Sosem látott kincseket mutattak be, pedig nem is ezért érkezett a közönség
A fotóművészet egyik legnagyobb alakjának élete tele volt fordulatokkal.
A fotóművészet egyik legnagyobb alakjának élete tele volt fordulatokkal.
Novemberben Budapesten lép fel a színészlegenda.
Komoly változásokon esik át a teátrum.
Kezdődik a bérletvásárlás.
A polgármester „mentette meg” az önkéntes cenzort.
Három csapat, három nagyszerű történet.
Tündérek segítik a manuális Tinder működését.
A tömeg ujjongott, az emberek táncoltak, a levegőben pedig panda szállt.
Ezt minden szigetlakónak látnia kell.
Szerelmi háromszög áll a háttérben.
Kendőzetlenül vallott a Nemzeti Színházhoz fűződő meglátásairól az egykor vezető színész.
Érkezik a hetvenéves Kazincbarcika fesztiválja.
Megnyílt a Sandorella Művészudvar.
Külföldi szakemberek is részt vesznek a háromnapos fesztiválon.
Mintha két előadást láttunk volna, pedig csak egy volt, ráadásul egészen remek.
A Csíki Játékszín bemutatta a középszert.
Nővére ölében hajtotta örök álomra a fejét.
A papok meg zaklatták az uralkodót.
Az előadást szervező produkciós cég közleményt adott ki.
Kiosztották a Nemzeti Színház díjait.
Sikerkönyvből színdarab, ismert magyar ifjúsági könyvből film készül.
Különleges színházi produkció született Mohácsi Jenő emlékére.
Nem mérték fel a veszélyt, egyedül az özvegy lánya látott tisztán.
Azonban van megoldás.
De szépen zárkózunk fel az uniós átlaghoz – mondta a miniszter a Macronomx Meetup konferencián.
Pedig volt más, aki szerette volna.
Két magyarországi bemutatót és egy ősbemutatót is tartanak.
Kálid Artúr színész részesült a jóleső elismerésben.
A mesterséges intelligencia jobban érdekli, mint a saját fia.
Mentőt hívtak az egyik nézőhöz.
Tudta, hogy baj lesz.
A nyolcadik órában egyenesen arra gondoltunk, hogy ne legyen még vége.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint Európának nincs önálló akarata.
A gyilkos hajszát még nézni is fájdalmas.
Május 19-én indítja a szezont a Margitszigeti Szabadtéri Színház.
A Nobel-díjas biokémikus átvette a tiszteleti tagságát igazoló oklevelet is.
Két tárcától közösen érkezhet a bejelentés.
Filmnapok, koncert, előadás és designvásár is lesz.
„A Parasztbecsület előadása alatt halk bográcsozás és szalonnasütés is elképzelhető.”
A büfé bevételének növelése érdekében vágnak ketté egy darabot.
Az első felvonás után mindenkit hazaküldtek.
Az elején nagyon rossz volt, aztán nagyon jó lett.
A színésznőt kórházba szállították, az előadást félbehagyták.
Komáromban láttuk a Mefisztó című előadást.
Az énekes csak utólag értesült arról, hogy előadása lett volna Kaposváron.
Két magyar artista is tagja a Budapestre érkező Cirque du Soleil társulatának.
A szappanoperák világán túl.
Szakmai tudását és tapasztalatát osztotta meg.
A vérzéssel nem törődve végigcsinálta az előadást.
Méghozzá Csuja Imre és Laár András társaságában.
Levelet írt igazgatójuknak.
Négy női sors elevenedik meg előttünk.
Szólóesttel tér vissza a színész.
Agyzsibbasztó, tabudöngető humor a Thália Színházban
A színész felesége is megszólalt a balesetről.
A megvásárolt jegyek árát visszatérítik.
Ráadásul egészen meglepő helyen.