Hivatalos: módosították a Büntető törvénykönyvet és Magyarország Alaptörvényét is
Megszüntették a gyilkosságok elévülését Till Tamás esete miatt.
Megszüntették a gyilkosságok elévülését Till Tamás esete miatt.
Az ELTE tanszékvezetője szerint az, hogy az ügy elévült, jogalkotói hiba is.
Kizárólag külföldiekre vonatkozik.
A szervezőket is meg kell büntetni.
Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
Kétszer is lebukott a tekintélyes bolti szarka, mégis tovább ítélkezhet.
Nem lesz büntethető a fiktív lakóhely létesítése, beindul az igazi voksturizmus.
Az igazságügyi tárca átfogó megoldást készít elő.
A kormány a büntetőjog módosításával lépne fel a sarlatánok ellen, de a törvény olyan pontatlan és homályos, hogy a korábbi nyugtatás ellenére úgy tűnik, valóban komoly félnivalója van sok ezer pszichológusnak és más mentális segítőnek.
A miniszterelnök bírósági ítéleteket érintő kijelentései a közvélemény formálására alkalmasak lehetnek, a kormánynak azonban leginkább saját törvényeivel, nem pedig a bírókkal lehet baja. A minta ezúttal lengyelországi, ott is ugyanez zajlik.
Miközben a kormány a szigorú büntetőpolitika híve, a bűnszervezetek meghatározásánál most épp az ellenkező irányba lépett.
Azt állítják, működésük stabil, és a leépítés sem lesz hatással az egyetem működésére.
Az Oktatói Hálózat szerint a BTK-t és a TTK-t érintik a megszorítások.
A bölcsészkaron és a természettudományi karon meghúzzák a nadrágszíjat 2019-ben.
Az ország legnagyobb egyetemén a hallgatóknak kellett vinniük a gilisztát a boncoláshoz, vagy meg sem tartják a kísérleteket. A nagy hiányok miatt fokozott takarékossági intézkedéseket rendelt el a kancellár. Kevés az állami fejpénz, de a karoknak is változtatniuk kell.
A Fidesz a veronai buszbaleset tanulságai miatt szigorítja a Btk-t.
A Fidesz újra módosítja a Btk-t, külön bekerül a hivatalos személyek zaklatása.
Párna alá kapták a gyerekek, nem hiába lett az egyikből rendőr a baskíriai családban.
Az Országgyűlés szigorította a Btk-t is a gyermekek védelme érdekében.
Csekély, jelentős, különösen jelentős - ez volt a bíróknak túl tág meghatározás.
A korrupt politikusok kimentését látják a közkegyelmi törvényben és a btk. módosításában.
A lúgos orvos csupán 4 év börtönt kapott, míg Budaházy 13-at. Néha meglepőek a bírósági ítéletek, de ön mennyire ismeri a Btk.-t? Kitalálja, melyik bűnért mennyi járt? Tesztelje magát!
A párt módosítaná a Btk.-t azért, hogy ne ismétlődhessen meg a vácszentlászlói férfi esete.
A rendőrség épületében is lesz két terem, ahol ítélkezés folyik majd. Még várják az első ügyeket: egyelőre az ügyészség nem terjesztett elő vádat.
Megvan, hogyan szigorítanák a Btk.-t, tényleg 3 évvel fenyegetett bűncselekménnyé tennék a kerítésen átmászást önmagában is. Automatikus lenne ilyenkor a kiutasítás és az embercsempészek vagyonának az elkobzása is.
Be is vezetnének egy ilyen jogi kategóriát, összesen 13 törvényt változtatnának. Bűncselekmény lenne a határzár rongálása és, ahogy a rendszerváltás előtt, a tiltott határátlépés is.
A határon átvezetés bűncselekmény – de még mi? Mikor büntethető a tanácsadás vagy az útbaigazítás? Kölcsönadhatom a telefonomat, elszállásolhatok menekülteket, felvehetem őket, ha stoppolnak?
A vesztegetésekre, kábítószer-kereskedőkre és a dj-kre fókuszál a kormány.
Hosszas viták után lett önálló tényállás 2013 nyarán, el is indultak szinte rögtön az első ügyek.