Alig tízméteres, mégis a Naprendszer egyik legjellegzetesebb alakjaként tekintünk rá

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Képzeletbeli űrhajónk üzemanyagtartálya már kifogyóban, arra azonban még pont elegendő szufla van benne, hogy csillagrendszerünk utolsó három bolygóját is meglátogassa. Az Index cikksorozatában lépésről lépésre járjuk végig a Naprendszer bolygóit, hogy egy helyre gyűjtsük össze egy adott planéta különlegességeit – a világegyetem ugyanis rengeteg érdekességet tartogat magában. Korábban már megtudtuk, hogy a Merkúr felszínén miért található jég annak ellenére is, hogy rendkívül közel kering a Naphoz, ahogy azt is, hogy a Vénusz felszínén a másodperc törtrésze alatt életét vesztené – hiszen a brutális légköri nyomástól szó szerint felrobbanna, miközben a perzselő hőségtől szénné égne.

A Földön tett pihenő és a Föld 2.0 után való kutatás után a Marsra látogattunk, ahol a Naprendszer legmagasabb hegységét tanulmányoztuk, majd a Jupiter felé vettük az irányt, melynek egyik holdján akár még élet is lehet. A következő célpont csillagrendszerünk hatodik bolygója, a Szaturnusz, ami tulajdonképpen a Jupiter ikertestvére – felépítésük és megjelenésük is hasonló, a Szaturnusz azonban rendelkezik valami olyannal, amiről a Jupiter csak álmodni tud. Természetesen a bolygó körül keringő gyűrűről van szó, aminek köszönhetően a Szaturnuszra a Naprendszer királyaként is lehet tekinteni; a gyűrű méretei azonban szinte biztosan zavarba fogják majd ejteni – erről azonban majd később.

A Szaturnusz a Naprendszer hatodik bolygója, Naptól való távolsága körülbelül 1,4 milliárd kilométer, a csillagtól tehát 80 perc alatt ér el csak a fény a planétához. Bár a gyűrűje miatt sokan úgy gondolják, hogy ez a legtermetesebb bolygó a Naprendszerben, ez nem így van – a Szaturnusz 120 500 kilométeres, egyenlítő körüli átmérőjével csak a második legnagyobb; a Jupitert éppen hogy alulmúlja. Forgása rendkívül gyors, egy nap kevesebb mint 11 óra alatt véget ér, egy szaturnuszi év azonban 10 756 földi napnak felel meg. Felépítése a Jupiteréhez hasonló: javarészt hélium és hidrogén alkotja a gázóriást – a kőzetbolygókhoz hasonló felszínnel tehát nem rendelkezik; részben emiatt pedig az élet jelenléte is szinte teljességgel kizárt.

A gyűrűk ura

A bolygó a nevét – nem túl meglepő módon – egy római istenről kapta, Szaturnusz a földművelés és a gazdagság ura volt; és bár előbbivel meglehetősen mellélőttek a rómaiak, utóbbi még akár találó is lehet, a Szaturnusz ugyanis gazdagabb egy körülötte keringő gyűrűvel, amelyhez foghatót egyet sem találunk a Naprendszerben. A gyűrű ráadásul nem is csak egy gyűrű, hanem több összessége, a különálló részeket a csillagászok betűkkel jelölik aszerint, hogy milyen sorrendben lettek felfedezve. A három főgyűrűt A, B és C betűvel jelölik, később azonban újabbakat is felfedeztek, amelyeket már E, F és G betűkkel jelölnek.

A Szaturnusz belsejétől kifelé haladva először a D, a C, majd pedig a B gyűrűvel találkozhatunk. Ezek után következik az úgynevezett Cassini-osztás, ami egy üres tér, majd az A főgyűrű, az F, a G és végül az E gyűrű tárul elénk.

A gyűrűk feltehetően üstökösök, aszteroidák vagy széttört holdak darabjai, amelyeket a Szaturnusz erős gravitációja szétzúzott, mielőtt elérték volna a bolygót. A megfigyelések alapján jég- és kőzetdarabok milliárdjaiból állnak, amelyeket más anyagok, például por borít. A gyűrű részecskéi többnyire az apró, por nagyságú jégszemcséktől a ház méretű darabokig terjednek. A planéta gyűrűrendszere akár 282 ezer kilométerre is kinyúlhat a bolygótól,

azt azonban kevesen tudják, hogy a gigantikus szélesség ellenére a gyűrűk vastagsága néhol épphogy csak eléri a tíz (!) métert, tehát nem magasabb, mint egy 3-4 emeletes ház – maximális vastagsága sem nagyobb azonban egy kilométernél.

Ennek köszönhetően ha a gyűrűket tökéletesen szemből figyeljük meg, azok szinte teljesen láthatatlanná válnak a Szaturnusz gigászi méretei mellett.

A gyűrű nélküli bolygót ráadásul hamarosan lehetősége is lesz szemügyre venni, 2025-ben ugyanis a Földről pontosan szemből látjuk majd a gyűrűket, így azokat tulajdonképpen lehetetlen lesz megfigyelni. Ilyenre körülbelül 14-15 évente van példa, tehát legutóbb a 2000-es évek végén és a 2010-es évek legelején láthatott hasonlót. Nem ez azonban az egyetlen meghökkentő tény a Szaturnusszal kapcsolatban: ez ugyanis az egyetlen bolygó a Naprendszerben, amelynek átlagos sűrűsége kisebb a vízénél, egy galaktikus óceánban tehát a bolygó felfújható labda módjára lebegne a vízfelszínen.

Titánban a remény

A Szaturnusz körül a 2023-as adatok alapján nem kevesebb mint 146 hold kering, ezeken felül azonban számos égitest vár arra, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) hivatalosan is elismerje őket mint a Szaturnusz holdjait. Bár rengetegen vannak, különböző világokat létrehozva, egy mégis kitűnik közülük, méghozzá a Titán – ezen a holdon ugyanis a földihez hasonló tengerek, folyók, tavak és felhők figyelhetők meg. A Cassini űrszonda 2017-es megsemmisülése óta nem sok lehetőségünk volt a Szaturnusz különleges holdjának megfigyelésére, a James Webb űrteleszkóp és a földön lévő Keck obszervatórium összedolgozásának köszönhetően azonban nemrégiben egy minden eddiginél részletesebb képet kaphattunk a Titánról,

a két világszínvonalú teleszkóp ugyanis képes volt lefotózni a Titán tengereit, valamint a felhőit is.

Mint arról az IFLScience is beszámolt, ez egyből lázba hozta a kutatókat, akik arra voltak kíváncsiak, hogy nyomon tudják-e követni ezeknek a felhőknek a fejlődését. Amikor néhány nappal később megnézték a hold felhőit, attól tartottak, hogy azok addigra már elillanak – meglepetésükre azonban nagyjából ugyanott találták őket, mindösszesen alakjuk változott enyhén. Érdekesség, hogy a NASA 2027-ben új missziót küld Dragonfly néven a holdra, mely egy többrotoros leszállóegység lesz, és felmérheti, hogy a Titán a maga furcsa kémiájával lakható lehet-e valamilyen életforma számára – a korábban említett tengereket, folyókat és tavakat ugyanis itt nem víz, hanem különböző szénhidrogének alkotják.

Hogy itt pontosan mit találunk majd, azt egyelőre még nem tudjuk, a csillagászok azonban egyre biztosabbak abban, hogy például a Szaturnusszal szomszédos Uránuszon szó szerint gyémántok eshetnek az égből – erről azonban majd csak legközelebb.