Kiugróan drágul az üdülés Magyarországon, nem véletlenül pihen a fél ország inkább az Adrián
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette legfrissebb adatait.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette legfrissebb adatait.
„Egyébként is odafigyelünk, de amikor ilyen történik, mindannyian észbe kapunk” – véli a szállodaszövetség elnöke.
A legtöbben azonban nem mernek emelni egy forintot se, mert forgalomcsökkenéstől tartanak.
A magyar turizmus meghatározó képviselői terítették a lapokat.
A szakmai szövetség konkrét kéréssel fordult a kormányhoz az ügyben.
A külföldi foglalások lendületet adtak a turisztikai forgalomnak.
A valóságtól elrugaszkodott állítások röppentek fel a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke szerint.
Egy intézkedés és annak következményei.
Rengetegen érkeznek a nagy rendezvényekre.
Több tízezer munkavállaló állása a tét.
Állami segítséget vár a szállodaszövetség elnöke.
Az árakat a kereslet szabja meg.
Flesch Tamást Baldauf Csaba váltja.
Nagy a munkaerőhiány és a bizalmatlanság a hazai szállodaiparban.
A szállodaszövetség elnöke az Indexnek azt mondta: egyelőre szinte kizárólag üzletemberek szállingóznak a hotelekbe.
Az előfoglalások alapján nagyon fogynak a júliusi balatoni szálláshelyek. A nyitás utáni 10 nap alatt 100 ezernél több vendégéjszakát regisztráltak.
Rengeteg foglalás érkezett.
A törvényszegés 200 ezer és 3 millió forint közötti bírságba és akár egyéves bezárásba is kerülhet.
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a munkaerő jelenti most a legnagyobb kihívást.
Védettségi igazolvánnyal mindenki mehet.
Bíznak a májusi nyitásban, valamint a kormányban.
Csak a reménykedés marad a szállodaipar szereplőinek, hiszen semmilyen kapaszkodójuk nincs.