24 találat az Indexről, és a környékéről.
Először úgy tűnt, haza sem szállíthatják a tinédzsert a szülei, végül megegyezett a klub a családdal.
Ilyen előkelő helyen korábban még egyetlen magyar sportoló sem végzett.
Az FC Barcelona szakemberei döntötték el, kik ülhetnek repülőre.
Mindkét magyar csapat első felkészülési mérkőzését játszotta Ausztriában.
A bajnokságot majd július végén kezdik a zöld-fehérek.
Lanzarotén még a nap is melegebben süt.
Sportolóink külföldön készülnek az év legfontosabb megmérettetéseire.
2023. december 21., 20:41
A Kanári-szigeteken úszik a háromszoros olimpiai bajnoknő.
Öt részre tört a kulcscsontja, de sikeres volt az operáció.
2023. szeptember 6., 11:55
A háromszoros olimpiai bajnok megszólalt az ügy kapcsán.
2023. szeptember 5., 19:40
Elfajultak a dolgok az edzőtáborban, a szemöldöke is felszakadt.
Keményen ellenállt az egykori karatéka, de végül pisztolyt szegeztek a fejének.
Előbbi most Sevillában edzőtáborozik.
Michelle Londonban született, és Tokióban érhet a csúcsra.
Pozitív esetet jelentettek a lettek, akik a terv szerint Düsseldorfban lépnének pályára.
Marco Rossi kihirdette a magyar válogatott Európa-bajnoki keretét.
Összesen kilenc napot készül Saafeldenben Marco Rossi csapata.
Tíz számot vállal a csodaúszó az Európa-bajnokságon.
Jelenleg tíz-tizenöt sportoló edz a súlyosan fertőzött országban.
A klub arra hivatkozott, hogy a csapat még a korlátozások hatályba lépése előtt indult el.
2020. november 24., 18:13
A magyar sportlövő kiemelkedően teljesített a vasárnap zárult Hungarian Open légfegyveres viadalon.
A 27 éves holland Lara van Ruijvennél immunrendszeri rendellenesség lépett fel.
A Vuhan Zall helyzete tökéletesen vázolja a vírus márciusi helyzetét: Kína már vonzóbb, mint Spanyolország.