Index Vakbarát Hírportál

Az új iPad Pro lett minden idők legbravúrosabb táblagépe

2024. május 23., csütörtök 14:23

Minden korábbinál vékonyabb külsővel, formabontó Tandem OLED-kijelzővel és brutális MI-képességekkel felvértezett M4-es chippel debütált az Apple 2024-es iPad Pro termékcsaládja, ami, akárcsak a 2018-as kiadás, új korszakot fog nyitni a tabletek piacán. Az új iPad Pro azonban amellett, hogy egy tökéletes tablet, valami sokkal több is szeretne lenni: egy számítógép; ezt az ígéretet azonban már nem tudja kompromisszumok nélkül beváltani az Apple. Teszten a 2024-es, 13 hüvelykes iPad Pro, Magic Keyboard és Apple Pencil Pro.

Közel tíz éve már, hogy az Apple bemutatta a legelső iPad Prót, azóta pedig drasztikus változáson ment keresztül a termékcsalád. Az első, 12,9 hüvelykes modell mellé 2016-ban érkezett egy kisebb, 9,7 hüvelykes variáns, amit 2017-ben egy 10,5 hüvelykes, enyhén újratervezett modell váltott. Az igazi forradalmat azonban az iPadek kategóriájában – és tulajdonképpen az egész táblagéppiacon – a 2018-as iPad Prók hozták el, amelyek rendkívül vékony, kecses és letisztult megjelenésük ellenére bitang teljesítménnyel rendelkeztek. Az akkori formaterv egyébként olyannyira bevált, hogy az Apple közel hat éven keresztül alig változtatott rajta – idén azonban úgy érezték, itt az idő új korszakot nyitni.

Éveken át tartó szivárogtatások után ugyanis május elején a vállalat leleplezte az új iPad Prókat, amelyek (majdnem) mindent megkaptak, amit a rajongók vártak tőlük. A külső minden korábbinál vékonyabb lett, a kijelző végre OLED-technológiát használ, a teljesítmény pedig ezúttal is növekedett – nem is keveset. Mindezek ellenére azonban úgy gondoljuk, hogy az új iPadek látszólag zsákutcába futottak: áruk már bőven egy MacBookéval vetekszik, ami nem véletlen, hiszen az Apple állítja, hogy az iPad nem egy tablet, hanem egy számítógép – ezt azonban az iPad Pro termékcsalád bevezetésének tizedik évfordulójához közelítve sem lehet teljességgel komolyan venni.

Ettől eltekintve az új iPadek brutálisak lettek. Nálunk a 13 hüvelykes, normál kijelzőüveggel, 256 gigabyte-os tárhellyel, kilenc CPU-magos M4 chippel és nyolc gigabyte memóriával szerelt kiadás járt, amire rosszat aligha tudtunk mondani a közel egyhetes tesztidőszak után. Mutatjuk, mit érdemes tudni az Apple új csúcskategóriás készülékeiről.

Ha nem látja, nem hiszi el

Ahogy arról korábban már mi is beszámoltunk, a 13 hüvelykes iPad Pro az Apple valaha volt legvékonyabb kijelzővel rendelkező készüléke lett. A tablet mindösszesen 5,1 milliméter vékony, ami már papíron is rendkívül impozánsan mutat, a valóságban azonban még meghökkentőbb a készülék kialakítása. 281,6 × 215,5 × 5,1 milliméteres dimenzióinak köszönhetően ráadásul a készülék súlya is csökkent az elődhöz képest. Míg a 2023-as 12,9 hüvelykes iPad Pro 682 grammot nyomott, addig az idei 13 hüvelykes példány már csak 579-et, tehát több mint 100 grammal lett könnyebb az új iPad Pro, ami azonnal észrevehető eltérés. A vékonyodástól eltekintve azonban nagyjából minden maradt változatlan.

A készüléken továbbra is csak egy USB-C csatlakozót, négy újratervezett – és egyébként brutálisan szóló – hangszórót, két hangerőszabályzó gombot és egy be- és kikapcsoló gombot találunk. A hátlapon ott virít továbbá a gigantikus Apple-logó, ahogy a Smart Connector is. Érdekesség, hogy a hátlapi kameraszigeten egy egységgel kevesebbet találunk, az Apple ugyanis belátta, hogy az égvilágon semmi értelme sincs egy táblagépbe egynél több kamerát helyezni. Ennek megfelelően ezúttal már csak egy 12 megapixeles kamerát találunk itt, amelynek első számú feladata a dokumentumok szkennelése vagy a környezet feltérképezése a LiDAR-szenzor segítségével.

