Kevesen beszélnek erről a támogatási rendszerről Magyarországon, pedig nagy céllal született
Sok pénzzel és sok szerencsével a kiválasztottak közül kerülhetnek ki az ország új büszkeségei.
Sok pénzzel és sok szerencsével a kiválasztottak közül kerülhetnek ki az ország új büszkeségei.
Tökéletes hétvégét zárt a hazai közönség előtt versenyző 31 éves sportoló.
Két embert leszámítva mindenkit maga mögé utasított a népes mezőnyben.
A dobogós Válint Bence dolgát a riválisok mellett az időjárás is nehezítette.
A versenyző szerint ez az egyik legnehezebb pálya a naptárban.
A magyar tehetség a rövid felkészülési idő ellenére is sikerrel vette az akadályt.
A tranzakciót még több versenyhatóságnak jóvá kell hagynia.
Az volt ő a motorsportnak a 2000-es évek elején, mint Michael Schumacher az F1-nek.
A 16 éves Hideg Ádám szeme előtt egy cél lebeg: bemutatkozni az autósport királykategóriájában.
Autós és motoros versenyekre egyaránt pályázik a 200 millió eurós beruházásból megvalósított létesítmény.
Magyarországon a piac kicsi, az autó-motor sport elhanyagolt, viszont a versenyzés ugyanannyiba kerül, mint máshol.
A versenyzők 50 fokos hőségben versenyeztek nyolc napon keresztül.
Nem akarja a jól bevált Grand Prix-versenyzést NASCAR-ra cserélni.
Az F1-es legendák ezúttal a NASCAR-ban mérettetik meg magukat.
Tojoda Akio szerint fiatalításra és megújulásra van szükség.
A verseny 1907 óta íródó történetében csak 1982-ben nem halt meg senki.
A vele ütköző pilóta kórházba került.
Mindig a körívekkel van a gond.
Ezzel pedig megnyílhatott az út Pierre Gasly csapatváltásához is.
Akár 60 kilométer per órás csúcssebességre is képes volt a gőzhajtású quadricikli.
Tíz éve szenvedett tragikus balesetet a motorsport extravagáns olasz üstököse, Marco Simoncelli.
Az ügyészség szerint a versenyigazgató a felelős a tragédiáért.
Kilenc világbajnoki cím és 115 futamgyőzelem után ér véget a 42 éves versenyző karrierje.
A VIP-sávban akartak bejuttatni egy autóval érkező magánszemélyt, holott erre nem volt joguk.
Megjelent a rendelet a beruházás gyorsításáról.
Hatan kapták el a koronavírust eddig, a szezon március 28-án, Bahreinben kezdődik.
Az első két futamot az Arena4 mellett a Galaxy4 is közvetíteni fogja.
Évente pedig öt százalékkal emelkedik.
A Magyar Motorsport Szövetség saját halottjának tekinti az egykori versenyzőt.
A benzinmotoros versenyautók napjai meg vannak számlálva, a jövő és talán már a jelen is a nyekergő hangú elektromos csúcsgépeké. Miért kell aggódnia például a túraautózásnak, és miért nem kell a Forma–1-nek?
Súlyos sérüléseket, akár halált, és egekbe szökő szervizköltséget hozott magával az autópóló, ami minden veszélye ellenére meglepően sokáig létezett mint sport.
1906-ban Szisz Ferenc nyerte a legelső Grand Prix-t, de volt már F1-pilótánk és motoros világbajnokunk is. Épp itt az ideje, hogy a magyar autóversenyzésnek is legyen nemzetközi bajnoka, Michelisz Norbert ezt elérheti a hétvégén.
Üzletszerűen elkövetett sikkasztás és költségvetési csalás a vád az érintettek ellen.
Hihetetlen, hogy megúszta a tömegkarambolt a Moto3 mezőnye Franciaországban.
Furcsa jelenetek a kínai túraautó-bajnokságban.
Márquez feledtette amerikai bukását és a jerezi győzelem után újra vezet összetettben.
Aztán magával is végzett. Két éve a mostani áldozat mentette meg gyilkosa életét.
Ferdinand Habsburg a német sorozatban újonc Aston Martin pilótája lett.
A motorsport Triplakoronája nem elég neki, soha nem látott bravúrt tervez a spanyol.
Mármint országonként. 120 éve nem volt ilyen mérföldkő előtt a motorsport: a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián bemutató sportágként ott lesz az elektromos gokart, mögötte akár a világ legnagyobb piacával, az esporttal.
Kifogyott benzin hátráltatta Chase Elliott örömét.
Andreas Perez még csak 14 éves volt, nagy jövő előtt állt.
Hetven éve született Drapál János, a magyar motorversenyzés legnagyobb alakja. Az első magyar vb-futamgyőzte szerencsétlensége és hazaszeretete miatt nem lett gyári versenyző, és talán világbajnok. 37 évesen, egy pöstényi futamon vesztette életét.
A kormány felméri, mivel járna ez.
Biztosítás kell minden motoros személyi járműre, a versenyautók sem lesznek kivételek.
A MotoGP San Marinó-i Nagydíján Zarco a 15. helyre kocogott be, 199-199: élesedik a verseny Márquez és Dovizioso között.
Max Biaggit mentőhelikopterrel vitték el az edzésről, de nem volt életveszélyben.
Elképesztően dögös kocsik jönnek 2018-ban.
Több versenysorozatban is vezethet majd idén.
Elkezdte castingolni a szakágakat 2017-re.
López és Muller is pont lemaradnak az újításról, pedig nagyon tetszik nekik az ötlet.
A ralikrosszos Európa-bajnok, Szabó Krisztián már a világbajnoki mezőny ászaira készülne 2017-ben.
Lydden Hill után Lohéacban is nyert a tavalyi bronzérmes magyar pilóta.