Nagy sebességgel, frontálisan csapódott a villogó rendőrautóba egy autó Városlődnél
Másodperceken múlt a tragédia.
Másodperceken múlt a tragédia.
Két másik utast újraélesztettek, őket súlyos sérülésekkel szállították egy bécsi kórházba.
Videó készült a helyszínen, Alsónemesapátinál történt a baleset.
Érkezik a nagy változás.
Teljes az útzár Dukánál.
Mindkét jármű totálkáros lett.
Minden érintett eszméleténél volt, amikor megérkezett az orvosi segítség.
Három sérültet kórházba szállítottak.
A személyautóban hárman ültek, beszorultak a roncsba.
Forgalomkorlátozásra kell számítani az érintett szakaszon.
Hárman kórházba kerültek a balesetet követően.
Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre, de a sofőrön már nem lehetett segíteni.
A katasztrófavédelem dolgozik a helyszínen, az autósokat visszafordítják.
Egy ember súlyos sérüléseket szenvedett.
A katasztrófavédelem tette közzé.
Kamera is rögzítette a balesetet.
A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Több balesetről is beszámolt a rendőrség.
Egy ember meghalt, hatot pedig kórházba kellett vinni.
Szerencséjére a vele szemben érkező sofőr észnél volt.
Az egyik mozdonyvezető alkohol befolyása alatt állt.
A balesetben többen megsérültek.
További részletek derültek ki a karambolról.
Egy személygépkocsi és egy utasok nélküli autóbusz ütközött össze.
A helyszínelés miatt három sávot lezártak.
A XVII. kerületben történt a baleset.
Egy magyar kamionos és egy autó ütközött.
A vétkes ráadásul mással foglalkozott vezetés közben, mint amivel kellett volna.
A személyautó vezetője meghalt.
Darus autómentővel szabadították ki a villamossíneken rekedt autót.
A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja.
A baleset a 442-es számú úton történt.
A helyszínelés miatt teljes útlezárás van érvényben.
Közben még élőben közvetítették is.
Könnyű sérüléseket szenvedett az előző sofőr.
A rendőrség vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
A 29 éves sofőr vesztette életét.
A karambol következtében egy nyolcéves gyermek válságos állapotba került.
Frontálisan ütközött két autó, lezárták az útszakaszt.
A rendőrök teljes útlezárás mellett helyszínelnek.
A baleset a 61-es főúton történt, a helyszínelés miatt leállt a forgalom.
A helyszínelés és a műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárták.
A másik vezetőt kórházba vitték.
Az egyik kocsi az árokba csapódott.
Pusztán a gyors helyzetfelismerés mentett meg egy sofőrt a frontális ütközéstől a 3-as úton.
A buszon nyolcan utaztak, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
A sofőr megsérült.
Két autó frontálisan ütközött.
Tűzoltók és mentők vannak a helyszínen.
A rendőrség teljes útlezárás mellett kezdte meg a baleset helyszínelését a 4-es számú főúton.
Mentőhelikopter vitte kórházba.
Lezárták a 404-es utat Üllőnél.
Teljes szélességében lezártát az utat, a forgalmat Sárvár felé terelik.
Jászberénynél teljes útzárt rendelt el a rendőrség.
A magyar sofőr a balesetben az életét vesztette.
Mentőhelikopter szállította kórházba mindkét sofőrt súlyos, életveszélyes sérülésekkel.
Két autó ütközött frontálisan a 4-es főúton.
A roncsok közé szorult nőt a tűzoltók szabadították ki, de az életét már nem lehetett megmenteni.
Pár éve Mikefalván rohant bele egy szabályosan közlekedő autóba a most kilenc ember halálát okozó telekocsi-sofőr.