Ide menekültek a világ legvéreskezűbb diktátorai
Sokan éltek fényűző életet bukásuk után.
Sokan éltek fényűző életet bukásuk után.
Úgy tűnik, ma már nem elég az ősök varázslatos vonzereje.
Sikerült megváltoztatni a tekintélyelvű rendszert, ami azonban a jólétet nem hozta el.
Kájisz Szájid az alkotmány szükséghelyzetekre vonatkozó cikkelyére hivatkozva feloszlatta a parlamentet.
A hatóságok egyes beszámolók szerint éles lőszert is bevetettek.
Klímaváltozás, korrupció és a szegénység kétharmada is kellett a Közel-Keletet megrázó tiltakozáshullámhoz. A Külügyi Intézet kerekasztala az év egyik legfontosabb világpolitikai jelenségéről.
A szarkofág időközben visszaérkezett hazájába és be is mutatták az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumában.
Előbb a szíriai fővárosban, a bíróság épületénél történt 25 életet követelő merénylet, majd újra robbantottak. Egyelőre semelyik szervezet sem vállalta magára a robbantást.
EP-választás, vezetőváltás, bénult gazdaság, Ukrajna, brit kifarolás, skót népszavazás. Eseménydús éven van túl az Európai Unió, ha lemaradt valamiről, most egyszerre mindent pótolhat.