Gyermekvédelmi akciót hajtott végre a rendőrség, 72 elkövetőt fogtak el
Kibernyomozók is részt vettek a kutatásban.
Kibernyomozók is részt vettek a kutatásban.
Több ezer gyermek karácsonya lesz gazdagabb.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyar Péter miért nem mehet be a gyermekotthonokba.
Gyermekvédelmi szakember az öröklött nehézségekről és a pártpolitikai uszítások hatásáról.
A Tisza Párt elnöke szerint koszos és omladozó környezetben és éhbérért dolgoznak a nevelők.
Orbán Viktor politikai igazgatója elárulta, hogy hogyan élte meg a doktori védése körüli botrányt.
Nem látszanak a felújítási munkálatok eredményei, igaz, még van egy hónapjuk.
A Tisza Párt elnöke mikuláscsomagokat vitt az otthon lakóinak.
A kormányszóvivő szerint a Tisza Párt elnöke már nem tudja túlordítani a valóságot.
Szerintük pártpolitikai uszítás kereszttüzébe kerültek, ami a gyermekekre van a legrosszabb hatással.
Azt sem tudni, hogy kik az „egyházi szereplők”, akiket bevonna a programba a kormány.
A didergő kisgyereket nagyon megviselte a hideg, a rendőrök látták el.
„Nem ülünk rá a rogáni műsortervre” – mondta.
Eddig 8392 dolgozót vizsgáltak át, 13 esetében észleltek kifogásolható életvitelt.
A Belügyminisztérium szerint az ellenőrzés nem terjed ki a szexuális szokásokra.
Mentorálással és képzésekkel is támogatják őket.
Minden eddiginél nagyobb nevelőszülői toborzás indult.
Az énekesnő tiszta vizet öntött a pohárba.
Több százan vannak már a panaszosok, akik a gyermekvédelmi lépéseket kifogásolják.
A szülők feladata sokkal összetettebb, már másfajta veszélyek leselkednek a fiatalokra.
További 71 fő esetében nem járt még le a határidő.
Az egyiknél gyermekvédelmi aggályok, a másiknál nemzetközi politikai ellentétek merültek fel.
Szakértők szerint Magyarországon mára összeomlott a családvédelem.
Visszaadni nehéz. A kovácsvágási példa a gyermekvédelmi rendszer állatorvosi lova.
Ezer könyvet ajándékoztunk.
A kifogástalan életvitel vizsgálata immár kötelező a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek.
Rákóczi Feri törvényt szegett.
Nem árulták el, hogy találtak-e az átvilágítás során pedofilgyanús intézményvezetőt.
Komoly ellenállást váltott ki az Európai Unió szabályozástervezete, ami végérvényesen leszámolna az internetes szexuális ragadozókkal.
A nagykövet szerint a kormány támadásai erodálják a magyarok szabadságjogait.
Több mint kétezer bejelentés érkezett 2023-ban.
A dolgozók többsége majd csak a napokban kapja meg a „kifogástalan életvitelt” ellenőrző adatlapot.
Leplezett eszközöket is bevethet a Nemzeti Védelmi Szolgálat fiatalkorú sérelmére elkövetett nemi bűncselekmények gyanúja esetén.
Döntöttek a képviselők.
A Magyar Narancs írt az esetről.
A pártelnök nyílt levélben fejtette ki a véleményét a Tisza Párt alelnökének szombati bejelentéséről.
Meglepő dolgokra voltak kíváncsiak a tesztben.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány készített jelentést a témában.
Az LMP szerint csak részintézkedések történtek a gyermekvédelemben.
Változtattak a hallgatásukért büntethető személyek listáján.
A dark weben terjedő úgynevezett pedofil kézikönyv terjedését is megállítanák.
A gyermekek szexuális bántalmazását ábrázoló anyagok 22,8 százalékát számítógépek állítják elő.
Miközben az állam korábban titoktartási szerződést íratott alá velük.
Egy intézményvezető beszámolt a vizsgálat menetéről.
A Belügyminisztérium előtt tüntetett péntek este Magyar Péter, aki Orbán mellett Pintér Sándort is nyugdíjazná.
Közvetítésünk a demonstrációról.
A Belügyminisztérium is megszólalt az ügyben.
Több szabályt is módosítottak.
Tovább szigorodnak a pedofilokat sújtó büntetések.
Az ügy kiskorú veszélyeztetése miatt indult, alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának kísérlete lett belőle.
Amit most tesznek, annak örökre nyoma marad.
Még áprilisban a parlament elé kerülhet a javaslatcsomag.
Egyedül vannak az online kihívások közt.
Nem mindegy, melyik intézménybe kerül a gyermek.
A politikus szerint még mindig nem történt érdemi lépés.
Megerősítés, ellenőrzés – Fülöp Attila szerint ezek a kulcsszavak.
Minden gyermeket megillet a gyermekkorhoz való jog – Gyurkó Szilviával, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány gyermekjogi tanácsadójával beszélgettünk.
Ilyen mértékű szakemberhiánnyal nem működhet megfelelően a rendszer.
A gyermekek védelméért nyújtott be határozati javaslatot az ellenzék.