Az esetet rögzítette egy másik autó fedélzeti kamerája.
Ráadásul még azt is tilos jelzésnél tette.
Lassan dolgoznak, nehogy túl korán elkészüljön. A dugók és a légszennyezés mielőbbi megszüntetése másodlagos.
A buszmegállót is áthelyezik.
Majd simán továbbhajtott.
Nem sokon múlott, hogy baleset legyen a manőverből.
Jelentősen megugrottak az árak.
A főpolgármester a Facebookon számolt be a hírről.
2023. augusztus 31., 09:28
A közgyűlés ellenzéki frakciója szerint túlárazottak a tervek.
2022. augusztus 11., 11:02
Kisebb közlekedési káoszt okoztak.
A BRFK adatai szerint 745 esetben történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen személysérüléses közúti baleset.
2021. december 21., 17:43
Szerencsére a baleset nem tragédiával végződött.
2021. december 16., 06:05
Két lottó ötöshöz is elég az a szerencse, amivel megúszta a balesetet a sietős személy.
Bement a templomba, utána nyomtalanul eltűnt.
Inkább szembement a forgalommal, mint hogy átengedje a gyalogost a zebrán.
2021. augusztus 6., 19:52
Ezzel akarják önmérsékletre inteni a száguldozókat.
A menetrend szerinti BKK-járat sofőrje talán centiben értelmezte a másfél méteres távolságot.
A piros lámpa sem zavarta a Rákóczi úti ámokfutót, akinek a viselkedése csaknem emberéletbe került.
Előzékeny és udvarias volt.
Egy encsi körforgalomnál egy Opel a gyalogjárdára hajtott, majd visszatért a járműveknek fenntartott sávba.
Elkeserítően sok a szabálytalanul közlekedő a kerékpárosok és a két lábon közlekedők között is.
A sofőr rögtönzött egy y fordulót, majd további szabálytalan és életveszélyes manővereket mutatott be.
A jármű sofőrje egy útakadályt kikerülve előzött a zebrán, majd a kerékpársávban is.
A jogalkotók szerint a mobiltelefon használata balesetveszélyes figyelemelterelés közlekedés közben.
Angyalföldön örökítették meg a két szárnyast, akik a gyalogátkelőt használták az úttesten való átkelésükhöz.
A lányt kis híján elgázolták. Sokkos állapotban van.
2020. december 23., 19:46
Egy autós Debrecenben kis híján szabályosan közlekedő gyalogosokat gázolt.
Az egyik autó a zebrán ütötte el, a másik a szemközti sávban, ahová átesett az ütközéstől.
A gyalogosok egy zebránál várakoztak, amikor elütötték őket. Mindhárman kórházba kerültek.