Áll a bál az autók műszaki vizsgáztatásánál
A szakértők szerint helytelenül alkalmazzák az egyik jogszabályt.
A szakértők szerint helytelenül alkalmazzák az egyik jogszabályt.
Ezekkel a járművekkel is könnyen lehet akár milliós károkat is okozni.
Jelenleg mintegy 80-100 ezer lehet használatban.
A KRESZ felülvizsgálata végre rendezheti a helyzetet.
Bírósági perek tucatjai indulhatnak az ügy lezárásakor.
Jelentősen többet fizettek ki a károkra.
Két dologgal is magyarázható az áremelkedés.
Még két nap maradt arra, váltanak-e biztosítót az autósok, vagy sem.
Emelkedtek a szerviz- és alkatrészárak.
Több a baleset, magasabb a kárérték, ráadásul az infláció is megteszi a hatását.
Egyre kevesebbeket érint. Mutatjuk, miért vannak mégis nagyon kedvező ajánlatok a piacon.
Csaknem egymillió gépjárművet érint.
Kilopta az akkumlátort egy közlekedési lámpából.
Aki késik, annak törlik a kgfb-szerződését.
Ráadásul egyre több autót kell biztosítani. Nm csoda, hogy a biztosítók jól keresnek ezen az üzletágon.
Sok a kocsi, kevés a szerelő, ez drágítja a biztosítást. Még az év folyamán tovább nőhetnek az árak.
Szakértők szerint ez több mint százezer autósnál eredményezhet szerződésváltást.
Nagyon magasak lettek a biztosítási díjak, a szakmai szervezet intézkedést sürget.
Az alkuszcég szerint ezzel jár az, ha nőnek a bérek.
Egy kiszivárgott rendelettervezet a részleteket is tisztázza, erre figyeljen ha családi házat épít.
Ha így emelkedik tovább az ár, akkor idén rekordot dönthet a kötelezők díja.
Nincs minden rendben a cég pénzügyeivel, ezért egyelőre nem árulhat több kötelező biztosítást.
Nem zavar minket a kis áremelés, ezért a biztosítók kicsit emelnek, de sokszor.
A tönkrement biztosítót eddig csak az ügyfelek fele hagyta ott. A felmondásnak szerdáig kell beérkezni.
A vadászkamara azt szeretné, ha a kocsik kötelező biztosítása erre is kiterjedne.