Meghalt a 29 éves férfi, aki Kalocsa környékén tűnt el
Úgy tudni, Dusnok térségében találtak rá.
Úgy tudni, Dusnok térségében találtak rá.
Hat településen ismételték meg a polgármester-választást.
A hajó fenntartása további költségeket igényelhet.
Egy híres történelmi személyiségnek állít emléket.
Az elkövetőkről egy videót is megosztottak a rendőrök.
A DK-val és a Párbeszéd-Zöldekkel kötött megállapodás alapján.
Paks és Kalocsa között lerövidül a közlekedés.
Több köbméternyi hulladékot rakott le illegálisan.
Karikára vágva csíp igazán.
A mennyiséget és a minőséget tekintve is.
Mindent vittek, amit láttak.
A férfi ellen gyermekpornográfia miatt emeltek vádat.
A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház közlése szerint már a pótlásra kijelölt kórház kiléte is megvan.
Vascsővel ütötte unokaöccsét.
A kalocsai rendőrök gyorsan lecsaptak rá.
Jelenleg teljes útlezárás van érvényben.
Több járókelő is üldözte a férfit.
A huszadik híd lesz a Duna magyarországi szakaszán.
A felújítás közben egy tömegsírra is bukkantak.
Óriásit küzdöttek a mentősök is, akiknek sikerült visszahozniuk a 12 éves gyermeket.
Arra kérték őket, hogy viselkedjenek kulturáltan, erre rájuk támadtak.
A tűz a szalmabálákat is elérte.
A letartóztatott zaklató tagadja tettét, ám a ügyészség továbbra is letartóztatásban tartja a férfit.
Súlyos bántalmazásokról számoltak be a lakók, az ombudsman lépett.
A kalocsai szatír fák között szemérmetlenkedett, nőket követett, strandolókat vegzált.
Szendrőben, Vattán, Izsákon, Ráckevén, Kalocsán és Hajdúnánáson szavaznak a járványügyi előírások betartása mellett.
A héten már kétszer is kapott kormányzati támogatást a város. Filvig videóban mondott köszönetet a kormánynak. Szerinte ez a jó hírek hete.
33 focipályányi fa kivágására adtak ki engedélyt nemzeti parkok területén.
Bács-Kiskun megye ötödik Duna-hídját jövőre kezdik el építeni, majdnem egy kilométer hosszú lesz, és mindkét oldalán bringázhatunk majd.
Szabó Péter a Kalocsa melletti Bátyán termel paprikát az apjától '45 után kétszer is elvett földön. Próbál a nagyüzemi módszerekkel szemben életben maradni. Dolgozott bankban is, sok pénzért, lehülyézték, amikor váltott.
A Mi Vidékünk novemberi állomása Bács-Kiskun megye, ennek kapcsán körbekérdeztünk Budapesten, hogy mit tudnak a megyéről.
Sikeres SZDSZ-s polgármester volt, még az őszödi beszéd után is simán megválasztották. A kalocsai Török Gusztáv Andor beszélt arról, mit cseszett el Gyurcsány, miben hibázott az SZDSZ és mi a bűne Orbánnak.
Bántalmazott, titkos felvételeket készített, fenyegetőzött. még fegyvere is volt.
Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat.
Megnéztünk pár bolti fűszerpaprikát, árban radikális eltérések vannak, de nem feltétlenül a legdrágább a legjobb.
Nagyobb rejtély, hogy mi lesz a menekültek és a sérült gyerekek sorsa. Az Abcúg cikke.
A pincékbe betörő esővíz, és a kidőlt fák okozzák a legtöbb problémát.
Új pszichoaktív szereket, MDMA-t tartalmazó tablettákat, kannabiszt árultak Kalocsán.
Fokozott a rendőri jelenlét mellett javították ki.
Kőrös Gusztáv mentelmi jogot kapott a választás miatt, ezért a rendőrség megszünteti előzetesét.
A bajai kamuvideóval elhíresült, egy álkommandós ügy miatt előzetesben lévő Kőrös Gusztáv is képviselőjelölt lett.
Ugyanolyan gyanús dolgokat talált az OLAF az Elios által elnyert kalocsai pályázatnál, mint a szolnokinál.
2020 közepére pedig el is készülhet a Kalocsa és Paks környékét összekötő új híd.
A férfi 27 késszúrással ölte meg a nőt 2015-ben, majd holttestét Kalocsán ásta el.
Két felnőtt pedig megsérült, amikor fának csapódott egy autó.
Egy kigyulladt hétvégi ház oltásakor vették észre.
Elemelték a kalocsai az ügyészség díszláncát, fogadásból.
Megölte alkalmi barátnőjét, majd a holttestét egy szőnyegbe csavarva Kalocsára vitte.
Egy BMW és egy Renault ütközött a használaton kívüli reptéren.
Tízmilliárdokat költ a kormány arra, hogy a kalocsaiak átjárhassanak dolgozni a paksi erőműbe. A kormány szerint a paksi fórumokon észlelték óriási a társadalmi igényt. Valójában a Jobbik már évek óta sürgeti a hídépítést.
Az utcán támadt rá a nőre, akit tízszer megszúrt. Gyermeke megpróbált anyja védelmére kelni, őt is megsebesítette.