272 találat az Indexről, és 74 a környékéről.
Jakab Péter Magyar Péternek: Hajlandó-e végre együttműködni velem az előrehozott választásért?
Az országgyűlési képviselő egy sor kérdést intézett a Tisza Párt elnökéhez.
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vagon csoport és a BME
Ezzel még nagyobb teret tudnak biztosítani a tehetséges magyar mérnököknek.
Fontos mérföldkőről számolt be Szijjártó Péter, török olajtársaság jelenhet meg Magyarországon
A Molt is bevonták a megállapodásba.
Tizenegy magyar intézet kötött partnerségi megállapodást a Richter Gedeonnal
A vállalat többek között az ELTE-vel és a Debreceni Tudományegyetemmel is együttműködik.
Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Egy pluszelemmel is kibővült a Demján Sándor Program.
Újabb kínai–magyar együttműködés: összekapcsolják a keleti és a nyugati digitális fizetési rendszereket
Szijjártó Péter szerint az együttműködés hasznos a kínai és magyar turistáknak egyaránt.
Összefogott a Penny és a Foodora
Az árak változatlanul a boltokban már megszokott alacsony szinten maradnak.
Terjeszkedik az Aeroplex, indul a magyar–szerb együttműködés
Az új bázis pedig Romániában nyílt.
Németország nyit India felé, de hogy áll az unió a kontinensnyi országgal?
India a térségbeli kínai befolyást próbálja ellensúlyozni az európai kapcsolataival.
Megszólalt Sulyok Tamás a szerb–magyar együttműködés eredményeiről
Az államfő szerint Magyarország és Szerbia egymásra van utalva.
Különleges úti célokkal bővül az OTP Travel kínálata jövőre
Együttműködést kötöttek az Art Market Budapesttel.
Magyarországra érkezhet egy svéd hadiipari nagyágyú
A honvédelmi miniszter jelentette be a hírt.
Putyin és Kim Dzsongun mindent elsöprő barátsága
Miért nem tetszik Kínának a közeledés?
Szijjártó Péter négy területen kötött együttműködést Egyenlítői-Guineával
Az afrikai országban először járt magyar külügyminiszter.
Orbán Viktor: Átfogó stratégiai együttműködési program indul a Kongói Demokratikus Köztársasággal
Szorosabbra fűzték a két ország kapcsolatát.
Üzent a német miniszter: Akkor is együttműködünk Trumppal, ha hazugságokat terjeszt az országunkról
Az elmúlt években többször bírálta Berlint az amerikai elnökjelölt.
Hihetetlen kooperációra képesek a polipok, a potyalesőket viszont büntetik
Most már biztos, a halak és a polipok haverok.
Szijjártó Péter: Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak titkolják
„Egész Európa bizniszel az oroszokkal, csak titkolják” – állítja a tárcavezető.
Formálódó közép-ázsiai kis NATO, de mit tudna a Turáni Hadsereg?
Nem csak a gazdaság, hanem a közös hadsereg terén is összekacsint Közép-Ázsiában az öt sztán.
Szijjártó Péter: A magyar-egyiptomi stratégiai együttműködést a gazdaság területére is ki kell terjeszteni
A két ország nemrég írta alá a kooperációról szóló szerződést.
359 millió forinttal támogatja a magyar kormány a csádi egészségügyet
A külügyminiszter további számos támogatást jelentett be az afrikai országnak.
Szijjártó Péter meglepő szerelésben látogatta meg bahreini kollégáját
Az internet népe egy emberként hördült fel.
Kína és Oroszország együtt hódítja meg a sarkvidéket
Még szorosabbra fűzik a kapcsolatukat – válaszul a Nyugat politikai és gazdasági nyomására.
Közös terveket szövöget a francia és a szerb elnök
Sokkal több a közös bennük, mint gondolták – mondta Emmanuel Macron.
Kijöhet a Tisza párti matek: a DK és a Fidesz nélkül is elvezethető a főváros
Gőzerővel keresik a pártok Budapesten az együttműködési lehetőségeket, csak nem találják.
Orbán előtt mondta be Matolcsy, megnéztük, azóta mi lett belőle
A tagok jól felfogott érdeke, hogy számukra növekedjen a lehetőség az üzletre.
Vlagyimir Putyin több száz kecskét ajándékozott Kim Dzsongunnak
Az orosz fegyverek helyett haszonállatokat küldött észak-koreai barátjának.
A Lexus szorosabbra fűzi a kapcsolatot a világegyik legnagyobb gamer brandjével
A jótékonyságról sem feledkeztek el.
