44 találat az Indexről, és a környékéről.
A 29 éves középpályás már „csak” 22 mérkőzésre a rekordtól.
Elképesztő munkával sikerült felvenni a versenyt a világ elitjével.
Csoboth továbbra is csodacsere, Gulácsi lépésével egyértelmű a kapushelyzet a válogatottnál.
A közösségi oldalukon szóltak a fantasztikusan buzdító szurkolókhoz.
Ugyanúgy megállt egy pillanatra, mert érezte, hogy szabálytalankodott.
Gulácsi Gündogannak is üzent: ilyen játékvezetői döntést még nem látott.
A magyar gólt szerző Varga Barnabás szerint csapatként nem voltak elég élesek a Svájc elleni Eb-nyitány elején.
Ezt újdonsült klubja jelentette be pénteken.
Varga Barnabás hét góllal, Bolla Bendegúz öt, Nagy Zsolt négy kanadai ponttal zárta a februárt.
A győzelem azonban nem jött össze a Speziának.
Az év végi szűkös helyzethez képest lassan túlkínálat lesz.
Fél évre vették kölcsön, vásárlási opcióval.
A zágrábi Eb végjátékában maguktól is „belehaltak” a vízbe. Párizsba az olimpiai aranyéremért mennek.
Remek játékkal és 11 góllal segítette együttesét.
Nagy Ádám szerint Marco Rossi lecserélte volna az egész csapatot a félidőben; a kapitány vállalta a felelősséget.
Két évvel azután, hogy megszületett a gyermeke.
Az influenszerek felelősségéről is beszélgetnek egy új műsorban.
2022. november 16., 17:32
Világok harca a képernyőn.
2022. szeptember 10., 17:38
Az is kiderül, hogy a világhírű magyar szinkronról mit gondolnak.
2022. augusztus 4., 10:10
A kérdés már csak az, ki tud hadarva olvasni?
Nagy Ádám vagánysága is kellett, hogy igazán emlékezetes legyen a csütörtök este.
A csapatkapitány is kommentelt a poszthoz.
Marco Rossi: A válogatottban csak egy dolgot érezhetsz, motivációt.
A Monza 40 Serie B-ben töltött idény után először lett élvonalbeli.
Nagy Ádám szórakoztató futballt szeretne látni a magyar válogatottól.
Arról az irodaházról van szó, amelyet a botrány egyik központi alakja vásárolt meg a Végrehajtói Kartól.
Hadházy Ákos dokumentumokat tett közzé.
A végrehajtói kar letartóztatott elnöke legalább húsz ingatlant szerzett meg néhány év alatt.
A két youtuber szinte elsőként váltott jegyet a Gyurcsány-filmként elhíresült alkotásra.
2021. szeptember 29., 13:40
A válogatott középpályás szeretett Bristolban futballozni, de jobbnak látta, ha távozik.
2021. szeptember 7., 12:52
Két vesztes meccs után szerdán kötelező javítania a válogatottnak Andorra ellen.
2021. augusztus 23., 19:14
A másodosztályú Pisa játékosa lesz.
Nagy Ádám végignézte az elmúlt tíz év összes magyar filmjét, és most mindegyikről elmondja a véleményét.
Fiola Attila könnyek között nyilatkozott a gólja után.
Azt kívánjuk, hogy minél előbb legyen otthon a családja körében.
Egyszerű a képlet: ha a Bristol City a QPR-ral játszik, betalál a magyar középpályás.
619 nap után kapott ki a Fradi vízilabdacsapata az ob I-ben.
2020. november 11., 21:46
A magyar szövetségi kapitány igazi harcosokat küld majd a pályára Izland ellen.
A másodosztályú Bristol magyar játékosát zavarta, hogy a britek nem tartják be a járványügyi szabályokat.
A Spurs-Boro váratlanul szoros lett. Nagy Ádám klubja, a Bristol City az utolsó pillanatokban bukott.
Ha Nagyék kiütik a Shrewsbury Townt. Az Arsenal túljutott a másodosztályú Leedsen.
2019. december 29., 18:42
A másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bristol magyarja,
Nagy Ádám végig a pályán volt a 3-0-ra megnyert meccsen.
2019. december 28., 09:25
Nagy Ádám első szezonját játssza a Bristolban, szerinte az angol futball keménysége a magyar bajnokságnak is jót tenne.
2019. december 26., 20:58
Nagy Ádám csapata kikapott az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság karácsonyi meccsén.