635 találat az Indexről, és 485 a környékéről.
Súlyos motorbalesetet szenvedett Horváth Éva, meg kell műteni
A hétvégén végzik el a szükséges beavatkozásokat.
Belehalt a fenékplasztikába egy brit nő, miután az orvos beavatkozás közben kisétált a műtőből
A sebészt úgy hirdették, mint „Törökország öt legjobbjának” egyike.
Baleset érte a lengyel elnököt, részlegesen elvesztette az egyik ujját
Az Elnöki Hivatal a baleset részleteit is megosztotta.
Gyorsabb műtétért szedett be pénzt egy Pest vármegyei orvos, elvitték a rendőrök
Kilencvenezer forintos díjat számolt fel a betegeinek.
Megműtötték a francia miniszterelnököt
Hamarosan folytathatja a munkát.
Dudás Miklós édesapjának egy százalék esélyt adnak a túlélésre
Nyolcórás koponyaműtét vár az összevert férfira.
Szívműtéten esett át a Top Gear egykori műsorvezetője, Jeremy Clarkson
Nem ez volt az első egészségügyi problémája.
Az egyik magyar kórházban már csak 2028-ra adnak időpontot térdműtétre
Civilizált országokban fél évben maximálják a várakozási időt.
Megműtötték Dani Carvajalt
A jobb lábának elülső keresztszalagja, külső oldalszalagja és popliteus izma is elszakadt.
Műtétek várnak a Jóban Rosszban életveszélyben lévő színésznőjére, még mindig vérre van szüksége
Sallai Nóra életéért imádkoznak, összefogott a szakma.
Műtéte után jövő héten kezdi meg a gyógytornát világbajnok sportolónk
Januárban már megkezdené a felkészülést a májusi vb-re.
Szaúdi kórházban hajtották végre az első teljesen robotizált szívátültetést
A korszakváltó műtéttel az arab ország vezető szerepre tör a speciális orvoslás terén.
Szacsvay László: 77 éves leszek, bízom benne, hogy élek még egypár napot
A Nemzet Színésze szerint már javul az állapota.
Sikeres műtéten esett át világ- és Európa-bajnok sportolónk
Súlyos gerincsérv hátráltatta az elmúlt hónapokban.
A helyettesítő angyal
Ott egy angyal, nem akarom, hogy magával vigyen!, mondja a műtőasztalon fekvő beteg, akit éppen most készül elaltatni az aneszteziológus.
Szilágyi Áront meg kellett műteni a párizsi olimpián történtek után
Háromszoros aranyérmesünk bejelentette, folytatja-e az élsportot.
Áramkimaradás volt a debreceni sebészeti klinikán
Szerencsére nem kellett egy műtétet sem megszakítani.
Agydaganatáról beszélt az ősszel színpadra visszatérő Keresztes Ildikó
„Az, hogy kettéfűrészelik a fejed, nem szúnyogcsípés” – mondta az énekesnő.
A kórházi ágyáról jelentkezett be Pankotai Lili, de már a tüntetésre készül
Az aktivista átesett egy műtéten.
Közeleg a magyar válogatott középpályásának visszatérése, ősszel már futballozna
Ugyanakkor semmit sem szeretne elsietni a műtétje után.
Műteni kellett az Operettszínház visszahívott sztárját
Az előadó jól van, szeptemberben szerepelhet.
Alagútszindrómával feküdt kés alá Körtvélyessy Zsolt
Még lábadozik a beavatkozás után.
Példátlan összefogás indult az életveszélyben lévő magyar rendőrért
A véradóknak ingyenes buszjáratot is szerveztek.
Évente több száz korrekciós műtétet végeznek tinédzsereken gerincferdülés miatt, pedig lenne más megoldás
Mutatjuk, mi a megoldás, hogyan kerülhető el az operáció.
Keresztes Ildikó az agydaganatáról: magamban már el is temettem magam
Az énekes kilenc hónap után szólalt meg először.
Molnár Piroska lemondta a műtétjét, fél a protézistől
A színésznő a korára hivatkozott.
