- Urbanista
- budapest
- közlekedés
- park
- tér
- állomás
- köztér
- kispest
- átépítés
- végállomás
- látványterv
- határ út
- burkolat
- zöldfelület
- x. ker
- ix. ker
- xx. ker
- wekerletelep
- józsef attila-lakótelep
- kúttó
Ilyen lehet a Határ úti végállomás - itt vannak az első látványtervek
Föltoltak egy csomó képet a Határ úti végállomás megújításáról. A három kerület határán fekvő térnek sikerült annak idején úgy plázát kapnia, hogy az vajmi keveset javított az állapotán. Megújítása tehát már jó ideje esedékes.
Már tavaly megindult az előkészítés, aztán most György István főpolgármester-helyettes honlapjára felkerült jó pár kép a munkáról. Igaz többségükön a politikus látható, amint okosan néz, de azért néhány látványterv is becsúszott. Ezek azok, a szöveg pedig ez volt mellé (kiemelések tőlem):
Újabb szakmai egyeztetésre került sor dr. György István főpolgármester-helyettes részvételével a Határ úti végállomás megújítása kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ, a BKV, a Főkert szakembereivel, valamint az illetékes önkormányzatok munkatársaival és tervezőkkel.
A megbeszélésen az körvonalazódott, hogy a terület egységes, modern burkolatot kap, több pihenőrészt is kialakítanak padokkal. A megállók mindegyikéhez fedett várót telepítenének. A végállomás Üllői úti szélén végig zöld sávot képzeltek el, és a metróaluljáró lépcsője előtti részen is zöld felületet alakítanának ki, szintén padokkal.
A csomópont Europark felőli részén az elképzelések szerint kis közösségi tér lenne, szintén pihenőhelyekkel, illetve itt egy víz-architektúra is helyet kapna, párakapukkal, esti ledes megvilágítással.
A középső, jelenleg elhanyagolt résznek is funkciót adnának a tervezők; átjárható pihenőrésszé alakítanák, gyalogösvénnyel, padokkal, amelyen keresztül gyalogosan meg lehet közelíteni majd az Europarkot.
A megbeszélésen elhangzott: megközelítőleg 200 nm-es területet fenntartanak üzlethelyiség kialakítására is, ahol olyan kereskedelmi tevékenység folytatható majd, amelyet a terület tulajdonos IX. kerületi önkormányzat rendelete megenged.
A Határ út rendezéséről az első vázlatrajzok készültek még csak el, a terveket két héten belül elkészítik a tervezők. Az elképzeléseket a helyi médián keresztül ismertetni fogják, amelyekre véleményeket várnak– tudtuk meg dr. György István főpolgármester-helyettestől.
Már csak az utolsó mondat értelmezése okoz nekem gondot: kik tudták meg mindezt György Istvántól, miközben ezt az ő honlapján olvasom - de ez már részletkérdés. Magam részéről örülök a helyrepofozásnak.
/Linktipp: Sadia, kösz!/