Két magyar is bizottsági elnök lett az európai szövetségben
Weisz Róbert a para szakág, Horváth Noémi a SUP szakág élére került.
Weisz Róbert a para szakág, Horváth Noémi a SUP szakág élére került.
A kenusok mezőnyében Adolf Balázst és Kiss Ágnes Annát díjazták.
Az előzetes nevezési listák még nem véglegesek.
Véleményük szerint össze sem lehet hasonlítani, mennyivel jobban állnak most, mint egy éve.
Schmidt Ádám: Ha 2024 legalább ilyen sikeres lesz, nagyon boldogan állhatunk majd itt jövőre.
Az érintettek egyeztetést kérnek a kormánytól.
Visszamenőleges hatállyal.
Hüttner Csaba szövetségi kapitány kijelölte a kajak-kenu-válogatott keretét.
A viadalra június 17. és 19. között kerül sor.
A 80 éves Baráth Etele időszaka alatt 17 olimpiai aranyat nyertek sportolóink.
Már az állampolgárok ellátását fenyegeti a túl alacsony bérek miatti elvándorlás a szakszervezet szerint.
A tokiói bajnokok örökös bajnokok lettek.
Vannak olyan diplomások, akiknek a fizetése a minimálbért sem éri el, míg egyes egyetemeken ingyen oktatnak a tanárok.
Strandsportfesztivállá szeretnék kiszélesíteni az eseményt.
Összefoglalónk a vasárnapi eseményekről.
Áder János arra kérték, hogy ne írja alá, a magyar embereket pedig arra, hogy álljanak ki a törvény ellen.
Az MKKSZ kész perre vinni az ügyet, ha tagjai közül valaki megbetegszik a védőeszközök hiánya miatt.
Védőfelszerelést, teljes fizetést vagy inkább duplát.
Szegényebb megyékben 10 százalék körüli béremelésre számíthatnak, míg egy fővárosi hivatalnok fizetését 35 százalékkal is megemelheti a kormány.
Ha a köztársasági elnök fizetését meg kellett duplázni, a szociális ágazatban dolgozók fizetését is duplázzák meg – üzenik.
Lucz Dóra 6. helye 200-on Tokióra is elég volt, a női kajakban kényelmesen lehet variálni.
Az augusztusi vb előtt felújítják a létesítményeket.
Ha addig nem tudnak megállapodni a kormánnyal, de a kapcsolatfelvétel már megtörtént.
A pedagógusok után a közszolgálati dolgozók is munkabeszüntetést jelentenek be.
Csalódottak a szakszervezetek a központi közigazgatást átalakító tervezet miatt. Hátrányos a kormányhivatali dolgozókra, központosítaná a létszámgazdálkodást, a fél éve betöltetlen állásokat elvenné az intézményektől.
Évtizedek óta mondogatja, hogy kisebbnek kellene lennie, de közben egyre csak nő, miközben paradox módon a közszféra egyes területein súlyosbodó emberhiány lépett fel. Eljött volna az ideje, hogy százezer embert áttereljenek a versenyszférába?
Reggel 8 és 10 óra között száznál több polgármesteri hivatalban nem lesz ügyintézés.
Az edzőtáborra szánt pénzeket egy ingatlanba fektetnék. Így maradhatunk a világ előtt.
Idén jó néhány világmárka nem lesz ott a budapesti kiállításon, mert a háttérben vita zajlik a Bringaexpo értelméről, sőt, a névről is.
Schmidt Gábor edzőből lett elnök, és ha kollégái engedik, szívesen tart egy-egy edzést a legjobbaknak is. Akinél tűt találnak, megbüntetik. Baráth Etele örökségéről is beszélt.
Ambiciózus tervekkel mutatkozott be a Magyar Kajak-Kenu Szövetség új vezetése.
Megállapodás született a szociális ágazat sztrájktárgyalásán, így az MKKSZ visszavonja a december 5-ére meghirdetett országos szervezésű sztrájkot.
A 2012-es olimpikon Dudás Miklós a vétséget elismerte, a szándékosságot nem. 34 hónapot kapott.
Szerdán az önkormányzati köztisztviselők 16 százaléka nem ment dolgozni.
A kajakos elnök, Baráth Etele beszélt a szintetikus növekedési hormonról. A szennyezett táplálék-kiegészítős védekezés, fogkrém, marhahús kilőve.
Annyit tudunk, hogy a második válogatón használt tiltott szert. Azt nem, hogy olimpiai kerettag-e.
Száz polgármesteri hivatalt fognak megbénítani, mert évek óta nem kaptak fizetésemelést.
Az előző olimpián hatodik Dudás Miklós az Európa Játékokon akadt fent a doppingvizsgálaton.
Nem tudták bizonyítani, hogy Kucsera Gábor versenyidőszakban használta a drogot.
A korábbi világbajnok Kucsera Gábor megnyerte a válogatót, de nem mehet a vb-re, a sportág becsületébe gázolt.
A csepeli vízisporttelepben komoly károk lettek.
Csipes és Dombvári a riói olimpiáig még visszatérhet.