Amikor egy Looney Tunes rajzfilmben a figurák egy égő kanócban végződő fekete gömböt dobálnak egymásnak, mindenki tudja, hogy egy bombát látunk. Sőt ha megkérünk bárkit, hogy rajzoljon egy bombát, az esetek jelentős részében a gömbölyű változat kerül ki a keze alól.

Ez azért van, mert a kábelekkel és analóg vagy digitális visszaszámlálóval ellátott robbanószerkezeten, a dinamitkötegen és a gyalogkakukkféle nyomókaros detonátoron túl a gombóc bomba lett igazán az univerzális vizuális nyelv része: a különböző formák közül a legfelismerhetőbb. Nemcsak a karikatúrákban és a rajzfilmekben, de előbb az alapértelmezett grafikus fontkészletben, utóbb az emojik között és persze a politikai kommunikációban is ebben a formában jelenik meg.

Ez a fajta ábrázolás a XIX. századi politikai gúnyrajzokban terjedt el. Körülbelül ekkor voltak utoljára ilyenek a valóságban is a fekete lőporos kézi robbanószerkezetek, amiket 1867-től elkezdett kiszorítani Alfred Nobel találmánya, a dinamit. A múlt század 20-as éveire a gömbölyű bomba végleg kiveszett, és egyben a vizuális nyelv részévé vált a korabeli sajtó karikatúráiban. 

A történelem során egyébként a bombák többször hasonlítottak rajzolt változatukra, mint nem. A XIII. századi hódításaik idején a mongolok már bevetették a kínaiaktól szerzett lőport és a kézzel hajítható bombákat. A sikertelen japán invázió nyomán megmaradt és tengerből felhozott példányok lőporral töltött agyaggolyók voltak. A nyolc évszázaddal később használatos modern kézigránátokban is visszaköszön a forma, bár már nem feketék, és gyutacs helyett biztosítóval ellátott időzítő van rajtuk.

A gömb forma nemcsak azért jó, mert aerodinamikailag semleges viselkedést biztosít (nem bukdácsol a levegőben, hanem oda esik, ahova dobják), de az előállítást is leegyszerűsíti: mivel egy menettel és tömítéssel összeállítható, ez technikailag a legkevésbé komplikált megoldás.

A XIX. században használt aknagránátok ugyanezekből az okokból nagyon hasonlítottak a rajzfilmbombákhoz. Öntöttvas gömbök voltak, amelyeket az égő lőpor nyomása, komoly repeszhatást okozva, szétvetett. Ekkor még a közelségi gyújtókat nem ismerték, ezért ténylegesen gyújtózsinórt használtak, de nem az ágyúkból kilőtt gömböknél, ezeknél furatba töltött lőport és fát használtak.

Először tragédia, másodszor komédia

A gömbölyű bombák egyik leghírhedtebb szereplése egy munkásmozgalom története szempontjából jelentős bombatámadás volt. Május 1-jén máig a munka ünnepeként emlékeznek meg arról a megmozdulásról, amit 1886-ban a chicagói szénapiacon szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. A többnapos demonstráció negyedik napján ismeretlenek dinamittal töltött bombát dobtak a tömeget oszlató rendőrökre. A konfliktusban hét rendőr és négy tüntető vesztette életét, és többtucatnyian megsebesültek.

A nyomozás során az anarchistáknál dinamitot és a gömb alakú fém bombahéjat találtak. A bemutatott bizonyítékok alapján az eredetileg használt bombát valóban gyújtózsinórral indították be.

A nemzetközi sajtónyilvánosság előtt tartott bírósági eljárásban végül nyolc anarchistát ítéltek el a robbantásért, közülük hetet halálra. Az események következtében a vizuális bombatörténet mellékszálaként a kor terroristáit, az anarchistákat általában kabátjuk alatt gömbölyű bombát rejtegető figurákként képzelték el.

A rajzfilmbomba ezután már csak 2012-ben bukkant fel rövid időre a történelem színpadán, amikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az ENSZ Közgyűlésében a klasszikus ábrán igyekezett szemléltetni az iráni atomfegyverprogramot – ez emlékezetes módon a vártnál jóval kevésbé sikerült fenyegetőre.