funkcionál. A társaság videója valószínűleg arra utal, hogy bemutatnak egy eddiginél nagyobb felbontású táblagépet. Már a januári CES-en szó volt arról, hogy 1920x1080 pixeles kijelzők kerülnek a 10.1 hüvelykes tabletekbe. Ez a felbontás jól passzolna a laptoppá alakítható Transformer Tabhoz, amit már úgy lehetne használni, mint egy hagyományos pc-t.

A Samsung hetek óta azt szajkózza, hogy nem mutat be semmi izgalmasat, és valóban csak egy új processzorról találni híreket. Az Exynos 4412 négy ARM Cortex-A9 magot foglal magába, az órajele 200MHz és 1.5GHz között állítható, és meg tudja hajtani a mobilba épített projektorokat, 1080p felbontású 3d kijelzőket. Azt már közölte a dél-koreai cég, hogy a Galaxy S III-at nem mutatja be, de ettől még elképzelhető, hogy egy 1,5 gigahertzes Galaxy S II Plus-t és egy erősebb, 2 gigahertzes kétmagos Galaxy Tab is látható lesz.

A ZTE is négymagos processzorokkal támad, és a felső középkategóriába szánt készülékén Android 4.0 fut, ám nem ettől érdekes, hanem az előlapi 1080p felbontású kamera miatt, amivel kiváló minőségben videotelefonálhatunk. A kínai gyártó készíti az Nvidia referenciamobilját is, a Mimosa X-et, amiben a csipgyártó két lapkája is megtalálható: a Tegra 2 processzor és az Icera 450 HSPA+ modem.

Rovatok