Tandemugrás

Az előlapot az előddel ellentétben már nem egy 12,9, hanem egy 13 hüvelykes, 2064 × 2752 képpontos panel borítja, a legnagyobb újítás azonban nem ez, hanem az, hogy mini-LED helyett már OLED-technológát használ a kijelző – ráadásul nem is akármilyet. Az Apple Tandem OLED-nek hívja a megoldást, amelynek lényege, hogy tulajdonképpen két kijelzőréteg lett egymásra helyezve, ezzel jobb energiahatékonyságot elérve adott fénysűrűség mellett – ergo a korábbi fogyasztással sokkal magasabb fényerőn is világíthat a panel. A kijelzőre egyébként a vállalat Ultra Retina XDR panelként hivatkozik, ami nem véletlen, hiszen tulajdonképpen minden megvan benne, amit elvárhatunk tőle: adott a 120 hertzes ProMotion-technológia, valamint a HDR10 és Dolby Vision-támogatás is, akár 1600 nites csúcsfényerő mellett.

Az ugrás ezen a területen tehát elképesztő, össze sem lehet hasonlítani az előző és a jelenlegi iPad Pro-generáció kijelzőjét – miután hozzászokott a szeme a 13 hüvelykes Ultra Retina XDR-hoz, nem igazán akar majd más panelekre nézni. Ennek ellenére azonban egyelőre van egy kis hibája a készüléknek: mint azt az iMore kiszúrta, HDR-tartalmak megjelenítésekor bizonyos színek – mint például a tengerészkék – más színekbe buknak át. A hibát a portál a Netflixen elérhető Stranger Things című sorozat harmadik évada ötödik részének egyik jelenetében szúrta ki, amit a tesztidőszak alatt mi is lecsekkoltunk, hogy igazolni tudjuk a megfigyelést. Ezek után egyértelművé vált, hogy az iPad Pro Tandem OLED kijelzőjével valóban valami nagyon furcsa dolog történik az adott jelenetek alatt,

a problémát azonban a tesztidőszak alatt sehogy sem tudtuk más szituációban reprodukálni – az kizárólag a Netflix alkalmazáson belül, 4K Ultra HD felbontás mellett, a Stranger Things harmadik évadának ötödik epizódjában jelentkezett.

Aggodalomra tehát nincs ok, az Ultra Retina XDR panel egyszerűen zseniális – ettől függetlenül azonban kellemetlen, hogy egy ilyen hibával került ki az iPad Pro, még úgy is, hogy az Apple már tud a problémáról, és dolgozik a megoldáson.

A kijelző mellett további két változás is történt az előlapon: az első, hogy a 10,9 hüvelykes iPadhez hasonlóan az előlapi TrueDepth-kamera, ami a Face ID-t is biztosítja, ezúttal már horizontális elrendezést kapott, tehát fektetett módban sokkal kényelmesebb és élvezhetőbb lett a videóhívásokban való részvétel; míg a második, hogy az egy és két terabyte tárhellyel szerelt modelleket már nanotexturált, tükröződésmentes kijelzővel is lehet kérni – erről azonban nem tudunk véleményt írni, hiszen nem volt lehetőségünk kipróbálni.

Ez már M4, de nem Sport

Az újratervezett külső és kijelző mellett a 2024-es iPad Prók harmadik nagy újítása a bennük található chip. Mint ismeretes, az előző generációban az M2-es lapka ketyegett, így az lett volna a leglogikusabb lépés, ha az alig néhány hónapja leleplezett M3-as chip kerül majd a készülékekbe – az Apple azonban azt mondta, hogy az új modellek ennél többet érdemelnek. Éppen ezért az új iPad Prókban debütáltak az M4-es chipeket, amelyek egyelőre semmilyen más Apple-termékben sem lelhetők fel. Az új lapka egy 9 magos (vagy 10 magos az egy és két terabyte-os modellek esetében) processzort, egy 10 magos grafikus gyorsítót, és egy minden korábbinál erősebb, másodpercenként akár 38 billió műveletet elvégezni képes Neural Engine-t kapott.

Az M4-es lapka ereje igazán az egymagos teljesítményben mutatkozik meg, ebben az esetben a chip még az M3 Max chipet is lekörözi – többmagos teljesítményben azonban persze már alulmarad a csúcskategóriás MacBook Prókba szerelt chipekkel szemben.

Az üzemidő maradt a régi, a 10340 milliamperórás teleppel körülbelül 9-10 órás képernyőidőt érhetünk el, ami teljesen korrekt – az azonban már kevésbé, hogy az európai modellek mellé az Apple már nem csomagol hálózati adaptert, így a készülékek dobozában csak egy szövetborítású USB-C-kábelt talál majd. A játékok és alkalmazások futtatása egy igazi élmény, egyszerűen nem találni olyan dolgot, ami feladná a feladatot az iPad Prónak – ez azonban már a 2023-as, sőt, a 2022-es modellre is igaz volt. A helyzet ugyanis az, hogy az iPadOS egyszerűen nem tudja kihasználni azt a mennyiségű nyers erőt, amit a készülékbe helyez az Apple. És itt merül fel a kérdés, hogy a Macekbe szánt chip elég-e ahhoz, hogy az iPad Pro 100 százalékban kiváltson egy asztali számítógépet vagy laptopot – úgy, ahogy azt az Apple is állítja. A válasz egyértelműen az, hogy nem. A felhasználói élmény mindaddig tökéletes, amíg tabletként kezeli az iPadet, amint azonban „számítógéppé” szeretné alakítani, csak zsákutcákba fog ütközni.

