13 találat az Indexről, és a környékéről.

A szakértő szerint még inkább érzékenyek az árakra a magyarok
Úgy véli, már érezhető a vásárlók tűréshatára.

Fontos dátumra figyelmeztet az Agrárminisztérium
Péntektől egészen augusztus 11-ig résen kell lenniük az élelmiszerláncoknak.


Aki megszerettette a magyarokkal a salátát, és nem hagyja elszállni a saláta árát
Az idén harmincéves Eisberg Hungary ügyvezetője, Gazsi Zoltán egyelőre nem hagyja elszabadulni a salátaárakat.

1,8 milliárdos állami tendert nyert el a 4iG
Központi adatbázist fejleszthetnek az elnyert összegből, amely például az őstermelők, a borászok és a horgászok ellenőrzésére szolgál.

Figyeljenek: karácsony előtt már délben bezárnak a boltok
Azonban az ünnepek előtti napokon egyes áruházak jóval tovább tartanak majd nyitva.

Újabb adóemelésre készül a kormány?
A legnagyobb kiskereskedelmi láncokat sarcolják majd jobban és szabályozzák szigorúbban.

Indul a téli élelmiszer-ellenőrzés is
A maszkviselésen és a nyitvatartáson túl itt a szokásos szezonális élelmiszer-ellenőrzés is. A házhoz szállítók is kiemelt figyelmet kapnak.

Engedély nélkül újranyitott a Nébih által bezárt csepeli csótányos pékség
Az undorító körülmények, a rovarok, a folyó víz hiánya nem zavarta az üzemeltetőket. Az ellenőröket annál inkább, milliós bírságok jönnek.

A hülye magyarok nem bírják felfogni, hogy nem vásárolhatnak a Tescóban?
Nagy állami kampány jön élelmiszerbiztonságba csomagolva. A célpontjai főleg a gyerekek és az öregek lesznek.
Már közel 6 tonna ételt vont ki a forgalomból a Nébih a nyáron
De csak a vizsgált helyek 3 százalékánál volt probléma. Most jön az ellenőrzés második szakasza.
Különösen mocskos pékséget zárt be a Nébih, milliós bírság várható
A WC az előkészítő mellett volt, a hűtővíz a szalonnára csöpögött a budapesti üzemben.