Kérdéseket szegeztek a miniszternek az Index cikke után
„Önt alighanem félreinformálták, segíteni szeretnénk néhány kérdés tisztázásában” – írták.
„Önt alighanem félreinformálták, segíteni szeretnénk néhány kérdés tisztázásában” – írták.
Karácsony Gergely főpolgármesterhez fordulnak segítségért.
Sürgős magyarázatot várnak a minisztertől.
Tiltakozik a Magyar Színházi Társaság.
Bodor Johannát választották a Magyar Színházi Társaság elnökévé.
A korrekció nem vezethet teljes központosításhoz.
Egyben közzétették az állami díjakra felterjesztettek listáját.
Az Index már a válogatók nevét is tudja.
A Magyar Színházi Társaság üzent.
A Jászai Mari-díjas dramaturg hosszú betegség után hunyt el vasárnap reggel.
Ezzel a húzással két nagyon fontos színháztörténeti intézmény kerülne az egyetemet is fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítványhoz.
A kormány javaslata szerintük fenyegeti az egyetemi autonómiát és a művészeti szabadságot, ezért szolidaritást vállalnak az SZFE-vel.
Amíg az ország Karácsony Gergely és az állam egyezkedésére, meg a Katonára és az Örkényre figyelt, az összes vidéki színház fenntartója részben az állam lett.
A jobboldali Teátrumi Társaság így a szakmát képviselő tulaj nélkül csinálhat, amit akar. Közben egy tag kilépett a testületből, mert megalázták.
A Magyar Színházi Társaság szakmai, és nem politikai alapon terjeszt fel művészeket kitüntetésre.
Véget ért a Pécsi Országos Színházi Találkozó: az Örkény Színház négy, a kecskeméti Katona három díjat kapott. De az idei fesztivállal sokan mások is nyertek vagy veszítettek.
A POSZT és körülötte zajló marakodás remekül képviseli a szakmát: legalább annyira a politika, mint a színház ünnepe kezdődik Pécsen.