Az Újpest vezetőedzője nem élte meg diadalként, hogy megszakította az FTC sorozatát
Hogy pontosak legyünk, egyik edző sem tűnt igazán boldognak a Megyeri úton.
Hogy pontosak legyünk, egyik edző sem tűnt igazán boldognak a Megyeri úton.
Brodic kétszer is megnyerhette volna a meccset az Újpestnek, de Dibuszon nem tudott kifogni.
Gólpassz, kiharcolt, majd értékesített büntető Nyíregyházán.
A tűzoltók megfékezték a lángokat.
A szakosztályigazgató szerint pokoli nehéz, de szükséges döntést hoztak meg.
Hivatalos közleményt adtak ki a negyedik kerületiek.
KSI-s alapokkal bíró fényes sportcsillag van születőben Finnországban.
Elektromos autók oltásához speciális eszközt használnak a tűzoltók.
Kőbányán pedig egy teherautó hajtott a villamosmegállóba.
A negyedik kerületiek egy ponttal köszöntötték a csapat születésnapos vezetőedzőjét.
A magyar válogatottat övező érdeklődés európai szinten is kimagasló volt.
A vereséggel záruló derbi végjátékában állították ki.
Közel négy év után jött össze a bravúr.
Három év után tér haza a Ferencvárosban 142 meccsen 47 találatig jutott szélső.
A szurkolók viselkedése miatt szankcionált a szövetség.
Állítólag már megbánta, amit tett.
Sajtóhírek szerint ráadásul a Ferencvárost győzték le a megszerzéséért folytatott csatában.
A klubnál a 34 éves védő rutinjában és egyéniségében is bíznak.
A debrecenieknek egy pillanatig sem volt esélyük.
Mindkét labdarúgó közel áll a megállapodáshoz – a hírek szerint.
A fegyelmi bizottság elnöke mindkét sportszervezettel szemben eljárás lefolytatását rendelte el.
A rendőröket nem nyűgözte le a ferencvárosi szurkolók látványos akciója.
Hamarosan már a képernyőkön követhetjük a korábbi válogatott labdarúgót.
A legnagyobb feltűnést a kósza távirányítós füstbomba keltette.
A frissen megválasztott vezetőedző szerint remek volt a hangulat.
A zöld-fehérek a 92. percben szerezték meg a győzelmet jelentő találatot.
A címvédő zöld-fehérek kezdőjébe három magyar is bekerült a derbi előtt.
Olimpiai bajnokunk mindig is úgy képzelte, a magyar himnusz szól majd neki a dobogó tetején.
Fiatalkorúakról készült szexuális felvételeket is találtak nála.
Nem sokon múlt, hogy hős legyen az Európa-bajnokságon.
A győztes hazai találat mindkét meccsen a ráadásban született.
Döntetlen Kecskeméten és Miskolcon.
A népligetiek lemásolhatják azt, amire legutóbb az ősi riválisuk volt képes.
Már nem fért bele a lila-fehérek filozófiájába.
Nem akarta a gazdája, hogy koszos legyen a keze az állattól.
A korábbi csatár megkezdte az egységes alapkiképzést Nagykanizsán.
Az év második felére várható a nyitás.
Jöhet az új stadion?
A vonalvastagság zavarhatta össze a szavazókat Nagy István szerint.
Három éven belül 15 üzletet hoznának létre.
Izgalmas csata várható Zuglóban.
A klub nem hosszabbítja meg Mészöly Géza június végén lejáró szerződését.
Fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye.
Végül sokkoló és testi kényszer alkalmazásával elfogták és megbilincselték.
A saját gyerekük végezhetett velük.
Zajlik az élet a IV. kerületben.
„Ennél van még lejjebb?” – tette fel a kérdést az érintett Trippon Norbert.
Nem csak a városi riválist, ezúttal már 107 évvel ezelőtti önmagát is felülmúlta a zöld-fehér gárda.
A főpolgármester-jelölt szerint ott „középkori körülmények között születnek meg gyerekek”.
Kovács Zoltán főtanácsadóként, Szakály Péter vezető játékosmegfigyelőként tér vissza.
Éles nyelvű üzenetet küldtek a IV. kerületi szurkolók a szezonzáróval kapcsolatban.
A helyszínre a mentők is kiérkeztek.
A lila-fehérek sorozatban négy vereség után nyertek ismét az NB I-ben.
Egyetlen ajánlat érkezett, az első és utolsó licitáló nyert.
Négy kör alatt nyolc pontot adott le előnyéből a fővárosi csapat.
Öt bajnoki mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot Bognár György csapata.
Ráadásul a vendégek egyik játékosát hordágyon kellett levinni a pályáról.