Készülhetünk két nagyágyúnk párbajára, összejöttek a legjobban várt meccsek a Magyar Bajnokságon
Fucsovics Márton minimálisan, Marozsán Fábián még annyira sem izzadt meg szombaton.
Fucsovics Márton minimálisan, Marozsán Fábián még annyira sem izzadt meg szombaton.
Éljátékosaink közül Babos Tímea viszont rögtön vereséget szenvedett.
Beszámolók szerint az egyik diákjával még közös tetoválásuk is lett.
A megreformált versenyen testközelből követhetjük hazánk legjobbjainak játékát.
A 71-es főúton többen is szabálytalanul kanyarodtak ki az autóúton közlekedők elé.
A zöld-fehér csapat a válogatott szünetet kihasználva lépett pályára felkészülési mérkőzésen.
A bazsalikomos málnára és a citromra esett a világsztár választása.
Segítségnyújtás elmulasztása miatt folytat eljárást a rendőrség.
A mostani volt a 199. bál.
Szól a zeneszó, viszi a keringő.
Szombat hajnalban az abszolút győztes tagjai köszöntötték a legénységet.
Az „öt tó királya” és a regnáló világbajnok is magyar hajó.
A tavalyi rekordidőhöz képest több mint kétszer annyi kellett a győztesnek a táv megtételéhez.
Az 56. Kékszalag legfontosabb eseményei egy helyen.
Kánikulával és erős napsütéssel kell majd megbirkózniuk a versenyzőknek.
Egy márványgolyó és az azt tartó tányér – ennyi maradt.
Az On The Spot riporterei Balatonfüreden beszélgetnek a közönséggel.
A kikötőmester még ki tudta vontatni a füstölgő vitorlást a kikötő előtti vízterületre.
Egy hónapig látogatható.
A legjobbak általában másfél nap alatt végeznek.
Balatonföldvári központtal várja a túravitorlázást kedvelőit az 56. Mihálkovics Kupa.
Amikor a hétvége nem a mértéktelen evésről szól: kipróbáltuk az új generációs opcióikat.
De vajon meddig?
Késések és járatkimaradások várhatók.
A pénteki áradás ellen homokzsákokkal és szivattyúkkal védekeztek.
A polgármester azonnal a helyszínre érkezett.
Egy balatoni kirándulást is megér.
Balul sült el a karácsonyi meglepetés.
Ebben az országban csak az nem érzi jól magát, aki nem akarja, véli Figula Mihály.
Harmadszor maradtak alul a szezonban a zöld-fehérek.
A MÓR megtette kötelességét, a MÓR elmehet...
Gulyás Gergely beszélt erről.
Már az is megvan, mi lesz a helyén.
A vendégkör meghatározó részét hazai turisták adják.
Mostantól semmi sem szabályozza a jelenlétüket.
A Petőfi Kulturális Ügynökség szerint a hosszabbítás folyamatban van.
A 47 éves nőt hamar elfogták.
A nádtetős ház tetőtere a tetővel együtt a tűzben megsemmisült.
Félárbócra eresztett éttermi lobogók alatt is működik.
Több mint egy hónapon át tartó programsorozat kezdődik a magyar tengernél.
A Fifti-Fifty több mint két órát faragott a saját csúcsából.
Az 55. Kékszalag eseményei percről percre.
Cigányzenére mulathatunk.
A Le Méridien hotelje a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket.
Pályakarbantartást végeznek a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon.
Az évadnyitó nagyhajós megmérettetésre idén 235-en neveztek.
Az épület földszintjén lévő kutatóintézetben elvileg 12 hónapig kutattak.
Radikálisok, dödöllések, nudlisok.
Egy időre Veszprémbe költözik a magyar film: június 7. és 10 kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál.
Sütitúrán járt az Index stábja.
10,6 millió forinttal volt drágább, mint előző évben.
Ha Bóka, akkor Balatonfüred.
Újabb beszédet mondott a kormányfő, aki szerint Európában Joe Biden irányít.
„Kezdődik” – írta a miniszterelnök.
Csak egy ugrás a Balaton, kérdés, honnan…
Egyelőre nem tudni, mi okozta.
A Vaszary Galériában nyílik kiállítása.