Az Opportunity Mars-járó 2004. január 25-én landolt a Marson a Meridiani síkságon, leszállása után szinte azonnal küldött egy fekete-fehér képet a pasadenai irányítóközpontnak. Azóta a készülék több százezer fotót sugárzott a NASA-nak, ezeket elemezve a tudósok nagyon sokat megtudtak a bolygóról.

Az Opportunity három héttel egy másik Mars-járó, a Spirit után landolt. A két jármű ugyanazzal a felszereléssel rendelkezett, hiszen feladatuk is megegyező volt: víz és élet lehetséges nyomainak felkutatása a bolygó talajának fizikai és kémiai vizsgálatai alapján. A Spirit és az Opportunity leszállóhelyét is gondosan megválasztották, olyan helyet kerestek, ahol az űrből készített felvételek alapján hajdani víz nyomait vélték felfedezni. Utólag kiderült, jól választottak helyszínt, a két Mars-járó számtalan bizonyítékát találta a víz jelenlétének: sókat, üledékes lerakódásokat és olyan ásványokat fedeztek fel, amelyek csak vizes környezetben alakulhattak ki.

Az Opportunity és Spirit Mars-járók a tervek szerint csak kilencven földi napig működtek volna, mert a kutatók feltételezése szerint a napelemeikre rakódó por miatt ennyi ideig jutottak volna energiához. Ehhez képest már kilenc éve vannak a bolygón a járművek, mert a marsi légkör folyamatosan tisztította a napelemtáblákat, így jutottak a működéshez szükséges energiához. A járművek néhányszor meghibásodtak, hatalmas viharokat éltek át, többször kaptak szotverfrissítést, és évekig folyamatosan küldték a képeket és adatokat a bolygó felszínéről. A Spirit hat évig működött, 2010 március 22-én küldte az utolsó életjelet a Marsról, a rover a homokban akadt el és nem tudott kiszabadulni onnan. A Spirit számos technológiai meghibásodásától függetlenül is képes volt teljesíteni feladatát, például tolatva közlekedett, mert az egyik első kereke működésképtelenné vált.

Az Opportunity azonban még mindig működik, és töretlenül küldi az információkat. Hosszú vándorlása óvatosan indult, a landolása utáni első héten még egy helyben állt, onnan fényképezte a környező tájat. Február 5-én tette meg az első métereket, ekkor 3,54 métert haladt. Azóta már több mint 35 kilométert ment a Mars felszínén, közben többször elakadt (2005. május 2-án például egy homokdűnében, de eddig mindig sikerült kiszabadulnia). Nem tűnik soknak a kilenc év alatt megtett 35 kilométer, de ha az irányítás nehézségeit nézzük, egészen jó teljesítmény.

Először is a jármű nagyon lassan halad, maximális sebessége 50 milliméter per másodperc. Irányítani sem könnyű, nem úgy kell elképzelni, mintha egy távirányítású autót vezetnénk. Inkább olyan, mintha az autó egy másik szobában lenne, ismeretlen tereptárgyak nehezítenék a mozgást és fényképek alapján tudtánk csak utasítani az autót, merre menjen. A NASA mérnökei nem látják, merre megy az Opportunity, előzetesen felmérik a területet, megtervezik az utat és csak utána adják ki az utasításokat egy csomagban. A tervezési szakasz is elég hosszú, hiszen minden egyes mozzanatot át kell goldoni és számolni kell az esetleges következményekkel. Egyszerre csak kevés utasítást adnak, nehogy meghibásodjon a jármű. Maga az utasítás hosszú percekig utazik a Földről a Marsra, ez 3-21 perc közötti lehet attól függően, hogy milyen messze van egymásról a két bolygó.

Szorgalmasan kutat

A Mars-járó a leszállása utáni első héten máris értékes adatokat küldött a Marsról, hősugárzást mérő spektrométere kimutatta a kőzetben a hematit jelenlétét, illetve azt, hogy a vasoxidot tartalmazó ásvány valószínűleg szobahőmérsékleten keletkezett, ami akár víz egykori jelenlétére is utalhatott. Egy hónappal később a NASA már biztosan állította, hogy a rover kőzettani és kémiai elemzések alapján üledékes kőzetet talált, ami azt jelenti, volt víz a Marson.

Az Opportunity egyik legjelentősebb felfedezése a Heat Shield Rocknak nevezett meteorit megtalálása (később Meridiani Planum lett a meteorit hivatalos neve, mert ezen a síkságon találta meg a rover). A kosárlabda nagyságú, erősen lyukacsos kőzetdarab összetevői vas és nikkel. Az évek folyamán a rover még több hasonló meteoritot talált, 2009-ben pedig az addigi legnagyobb szikladarabot fedezte fel, a hatvan centiméteres Block Islandet.. A kutatók még nem ismerik a meteoritok származási helyét, két elméletük is van: vagy különálló meteoritok, vagy arról az óriási szikláról szakadtak le, amely a közelben becsapódott be, és létrehozta a 800 méter széles Viktória-krátert.

A Viktória-krátert 2006 szeptemberében érte el az Opportunity, a kutatók azt remélték, hogy a Mars-járó különböző kőzetrétegeket talál a kráter meredek falán, amiből hasznos információt szerezhetnek a bolygó múltjáról. Sokáig azt hitték, hogy ez lesz a jármű utolsó küldetése, mert attól tartottak, nem tud majd kimászni a meredek falon, de nem így történt. Miután kiszabadult, az Endeavour-kráter lett a következő úticélja, ehhez tizenegy kilométert kellett megtennie.

Három évig tartott az út, a jármű 2011. augusztus elején érte el a 22,5 kilométer átmérőjű krátert. Az Endeavourt azért iktatták a programba, mert ez sokkal korábbi, mint az addig vizsgált képződmények és lényegesen különbözik a többi krátertől. Az Opportunity még mindig az Endeavour-kráterben tartózkodik, legutóbb agyagásvány jelenlétét fedezte fel. A Mars-járónak azonban nincs olyan műszere, amivel az agyagásványokat a helyszínen részletesen tudná vizsgálni. Az ilyen ásványok létezését az Opportunity startját követően mutatták ki, részben az európai Mars Express űrszonda mérései alapján.

Azt még a NASA mérnökei sem tudják, hogy meddig marad működőképes az Opportunity, de az űrügynökség minden egyes percet kihasználva újabb és újabb küldetésekre küldi a Mars-járót. A Spirit és az Opportunity nagyon sok fontos adatot küldött a bolygóról, ezeknek köszönhetjük, hogy ma már egykor vizes bolygóként gondolunk a Marsra. Az eddigi legsikeresebb Mars-járó felfedezéseit tavaly óta utódja, a Curiosity is rendre megerősítette. Bár sokakban felmerül, a két jármű találkozása ugyanakkor nem valószínű, a bolygó két ellentétes pontján vannak.