Kárpátalja kormányzója: Ha kell, bemutatom a magyar politikusoknak a háború borzalmait
Több pontot is teljesítettek a magyar javaslatokból.
Együttműködési megállapodást kötött az Uber és a BYD
100 ezer elektromos autóval bővül a személyszállító szolgáltatás flottája.
Giorgia Meloni erősítené Olaszország és Kína kapcsolatát
A főbb területek a megújuló energia és a mesterséges intelligencia.
Tíz év alatt dupláztak a magyar egyetemek
Egyre több innovatív céggel dolgoznak együtt.
Összeállt a foodora és a Spotify
Ajándékot kapnak a PRO ügyfelek.
Ferencz Orsolya: Tovább dolgozunk a magyar űrkutatás és űrtevékenység felvirágoztatásán
A UniSpace programot a miniszteri biztos jelentős felsőoktatási innovációnak nevezte.
Szorosabban folytatja együttműködését a GVH és az NMHH
Megújították a megállapodást.
A Wizz Air a Magyar Paralimpiai Bizottság hivatalos partnere lett
Számtalan Budapest–Párizs-járaton találkozhatnak majd az utasok a magyar csapat tagjaival.
A van sapka, nincs sapka pozíciójába került Magyarország
A magyar miniszterelnök – hátha alapon – jól megrázta a politikai kaleidoszkópot.
Nagy lépést tettek a cégek az európai elektromos átállás érdekében
A cél az európai elektromos átállás egyszerűbbé tétele és felgyorsítása.
Kiderült, miről tárgyalt Orbán Viktor és Olaf Scholz
A „hungarofób” Manfred Weber, a migráció és a „gendermarhaság” is szóba került.
Magyarország továbbfejleszti az együttműködést az Egyesült Arab Emírségekkel
Szijjártó Péter Budapesten tárgyalt az emírségek gazdasági miniszterével.
Digitalizálási együttműködést kötött az OSZK és az ELTE
Az egyetem kiemelkedő szellemi- és adatvagyont őriz.
Szijjártó Péter Írországban tárgyalt a sikeres gazdasági együttmüködésről
Cél a sikeres gazdasági együttműködés.
A kormány újabb országot vett célba, tenger alatti kábelrendszert fektetnének le
A delegáció már napok óta ezekről tárgyal.
Nagy Márton: Nagy kérdés, hogy az emberek mit szólnak majd a gyógyszer-automatákhoz
Iparági bejelentést tett a nemzetgazdasági miniszter.
Learatták az MBH Bank és a Corvinus Egyetem együttműködésének első gyümölcseit
Az egyetem egyik előadóterme ezentúl az MBH brandjét viseli.
Vitézy Dávid részéről nincs akadálya annak, hogy együttműködjön Karácsony Gergellyel
A főpolgármester-jelölt azt is elmondta, milyen a viszonya most a kormánnyal.
Szijjártó Péter szabadkereskedelmi megállapodást írna alá Délkelet-Ázsiával
Magyar külügyminiszter először tárgyal Bruneiben.
Még el sem kezdődött a soros elnökség, Szijjártó Péter máris lépett
Magyarország az együttműködés fejlesztésén fog dolgozni az Európai Unió és a türkök közt.
Még ki sem hűlt a Karmelita kilincse, Putyin máris bekopogott a kínai elnökhöz
Csütörtökön kezdődik a kínai–orosz csúcs.
Csaknem 50 futballpálya épült a Felzárkózó Települések Programban
Egy-egy pálya értéke mintegy 120 millió forint.
Így írnak a kínai sajtóban az elnök magyarországi látogatásáról
Úgy látják, nagyon várjuk a kínai elnököt.
Szijjártó Péter: Az energetika területére is kiterjedhet a magyar–üzbég együttműködés
A közös beruházási alap finanszírozása 50 millióról 150 millió dollárra nőhet.
Világelső amerikai egyetemmel indít közreműködést a METU
Hosszútávú partnerségi megállapodást írtak alá.
Többmilliárdos megállapodást kötött a kormány és a Yettel
Jelentős fejlesztésekre lesz szükség a következő években.
Miért jön most Kína elnöke Budapestre?
Kína Magyarország legnagyobb Európai Unión kívüli partnere.
Folytatódhat Irán és Észak-Korea közös fegyverkezési programja
Kim Dzsongun egy gazdasági delegációt is küldött az országba.
Magyarország szövetségre lép Panamával
A blokkosodás ellen lépnének fel együtt.
A Rimac és a BMW együttműködése talán Horvátország legértékesebb szerződése
Mate Rimacot Európa Elon Muskjának hívják.