Trump álma: az iowai vásáron ünneplik több mint egy éven át az Egyesült Államok 250. születésnapját
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt is meghívja majd az elnök.
Nem kizárt, hogy Vlagyimir Putyint és Kim Dzsongunt is meghívja majd az elnök.
„Nincs még egy olyan szövetségesünk vagy partnerünk, aki hozzá hasonlóan kampányolna” – mondta.
Csalódott a teljesítménye miatt.
Még senkit sem tartóztattak le.
Lassan kibékíthetetlen ellentét lesz a két tábor között.
A YouTube-on osztotta meg gyilkos terveit.
20-25 egymás után következő lövésről számoltak be.
Nem léphetnek fel a Függetlenség Napján.
Komolyan veszik az alkotmányban biztosított jogukat.
Nem is váltotta be a reményeket.
A rendőrségi beavatkozás során gumilövedékkel meglőttek egy 74 éves fotóriportert, aki arcsérülést szenvedett.
Gyújtogattak és törtek-zúztak a lengyel fővárosban a függetlenség napján.
A november 11-én esedékes Függetlenség Napja alkalmából.
Az Egyesült Államokban az utóbbi időben több szobrot is ledöntöttek, erre reagált az elnök.
A függetlenség napja alkalmából sorolta fel, mik a kötelékek a két ország között. Azt is írta, hogy erősíteni akarja a kétoldalú kapcsolatrendszert.
A kormányfő kilenc év után először ment el az amerikai nagykövetség függetlenség napi fogadására, rögtön beszédet is mondott.
Civilek és pártok tüntettek a Szabad sajtó útján a sajtószabadságért, a jogállamért és a demokráciáért.
Az Orbán strómanjai által felvásárolt sajtó megmentéséért felvonulás lesz a nemzeti ünnepen.
A nacionalizmus elleni akciónak szánta, de most arra kért mindenkit, hagyják abba a zaklatását.
Roland Emmerichet nem érdekli, hogy a kritikusok a második filmet is lehúzták, és az sem, hogy az észak-amerikai mozikban megbukott.
Az állománynak is egyre rosszabb a helyzete: eltiltották őket az alkoholfogyasztástól, július 4-én nem is ünnepelhetnek.
Monstre ötperces előzetesben támadnak a földönkívüliek a következő Függetlenség napjában.
20 évvel az első rész után Jeff Goldblum ismét az űrlényekkel harcol, csak most Will Smith nélkül.
20 évvel az első film után Jeff Goldblum megint megakadályozza az ufóinvázióját. Itt az előzetes.
Tragédia lett a függetlenség napi ünneplésből.
Az 1996-os sci-fi folytatása már jövő nyáron a mozikba kerülhet, de csak Jeff Goldblum tér vissza a régi csapatból.