Felháborodást váltott ki az Index interjúja
Az akadémiai dolgozók veszélyben látják a magyar tudomány szuverenitását.
Az akadémiai dolgozók veszélyben látják a magyar tudomány szuverenitását.
Az MTA rendkívüli közgyűlést hívott össze.
Attól tartanak, hogy „végső roham” indulhat a magyar tudományos élet ellen.
Szerintük semmilyen szélesebb körű egyeztetés nem történt.
A szervezet szerint az egyetemek alapítványba szervezése nem vezet a felsőoktatás minőségének javulásához.
Neves szakemberek, akadémiai kutatók tiltakoznak a közgyűjtemények erőszakos költöztetése miatt. Sose volt még annyi múzeum gyűjteménye beládázva, mint jelenleg, de az érintettek félnek megszólalni.
A parlament aznap szavaz az MTA kutatóhálózatának elvételéről.
Főleg úgy, hogy a kutatók átlagbére nettó 190 ezer forint.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma vonulós tüntetést szervezett az MTA Széchenyi téri épülete elé. Az akadémia attól fél, hogy a kormány erőszakosan megváltoztatja a tudományos életet.
Nemzetközi együttműködések helyett kézi vezérlés és provincializmus – Palkovicsékat bírálják a magyar fizikusok.
Az akadémia vezetése eltökéltebb, mint valaha: a kormánynak csak egyharmadnyi szenátusi helyet adnának, az intézeteket megtartják. Meghátrál a politika, vagy jön az államosítás?
"A diktátum elfogadhatatlan, az Akadémia nem csak tégla és habarcs." Lezárják a Lánchidat.
Mi ez az egész MTA-s balhé? Van még esély bármire? Hogy ne nézz teljesen hülyén, ha egy társaságban hozzá kellene szólnod: itt az Index Szájbarágó.
A miniszter terve még a kormányzati háttér-anyagoknak is ellentmond, az akadémiai dolgozók bojkottálnák a látszatpályázatokat. Leálltak a kifizetések, nincs pénz Cambridge-re sem.