Folytatódik a műtős üzengetés, Kásler Miklós válaszolt a Tisza Párt politikusának
A Facebookon jelentkezett a volt miniszter.
Megszólalt a Tisza Párt politikusa, miután Kásler Miklós azt mondta, lehetséges 50 fokban műteni
Kásler Miklós szavainak komoly visszhangja lett.
Kásler Miklós: Én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket
A korábbi miniszter szerint nem okozhat problémát a nagy hőség.
Csukló nélkül lett Európa-bajnok, a hazáért mindenre képes volt
Legalább négy hónapra kidőlt a sorból.
Levágatta ujjának egy részét csak azért, hogy indulhasson a párizsi olimpián
Az orvosok választás elé állították.
Egyedülálló átültetéssel kapta vissza a hangját egy rákbeteg
A hat sebész által végzett műtét 21 órán át tartott.
Galambos Lajost műteni kell
A sokéves trombitálás miatt alakulhatott ki nála a betegség.
Varga Barnabás már jobban van, hamarosan jöhet a maszk
Előbb persze még a varratokat kell kiszedni.
Hálapénzért sorolta előre az ütemezett műtétet az orvos
Egy orrmandulaműtét 200 ezer forintba került Miskolcon.
Egyesek mindkét lábukat képesek eltörni azért, hogy magasabbak legyenek
Ezek a férfiak a végletekig elmennek, hogy megfeleljenek a szépségideálnak.
Megszólalt a balesetet szenvedett Jegercsik Csaba, kórházi ágyáról üzent
A Vámpírok bálja-előadáson 3,5 métert zuhant.
Mi történt vele, és mire számíthat Varga Barnabás? – Orvosok mondták el az Indexnek
A magyar válogatott támadója már lábadozik műtétje után.
Mégis kés alá kell feküdnie Kylian Mbappénak az orrtörése után
Az egyik francia újság szerint legalább 15 napra kidőlt a sztárcsatár.
TNT Inti újabb szívműtéten esett át, így érzi most magát
Az énekes szívműtéten esett át.
Bőrrákkal diagnosztizálták a Jonas Brothers tagját
A zenész a folyamatos vizsgálatokra buzdít.
Novak Djokovics átesett a műtéten, minél hamarabb visszatérne a teniszpályára
A szerb klasszist szerda reggel műtötték meg Párizsban.
Műteni kell Novak Djokovicsot, nem léphet pályára Wimbledonban
Nagyobb a baj, mint azt gondoltuk.
Kiderült, mikorra épülhet fel Robert Fico
A Smer párt parlamenti képviselője telefonon beszélt a szlovák miniszterelnökkel.
Új hírek érkeztek Robert Fico állapotáról
Az egészségügyi miniszter tartott sajtótájékoztatót.
Friss információk érkeztek Robert Ficóról, ismét meg kellett műteni a miniszterelnököt
Továbbra is nagyon súlyos állapotban van. Közben egy újabb politikus kapott halálos fenyegetést.
Akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat Robert Fico merénylője
Sajtóinformációk szerint három lövés érte a miniszterelnököt.
Forradalmi műtét után visszakapta egy gyermek a hallását
Az orvosok szerint új korszak kezdődhetett a siketség kezelésében.
Híznak a műtéti várólisták: kiderült, mire kell a legtöbbet várni
Lassan ötvenezer ember vár a beavatkozásokra.
Több mint száz műtétet végzett a Cselekvés Alapítvány magyar orvoscsoportja Bangladesben
A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
Megműtötték a magyar válogatott játékosát, bizonytalan Európa-bajnoki szereplése
Múlt szerdán szenvedett szerencsétlen sérülést.
Komáromban nem vizsgálták meg, Szlovákiában mentették meg a 76 éves férfi életét
Állítása szerint nem foglalkoztak vele idehaza.
Hajdú B. István: Nem voltak könnyű hónapok, és a következőek sem lesznek azok
A kommentátor felépült a műtétje után, de messze még a vége.
Elképesztő pech, műteni kell a magyar válogatott futballistát
Könnyen lehet, hogy emiatt lemarad az Európa-bajnokságról is.