Közel-keleti és harmadik világbeli országok kormányai az utóbbi időben már-már rutinszerűen kapcsolják le a teljes internetet, vagy csak a közösségi hálózatokat, hogy megakadályozzák a tüntetések/forradalmak/felkelések/zavargások/terrorakciók szervezését, koordinálását. Sőt, időnként maguk a kommunikációs platformok is öncenzúrát gyakorolnak, hogy elejét vegyék az álhírek tüzelte agresszió terjedésének. Vajon van-e olyan helyzet, amikor az internet korlátozása indokolható, és van-e ennek bármi értelme?
Szudánban tavaly év vége óta tartottak a tömegtüntetések a 30 éve regnáló Omar el-Besír elnök, illetve diktatórikusnak mondott rendszere távozását követelve. Áprilisban a hadsereg puccsot hajtott végre, de a tiltakozások folytatódtak, hiszen az emberek nem voltak meggyőződve arról, hogy az ezredesek tervei között a demokrácia visszaállítása is szerepel.
A fordulópontot az jelentette, amikor valaki mobiltelefonjával élőben közvetítette neten, ahogy a milicisták vérontást rendeztek a békés tüntetők között, és egy kórházba berontva lövöldöznek. 61 ember halt meg június 3-án. Az országossá váló tiltakozások odáig fajultak, hogy a koordináció megnehezítése (és az újabb atrocitások nyilvánosságra kerülésének megakadályozása) érdekében a junta június elején
beszüntette az internetszolgáltatást az országban.
Persze ők a terrorakciók megakadályozására hivatkoztak, hiszen a terrorral való riogatás szerte a világon hatásos indokká vált az alulról induló kezdeményezések letörésére. A legújabb hírek szerint Szudánban a katonai tanács megállapodott az ellenzékkel a végrehajtó hatalom közös gyakorlásáról.
Az internetes kommunikáció részleges vagy teljes, időleges jellegű akadályozása magától értetődő gyakorlattá vált a világ demokratikus hagyományokkal kevésbé rendelkező részén. Sőt, a világ legnagyobb népességű demokráciájában, Indiában maga a WhatsApp korlátozta a lincseléseket is kiváltó gyűlöletkeltő üzenetek továbbításának lehetőségeit. A Facebook tavaly törölte a mianmari junta vezetőjének és 15 társának fiókjait, hogy így akadályozza meg a népirtásba torkolló etnikai tisztogatóakciók propagálását. De ki mondja meg, hogy egy üzenet a szabadságharcot segíti, vagy az esztelen csoportos erőszaknak ágyaz meg? Más szóval,
a hatalom kénye-kedve szerint ki- és bekapcsolható internet az új valóság?
A szudáni internetzárlat távolról sem elszigetelt eset. Idén eddig már 115 alkalommal kapcsolták le a netet valahol a világban, politikai indokok miatt. A lépés morális megítélésén túl az is kérdés, hogy a beavatkozás eléri-e hangoztatott célját, vagyis az erőszakos cselekmények megakadályozását. A tapasztalatok szerint nem igazán, ez azonban nem győzi meg a hadurakat, illetve a polgári vezetőket.
Tavaly Csádban akkor tették elérhetetlenné a Facebookot, a Twittert és a WhatsAppot (valamint a BBC honlapját), amikor tömegtüntetések törtek ki az 1990 óta hatalmon lévő elnök alkotmányreform-tervezete ellen, amely 2033-ig lehetővé tenné számára, hogy a helyén maradhasson. A közösségimédia-tilalmat pontosan egy évvel később, idén március végén oldották föl. Ezzel Csádban voltak elérhetetlenek legtovább a legnagyobb szociális hálózatok Afrikában.
Pedig versenyzők vannak szép számmal. Kamerun 2017 januárjától 230 napon keresztül blokkolta a közösségi hálózatokat (illetve időnként a teljes internet-hozzáférést) az ország anglofon régióiban, ahol az emberek a frankofon kormányzat nyelvi, politikai és gazdasági diszkriminációja ellen tiltakoztak. Kongóban egy 2002-es törvényre hivatkozva kapcsolják le rendszeresen a digitális kommunikáció hatalom számára kényelmetlen csatornáit, ahogy Etiópiában is könnyű kézzel nyúlnak ehhez a lehetőséghez.
