
Több mint egy tucat embert végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.
A rendőrség videóra vette az Amerikában történt esetet.
Egy 70 ezer dolláros jegygyűrű volt a tét a bíróságon.
Jól elbújtak.
Már 832 gólnál tart életében.
A kriptobányász a padlótérbe, a központi légkondicionáló mellé rejtette gépeit.
A sofőrt gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
„Trumpizmus” jöhet.
A helyi gazdaságot szeretnék vele élénkíteni, hamarosan digitalizálják is valutájukat.
Szerencséjére kiköpte a felszínen.
Az állatok intravénás folyadékokat és vitaminokat is kaptak, kettejük életét azonban így sem sikerült megmenteni.
Massachusetts kormányzója kérte kölcsön a New England Patriots egyik csapatgépét.
Amerikában tünetmentes fertőzöttek indítottak el egy súlyos helyi járványt.
Rájöttek, hogy ha több százezer dollárért vesznek szelvényeket akkor, amikor szétosztják a főnyereményt, gyakorlatilag kizárt a bukás.
Tavaly egy sem született, idén viszont már hét bálnaborjút láttak, ez igazi baby boomnak számít.
Massachusetts államban 40 otthont érintettek a robbanások.
A pihenni képtelen japán Kavaucsié a legtöbb 2:20-on belüli idő.
Az akkor 17 éves Michelle Carter vette rá a barátját, hogy végezzen magával.
Egy lány üzeneteivel bátorította öngyilkosságra egyik barátját Massachusettsben. Emberölés vádjában találták bűnösnek. Az ítélet precedensértékű, ilyen per, sőt, ilyen vád eddig még nem volt az országban.
Massachusettsben a taxis cégek kapják meg a fuvarmegosztó cégek adójának egy részét.
Hat embert késelt meg egy karambol után az amerikai férfi.
Rengeteg delegáltat gyűjtöttek az egyszerre szavazó 11 államban. Sanders nehezen behozható hátrányba került, a republikánusok totálisan megosztottak Trump mögött. Cruz több államot is nyert, Rubio viszont lemaradt a delegáltgyűjtésben.
Hirtelen országos méretű lett az előválasztás, mindkét oldalon 11 államban szavaznak egyszerre. Sanders öt államban bízhat, a republikánusoknál az a kérdés, Cruz meg tudja-e tartani Texast. Mire lesz elég Rubio új agresszivitása?
50 éve készült a világ egyik legfurcsább sportfotója, amin hiába lángol a pálya mellett egy ház, a közönség és a játékosok sem foglalkoznak vele különösebben.