12 éves lányoktól, „Tóth Nikoletta” álnéven zsarolt ki meztelen képeket egy 35 éves férfi
13 évesnek adta ki magát, most börtönbe került érte.
13 évesnek adta ki magát, most börtönbe került érte.
A férfi akár 10 éves börtönbüntetést is kaphat.
A vád: gyermekpornográfia bűntette.
Tizenéves lánynak álcázva magát csikart ki tőlük gyermekpornográf felvételeket.
A lány rendre visszaszökött a gyermekotthonból szexmunkát végezni.
Otthon és a munkahelyén is tárolta a felvételeket.
Az ügyészség most vádat emelt ellene.
A férfi három éven keresztül gyűjtötte a felvételeket.
Jelenleg hasonló bűntettért ül börtönben.
Akár 10 év börtönt is kaphat tetteiért.
A felfüggesztett szabadságvesztés szóba sem jöhetett.
A bíróság 14 év börtönre ítélte, de felmentésért és enyhítésért fellebbezett.
A telefon memóriakártyáján további felvételeket találtak.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány készített jelentést a témában.
Az iskola vezetése feljelentést tett, megszólalt az internetjogász is.
Álprofil segítségével férkőzött a sértettek bizalmába.
A gödi férfi tudta a sértettek életkorát, és kilenc, 11 és 15 éves kor közötti fiúval ismerkedett meg.
Hadházy Ákos arra volt kíváncsi, volt-e már vádemelés.
A férfi beismerte bűnösségét.
Kiskorú családtagjairól készített felvételeket.
A darkweb is szerepet játszott a lebukásában.
Vádat emeltek ellene.
A szexuális erőszakért akár húszévi szabadságvesztés is kiszabható.
A hatóságok elfogták a gyanúsítottat, az áldozat biztonságban van.
Szabadlábon van a gyermekpornográfiával vádolt férfi.
Tavaly több mint kétezer olyan felvétel került hozzá, amely 18 év alatti személyről készült.
Három nőt is őrizetbe vettek.
Karateedzőként került közelebb hozzájuk.
Gyermekpornográfnak minősülő felvételeket is lefoglaltak tőle.
Több száz pornófelvétel került elő gyermekekről a munkahelyi laptopján.
Akár 5-10 évnyi börtönbüntetést is kaphat.
A szudáni vádlott még kábítószert is tartott a lakásán.
A háttérből az FBI súgott, miután felderítették és lebuktatták az amerikai vonalat. Két ügynök halálát követelte az évekig tartó nyomozás.
A hotline szakmai munkáját a Legfőbb Ügyészség is segíti.
Chatüzenetben osztották meg az illegális tartalmakat.
Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért a fiúra.
Letartóztatták az 59 éves férfit.
A vád szerint F. Tivadar 97 darab pornográf jellegű felvételt tartott a nevelt lányáról.
A vádlott éveken át bújta a pornográf tartalmú webes oldalakat.
Áldozatai 13-14 évesek voltak.
Az ítélet jogerős.
Volt olyan, aki a saját gyerekét abuzálta, és az erről készített felvételeket osztotta meg.
Az első alkalommal beismerte a bűncselekmények elkövetését, de ragaszkodott a tárgyaláshoz.
A férfi ellen gyermekpornográfia miatt emeltek vádat.
Vádat emeltek a két férfival szemben.
Saját keresztlányát is zaklatta.
A férfi eszközein tizenötezer képen és videón kiskorúak által végzett szexuális cselekmények szerepeltek.
Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia a vád.
Az ítélet nem jogerős.
A férfinál három beazonosítható sértettről készült felvételeket találtak.
Az elkövetőket 9 és 16 év szabadságvesztésre ítélték.
Gyermekpornográfia a gyanú.
Egyiküktől kapott is.
A bíró egyelőre ejtette az ügyet, de Spencer Elden még mindig meggondolhatja magát.
Akár 20 év börtönbüntetésre is ítélhetik.
Az 59 éves kamionsofőr számítógépén félszáz videofelvételt és fotót találtak a rendőrök.
A szülői felügyeleti jogtól is végleg eltiltották.
A kiskorú találta meg a felvételeket nevelőapja laptopján, majd a hatóságokhoz fordult.
Nem ez az első eset, hogy nyomoz ellene a rendőrség.