Tavaly augusztusban a helyi polgárháború elleni katonai fellépést támogatandó kapcsolta le a netet a szövetségi kormányzat a keleti szomáli régióban. Az etiópiai helyzet jól mutatja, hogy az afrikai országok jelentős részében nehéz jó és rossz fiúkra osztani a szemben álló feleket. A kelet-etiópiai régió lemondásra kényszerített, majd letartóztatott elnöke, Abdi Mahmoud Omar pontosan ugyanolyan kegyetlen hadúr, mint az ellenfelei. Az internetet korlátozó afrikai helyi hatalmak sorát a végtelenségig lehetne folytatni:
Egyiptom (elsőként a 2011-es arab tavasz idején), Gambia, Mali, Togo, Benin, Szudán, Zimbabwe, Egyenlítői Guinea, Líbia, Niger, Marokkó, Sierra Leone, Szomália, Algéria, és így tovább.
Sri Lankán idén áprilisban - hosszú ideig tartó viszonylagos nyugalom után - iszlám terroristák több helyen is merényleteket követtek el, a támadásokban 258-an haltak meg. A spontán megtorlóakciók, muszlimellenes pogromok megelőzése érdekében (a hivatalos indoklás szerint) a kormány kilenc napra elérhetetlenné tette a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot, a Vibert, az IMO-t, a Youtube-ot és a Snapchatet. Azt nem tudni, hogy ez a lépés megakadályozott-e újabb bosszúakciókat, az viszont biztos, hogy a szigeten lakó, illetve ott nyaraló emberek tömegeinek kapcsolata megszakadt a külvilággal.
Az Access Now jogvédő szervezet szerint világszerte meredeken emelkedik az internetblokkolások száma. Tavaly már 196 ilyen alkalom volt (a permanensen működő tűzfalakat üzemeltető Kína, Észak-Korea, Irán és társaikon kívül), idén várhatóan még több lesz. És ez talán csak a jéghegy csúcsa.
A diktatórikus berendezkedésű országokban az efféle lépések ritkán járnak együtt szabályszerű dokumentációval. az esetek többségében az internetszolgáltató kap egy telefont a minisztériumból, hogy akkor a Facebookot most kapcsolja le, és ő a helyi lehetőségeket pontosan ismerve ennek azonnal eleget tesz, mindenféle bürokratikus procedúra nélkül.
A teljes internet blokkolása kívülről könnyebben észlelhető, hiszen hirtelen nullára esik az ország netes adatforgalma. Amikor azonban a korlátozás szelektív, szinte csak egyenkénti próbákkal lehet bizonyítani a felülről érkező tilalmat. A nagyobb országokban a lekapcsolás általában csak a problémásabb régiókra korlátozódik. Indiában tavaly 134 esetben léptettek életbe különböző kiterjedtségű korlátozásokat a regionális kormányzatok a Stanford Egyetem kutatója, Jan Rydzak szerint - a már említett gyűlöletkampányra és az elharapódzó, etnikai hátterű erőszakra hivatkozva.
Csakhogy a kutatások szerint ezzel éppen ellenkező hatást értek el.
Rydzak és munkatársai összesen 22 891 indiai tüntetést elemeztek, és úgy találták, hogy ahol a helyi kormányzat lekapcsolta az internetet, ott a tüntetések ezután gyakrabban váltak erőszakos zavargássá, vélhetően az információhiány okozta frusztráció következtében. A zavargáson nincs mit koordinálni, ha pedig a dühös embernek nincs módja egyeztetni a többi, hasonlóan gondolkodó társával, hajlamosabb a kevesebb tervezést, gondolkodást igénylő erőszakos taktikát követni.
Az internet ma már a gazdaság integráns része, így a lekapcsolása sem úszható meg anyagi veszteségek nélkül. A károk pedig dollármilliárdokban mérhetők. 2015-2016-ban, amikor világszerte 19 országban 81 időleges nethozzáférés-megszakítás volt, az érintett gazdaságok legalább 2,4 milliárd dolláros veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, a Brookings Intézet kutatása szerint.
