Nyolc jelölt indul az elnökválasztáson Horvátországban
Az első fordulóban nem várható döntés.
Az első fordulóban nem várható döntés.
Chema Rodríguez 29 játékost hívott meg.
A Richter-skála szerinti 3,8-as erősségű földrengést észleltek.
A másik hármat kórházba szállították.
A probléma a térség több országát is nagymértékben sújtja.
Miután Beata Halassy betegsége kiújult, úgy döntött, hogy saját kezébe veszi a kezelést.
Nádas Péter vezetésével.
A külügyminisztérium szerint a horvát védelmi miniszter „új sportágat választott”.
Megint Christian Eriksen lett a dán válogatott hőse.
Bekopogtatott az 1000 eurós minimálbér a szomszédban.
Megnéztük, mi állhat a megugró védelmi költések hátterében.
Az eset közép-horvátországi Novska közelében történt.
534 százalékkal több terület égett le, mint egy évvel korábban.
Az Átlátszó szerint az egyik intézményben 3-4 gyerek lézengett.
Videón a pusztítás.
Európa-szerte jelentős változások vannak.
A kilencéves fiú folyamatos zaklatásai miatt szinte minden osztálytársa kiiratkozott az iskolából.
A tömegközlekedésben is teljes a káosz.
Yussuf Poulsen találata sem volt piskóta a dánok meccsén.
Nem Románia és nem Szlovákia.
Az ötszörös aranylabdás futballistát elöntötték az érzelmek a pályán.
Több száz tűzoltót vezényeltek a területre.
Kétszáz tűzoltó küzd a lángokkal a horvát tengerparton.
A Horvát kormány még nem kommentálta az ügyet.
A lángok a házakat is elérték.
Jelen vannak a muszlim radikálisok, de a nagy problémát a 20-30 százalékos elvándorlási arány okozza.
Egyelőre csak két hónapra kell bevonulniuk.
Megjöttek a friss adatok.
Hat magyar települést is elért.
A tűz nagyon gyorsan terjed a szomszédban.
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette legfrissebb adatait.
Vasárnap délelőtt az Egyesült Államok ellen ugrunk medencébe a bronzéremért.
Zalánki egyenlíthetett volna a végén, a bronzért folytathatja pólócsapatunk.
Jansik Szilárd fél szemére szinte nem is látva mondott köszönetet a csapattársaknak.
Idén már nem először.
Szexuális zaklatással gyanúsítják.
Lángokban állnak a szomszédjaink.
Azt szeretnék, hogy a néhány karcsapással átúszható öblöt hivatalosan is tengernek minősítsék.
Jelenleg is több száz tűzoltó dolgozik a tűz megfékezésén.
A helyszínen jártunk.
Nagy meglepetésre Szlovénia megverte Horvátországot.
Egy rádióállomásnak is le kellett állítani az adását.
A piaci ár sokszorosát kérik – számla nélkül.
Bár csípésük fájdalmas, de legtöbbször nem veszélyes.
Példátlan a helyzet a tengerpartra vezető utakon.
Fölösleges luxus az étlap, az asztalfoglalás működtetésére pedig nincs idejük.
Még a jelző feliratok sem működtek.
Nem tetszhetett a lövöldözőnek, hogy az anyja az idősek otthonára ruházta át az ingatlanját.
Saját édesanyjával is végzett.
Egy nonprofit szervezet 5000 aláírást gyűjtött össze a szolgálat visszaállítása ellen.
Fontos találkozóra készül a miniszterelnök.
A kormányfővel egy étteremtulajdonos osztott meg közös fotót.
A tavalyihoz képest a vendégek és az ott töltött éjszakák száma is nőtt az első fél évben.
Egy görög szigeten akár ingyen is élhet a pályázati feltételeknek megfelelő jelentkező és családja.
Tényleg csak egy kisebb és szerényebb Budapest, vagy olyasmit is nyújt, ami egyedülálló a régióban?
Opatija pár napra a XX. században ragadt.
Attól féltem, kivájják a szemem! – mondta a megtámadott nő az eset után.
Mi kerüljön a bőröndbe, és milyen árakra számíthatunk?