Közös nyilatkozattal tiltakoznak a kulturális élet szereplői a kormány törvényjavaslata ellen
Tartanak az állami centralizációtól.
Tartanak az állami centralizációtól.
A javaslat szerinte az önkormányzati választások előtt nem kerül a parlament elé.
Az MSZP képviselője szerint a nemzetstratégiai intézmények kultúrgrófságok lesznek.
Úgy véli, hogy a szabad magyar kultúrát igyekszik legyűrni a kormány.
„Ha jó ötletet mond valaki, azt én hajlandó vagyok elfogadni.”
Az Index birtokába jutott a készülő új, átfogó kulturális törvény tervezete.
Januárra lezongorázza a kormány az egészet.
Az egyen-véleménycikk egyszerre jelent meg a rengeteg kormánymédium honlapján.
Központosítanák a háziorvosok, a védőnők, az alapellátó fogorvosok szakmai irányítását,
Kásler kezéből rögtön kivették az egyik legnagyobb fejlesztést, a Miniszterelnökség lesz inkább a főnök.
Rosszul gazdálkodtak? Majd segít a kormány.
Késve indultak, de máris sokkal messzebb járnak a civilek vegzálásában.
Kinyírhatja a szelektív hulladékgyűjtés maradékát a legújabb törvénymódosítás. Tízezrek munkája van veszélyben, miközben mindent bekebelez a bénázó kukaholding. A már most sem túl fényes szelekciós arányaink tovább romolhatnak, pedig hamarosan el kell számolnunk az EU felé.
Újabb, mindenkit érintő központosítást hajtott végre a kormány április elején, zsebpénzosztó állami kukaholding ült a hulladékkezelők nyakára. Hamarosan közös kasszába fizetünk a szemétszállításért, amitől a kivéreztetett kukáscégek kicsit sem boldogok.
Hiába tiltakoztak hevesen a szülők, az újbudai vezetés minimálisat engedett. 23-ból 8 óvoda lesz a 11. kerületben.
Az általános iskolák után itt az óvoda-központosítás, így egy óvodavezetőhöz akár 2300 gyerek is tartozhat. Nem látszik, miért lesz ez jó a gyerekeknek.
Kiakadtak a szülők, mert 2015 szeptemberétől az önkormányzat össze szeretné vonni a 11. kerületi óvodákat.
Ettől félnek a kulturális intézményeknél az úgy tűnik, még csak papíron létező Nemzeti Kommunikációs Hivatal indulásával.