Az 1952. február 6-án trónra lépő Erzsébetről nem biztos, hogy Viktóriához hasonlóan egy egész történelmi korszakot fognak elnevezni, ellenben ő kell, hogy legyen az örökös kalapkirálynő, az ő Albertje minden idők legbumfordibb és suttyóvicc-kedvelőbb Prince Consortja (ez a királynő hercegi rangú házastársának titulusa), ő volt a legkirályabb Bond-lány, és olyan uralkodóról sem tudni, aki rajta kívül ki tudná cseréni a gyertyát egy lerobbant teherautóban. Vagy aki legalább meglátogatta volna a III. b. énekóráját Kecskeméten.
Elizabeth Alexandra Mary Windsor az Egyesült Királyságon kívül az egész Nemzetközösség feje, 16 tengerentúli királyság uralkodója Antigua és Barbudától Tuvaluig, nyugodtan lehet akár úgyis említeni jobb társaságban, mint II. Erzsébet, a Bahamák királynője, esetleg II. Erzsébet, Fidzsi Nagyfőnöke. Ő továbbá a hit védelmezője (hiszen az uralkodó az anglikán egyház feje), és egyúttal a fegyveres erők parancsnoka is. További funkcióit csekély értelme lenne felsorolni, főleg, hogy a törvény feljogosítja a királynőt, hogy proklamációval olyan címeket és megszólítást vegyen fel, amilyet csak jónak lát.
Bár az oroszok fele szerint a zsidók, a szabadkőművesek és II. Erzsébet együtt irányítják a világot, a brit uralkodó politikai funkcióját inkább csak névlegesnek szokás tekinteni. Az 1689-es Bill of Rights megtette a hatását: az alkotmányos monarchiában az államfő fokozatosan a díszítőelem-lét felé csúszott el. Dekorációnak mondjuk kétségtelenül elég látványos, igaz, olcsónak sem mondható.
Az európai monarchiák közül II. Erzsébet családja kerül a legtöbbe: a paloták és a család őrzését leszámítva a járulékos kiadásokkal együtt évi bő 40 millió fontos költséget jelent ez az alattvalóknak. Egy ilyen jól bejáratott brandet érthető, hogy meg kell fizetni: ha a királyi családot úgy vizsgáljuk, mint egy vállalatot, a kereskedelmi értéke 44,5 milliárd font. Ebből 18 milliárd fontot tesznek ki a koronázási ékszerek és a királyi paloták — legalábbis egy jelentés szerint, mely a tárgyi eszközökön kívül az immateriális javakat is figyelembe vette.
Maisie's big moment. pic.twitter.com/OHHTDDmEcB
— Ruth Mosalski (@ruthmosalski) 2015. június 11.
A monarchikus államforma megtartását a korábbi hullámzások után ma négyből három brit stablian támogatja, a 89 éves királynőt pedig a brit történelem legnépszerűbb uralkodójának hozta ki egy mostani felmérés: ebben két nőt, a matuzsálemi uralkodásban most lehagyott Viktóriát, és név-elődjét, az Angliát a tengerek királynőjévé tevő I. Erzsébetet utasította maga mögé. Az aktuális megemlékezések annyira azért nem homályosítják el a lelkes válaszolókat, hogy belássák: történelmi jelentősége azért csekélyebb a 26 évesen megkoronázott II. Erzsébetnek, de az is nagy eredmény, hogy merevsége ellenére a királynő ilyen népszerű tudott maradni.
Ő az első brit uralkodó, akinek a stábja a modern média lehetőségeit igazán kihasználhatta. Már jóval azelőtt is így volt ez, hogy a királynőnek (hat évvel korábban, mint Obamának) saját Twitter-fiókja lett. A nyilvános reprezentációban lassú léptekkel, de kitartóan nyitottak a szélesebb nyilvánosság felé — az utóbbi egy-két évtizedben már mosolygósabb, emberibb arcát is többször engedték látni a királyi protokollhoz egyébként szigorúan ragaszkodó királynőnek.
Today Queen Elizabeth II has officially become the longest reigning British Monarch pic.twitter.com/xfwvLnSlqr
— BritishMonarchy (@BritishMonarchy) 2015. szeptember 9.
— BritishMonarchy (@BritishMonarchy) 2015. szeptember 9.
Személyes és az általa megtestesített intézmény népszerűségét valószínűleg leginkább két dolognak köszönheti: egyrészt, hogy megszokták (volt rá idő), másrészt, hogy az évtizedek alatt nem rontotta el nagyon a dolgokat. Megmaradt abban a szimbolikus szerepben, amit a történelem kijelölt számára, vagyis — ha furcsa is egy uralkodóról ilyet mondani — nem akart több lenni és többnek látszani annál, ami. Felülemelkedve a pártpolitikán továbbra is kifejezi a nemzet olyannyira kifejezni óhajtott egységét; a politikából és politikusokból való széleskörű kiábrándulás közvetve talán még jót is tett elismertségének.
13 miniszterelnök szolgált Erzsébet uralkodása alatt Churchilltől Cameronig, és ez a szám még simán emelkedhet tovább. Anyja, a csinos királynéból vén anyakirálynővé avanzsáló Elizabeth Bowles-Lyon a 19. században született és a 21.-ben halt meg 102 évesen. Bár II. Erzsébetnek véletlenül már a BBC is keltette halálhírét, a bukmékerek pedig néha 10:1-ben tették azonnali lemondását, a királynő sokakat túlélt már azok közül, akik ilyesmire fogadtak volna — és büszkén mondhatja, hogy nem lett pályaelhagyó.
Károly herceg hároméves kora óta hivatalos trónörökös — 63 éve készül rá, hogy egyszer majd király lesz. Ha a trónutódlási sorrendbe nem is nyúlnak bele (lennének jelöltek, a hivatalos listán több mint 5000-en vannak, ők mind a bő 300 éve élt Zsófia hannoveri választófejedelemné leszármazottai, és akkor még nem beszéltünk az olyan ausztrál traktorosokról, akiknek szintén lett volna okuk bejelenteni igényüket a trónra), ki tudja sorra kerül-e.
Ha Erzsébet nem csak Anglia, de az egész világ leghosszabb ideig trónon ülő uralkodóit is utol szeretné esetleg érni, még ráérnek a trónvárományosok. A mi Ferenc Józsefünket (ő 68 évig viselte a koronát) négy év múlva előzné meg, a 72 évig tündöklő Napkirályt csak 2024-ben, ha pedig az abszolút rekorder II. Sobhuzát, Szváziföld 82 éves uralkodása alatt 220 gyermeket nemző királyát is szeretné befogni, őfelségének 108 esztendős koráig kellene jó egészséget kívánnunk.
Addig is Isten óvja a királynőt!