A helyzeten némileg segít a vérlázítóan drága, 170 ezer forintos Magic Keyboard, ami egy kiváló méretű billentyűzettel, trackpaddel, funkcióbillentyűkkel és egy második USB-C csatlakozóval látja el az iPadet, kvázi egy MacBookká alakítva azt – összességében azonban ez sem változtat azon a tényen, hogy a készüléken iPadOS és nem macOS fut. Ennek értelmében profi appokat nem tud futtatni a tableten, mint az mostanra kiderült, az Apple-féle Final Cut iPades verziója is messze áll a maces variánstól, csak hogy egy példát említsünk. A hétköznapi dolgok (szövegszerkesztés, böngészés, filmnézés stb.) viszont remekül végezhetők a készüléken – részben ez a cikk is a 13 hüvelykes iPad Prón, a Magic Keyboard használatával lett legépelve.

Nem csak egy ceruza

A Magic Keyboard mellett egy második kiegészítő is vásárolható az iPad Pro mellé, méghozzá az Apple Pencil Pro, amit ugyancsak lehetőségünk volt kipróbálni. A toll kívülről egy az egyben úgy néz ki, mint a második generációs modell – leszámítva a Pro feliratot –, a készülék belsejében azonban bőven történtek fejlesztések. Az egyik ilyen, hogy a Pencil ezúttal már képes haptikus visszajelzéseket adni bizonyos műveletek során, illetve már nem csak a dupla koppintást képes felismerni, hanem azt is, ha ujjainkkal összeszorítjuk – ilyenkor alkalmazástól függően egy alternatív menü bukkan fel a toll hegyénél. Ugyancsak újdonság, hogy a Pencil Pro már megkereshető a FInd My-hálózat segítségével, illetve, hogy már azt is képes észlelni, ha éppen forgatjuk, ennek megfelelően alakítva a virtuális ecset/ceruza/toll formáját.

Mindemellett természetesen továbbra is támogatott a dőlés- és nyomásérzékenység, ahogy a lebegtetés funkció is,. Ennek lényege, hogy az iPad anélkül is érzékeli, a kijelző éppen melyik részéhez közelít a Pencil hegye, hogy az fizikailag érintkezne az üveggel. Bár gyakorlati haszna nincs, mindenképp érdemes szót ejteni az egyik legérdekesebb funkcióról is: az iPad szoftveresen képes megjeleníteni a Pencil árnyékát, amint szinte teljes tökéletességgel manipulál annak megfelelően, hogy éppen milyen virtuális eszközt választottunk ki, legyen szó szövegkiemelőről, töltőtollról vagy éppen egy ceruza radíros végéről – ennek szemléltetését a fenti képek között találja.

Összegezve

Mindent összevetve az új iPad Pro az eddigi legtökéletesebb tablet, amit valaha próbáltunk, ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenkinek kellene is egyet szereznie otthonra. Ennek legfőbb oka az, hogy a teljes szett (iPad Pro, Apple Pencil Pro, Magic Keyboard) beszerzése már komoly összegekbe kerül – már-már karcolja az egymillió forintot. A 14 hüvelykes iPad Pro indulóára 650 ezer forint, míg a Magic Keyboardért 170 ezret kér el a vállalat. Ehhez jön még hozzá az Apple Pencil Pro, ami 63 ezer forintba kerül – a teljes szettért tehát 883 ezer forintot kell fizetnie, ami egyszerűen sok.

Összehasonlításképp a 13 hüvelykes, M3 chipes MacBook Air indulóára 530 ezer forint, míg a 14 hüvelykes, M3 chipes MacBook Próért 800 ezer forintot kér el a vállalat – ezeken a készülékeken pedig már nem ipados, hanem macOS fut.

Videóvágásra, profi képszerkesztésre, zenekészítésre stb. tehát úgy gondoljuk, hogy továbbra is egy Mac lesz a legjobb választás, míg ha a grafikai munkák és a digitális művészkedés felé húz a szíve, akkor az iPad lesz a befutó – szimplán csak az Apple Pencil adta már-már nevetségesen jó lehetőségek miatt. De mi a helyzet azokkal, akik egy nagyobb kijelzővel rendelkező tabletet szeretnének, de nem terveznek rajta semmilyen komolyabb munkát végezni? – merülhet fel a kérdés. Számukra az iPad Pro adta pluszok teljesen feleslegessé válnak, így érdemesebb az iPad Airek vagy a belépő szintű iPadek között szemlézni, amelyek már jóval kedvezőbb áron is beszerezhetők.

(Borítókép: A 13 hüvelykes M4 chipes iPad Pro a Magic Keyboardhoz csatlakoztatva, oldalán Apple Pencil Próval. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Rovatok