A becslés elkészítéséhez a közgazdászok a Boston Consulting Group egy másik tanulmányát használták, amely azt vizsgálta, hogy az országok GDP-je milyen mértékben alapszik az interneten (illetve az interneten keresztül folytatott gazdasági tevékenységen). Az akkori (2012) adatok szerint a leginkább internetalapú gazdasága az Egyesült Királyságnak volt (a GDP 12,4 százaléka jött létre a neten), míg a legkisebb szerepe Indonéziában volt (1,4 százalék) az online gazdaságnak.
Első hallásra meghökkentő módon az internet- (és különösen a mobilnet-) szolgáltatás blokkolása különösen Afrikában okoz nagy problémákat az embereknek. A konvencionális gazdasági infrastruktúra fejletlensége miatt a közép-és dél-afrikai országokban az emberek sokkal inkább függenek a mobilnettől, mint akár a nyugat-európaiak. Az isten háta mögötti helyekről szinte lehetetlenség eljutni egy rendes bankfiókig, így a mobilról intéznek mindent, így kötnek üzletet, így adnak-vesznek termékeket. És éppen ezekben az országokban kapcsolja le a hatalom rutinszerűen a netet. Darrel West, a Brooking Intézet munkatársa szerint ezzel
az ország gazdaságát lövik lábon.
Egyes szakértők elméletileg el tudják fogadni a nyilvánvalóan gyűlöletkeltő célú üzenetek netes terjedésének megakadályozását, csakhogy a diktatórikus kormányzatok ezt az ürügyet a szólásszabadság egyszerű letörésére használják. Különösen hasznos ez választások előtt, hiszen így a választók nem alkothatnak reális képet a csalások kiterjedtségéről, illetve a nemzetközi reakciókról.
A CIPESA jogvédő szervezet jelentése szerint a 22 afrikai ország közül, ahol az elmúlt öt évben legalább egyszer lekapcsolták a netet (vagy annak egy részét), 77 százalék minősül diktatúrának az Economist Intelligence Unit demokráciaindexe szerint. A fennmaradó 23 százalék hibrid rendszernek (vagyis szalondiktatúrának) számít. Eközben a többé-kevésbé demokratikusnak tekinthető afrikai országokban, így Botswanában, Lesothóban, Namíbiában vagy Szenegálban
még véletlenül sem fordult elő internetkorlátozás.
Szíriában az elmúlt évek polgárháborújában kimutathatóan ott és akkor fokozták az Asszad-rezsim katonái a rebellis tartományok elnyomását, ahol éppen korlátozták az internethozzáférést. Remek eszköz ez az emberijog-sértések eltitkolására, és az ellenállás ellehetetlenítésére.
Oroszországban idén tavasszal fogadták el azt a törvényt, amely válsághelyzet esetén lehetővé teszi Putyin elnöknek, hogy teljesen leválassza az orosz internetet a világ egyéb részeitől. Az indoklás szerint ezzel a külföldi kibertámadást akadályozzák meg, de mellesleg arra is jó, hogy információk ne juthassanak be-, illetve ki Oroszországból.
Arra is van példa, hogy az internetkorlátozásnak nem politikai okai vannak, hanem köztörvényes bűncselekményeket igyekeznek ily módon meggátolni-megelőzni a hatóságok. Brazíliában 2015-ben és 2016-ban a bíróság kétszer is elrendelte a WhatsApp időleges blokkolását, miután a cég nem működött együtt a hatóságokkal egy bűnügyi eljárásban. Algériában, Irakban és Ugandában például rendszeresen lekapcsolják az internetet az érettségi idejére, mert különben
képtelenek lennének elejét venni a rutinszerűen kilopott feladatsorok terjesztésének.
A hibrid rendszerekben, ahol a hatalommal szemben működnek bizonyos ellensúlyok, időnként a polgárjogi aktivisták sikereket érnek el az internetet blokkoló kormányzattal szemben. Idén januárban Zimbabwében azután állították vissza az internet-hozzáférést, hogy emberi jogi ügyvédek pert indítottak a kormány ellen.Hasonló bírósági döntés született júniusban Szudánban. Ez persze nem fogja meggyőzni a diktátorokat semmiről.
(Borítókép: Festett hirdetés számítógéppel Szomália területén, 2011 / Fotó: Eric Lafforgue/Art in All of Us / Getty Images Hungary)