Rendhagyó témákkal ismerteti a főváros történetét a Pesten innen, Budán túl podcast harmadik évada
Az egyik epizódban Győrfi Pál mesélt arról, milyen Budapest mentős szemmel.
Az egyik epizódban Győrfi Pál mesélt arról, milyen Budapest mentős szemmel.
Márkus Luca remekül együtt tudott dolgozni vele az új romantikus vígjátékban.
Mennyivel durvább nevet is adhattak volna ennek a történetnek az egykori politikus szerint.
A 2025-ös világbajnoki cím favoritját úgy hívják, Lando Norris?
Az arútluK legújabb adásában a zenész Keringés című lemezéről, elmúlt hat évéről beszélgettünk.
A KIX rendezője szerint a cselekmény mögé kell látnunk.
Lovasi András lánya saját zenei projektbe kezdett Jules War néven.
Podcastbeszélgetés a színházi biztonságról.
Aranydíjat nyert a Márkó és Barna Síkideg.
Elképesztő összegekért értékesítheti.
Ott folytatja, ahol abbahagyta a republikánus kampányt.
Barron Trump rendkívül magabiztos a volt elnök tanácsadójaként.
A sztárgyár nem biztos, hogy jó hatással van a tehetségre.
Kiderült, mi a különbség az ukrajnai háború és 1956 között.
Nem egyedi esetről van szó.
Szimler Bálint és Reisz Gábor példájából merít erőt.
Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzéki politikus gátolja pártja növekedését.
Nagy István szerint ügyesen kell használni a nyelvet, és akkor több pénz jön.
A Hiperkarma új lemezzel jelentkezik.
A karmester szerint mindenki abban reménykedik, hogy a másik feldobja a talpát.
Októberben új lemez érkezik, amit a stadionok színpadára szánnak.
Érzékeny pontot nyomott meg Fásy Ádám lovagkeresztje.
A Magyar Ízek Utcáján figyelnek az árakra, de a birkapörköltet meg kell fizetni.
Tóth Tamás: Hatalmas lemaradásunk van a nyugati erotikus kultúrához képest.
Aki alig élte túl, az biztos, hogy tudja a választ.
Semmi sem ilyen idegen tőlük.
A szerettünk elvesztésének gondolata Herendi Gábor új filmjének zenéjében is megjelenik.
Estére megtalálják és kiválasztják egymást a résztvevők.
Tévúton jár, aki a három megszerzett Eb-pontnál sokkal többet várt?
A színész szerint a Múzeumok éjszakája egy különleges nap minden magyar számára.
Mibe kapaszkodhat Marco Rossi csapata az utolsó csoportmérkőzés előtt?
Vasárnap nem a magyar válogatott erősségeiből indult ki a Rossi-csapat. De mi lesz szerdán?
A Csík zenekar alapítójával Azahriah-ról is beszélgettünk.
A csúcs felé tart, a csúcson van, vagy már túllendült azon?
Most az is kiderül, finnugorok vagyunk-e vagy hunok.
A helytelen döntések izgalmasabbak.
Az eset máig nem hagyja nyugodni az érintetteket.
Egy podcastműsor keretében.
Van itt minden, ami fesztivál, gasztró, koncert és kultúra.
Derkovits a múltból üzen.
Fehéren-feketén kimondtak mindent.
Rendhagyó beszélgetés a Kossuth-díjas színművésszel Sopronban.
Volt azért, aki látta, hogy mi jön.
A mikrofon mögött Nyári Gyula.
A legnagyobb izgalmak még csak most következnek.
Reggelre minden eltűnik.
Egy garázsból indultak, és még most is ott vannak.
Saly Noémi szerint megint elkapta a népeket az ünnepi téboly.
Számos meglepetéssel készül az idei SopronFest.
Létrehoztak egy klubot is.
Bánfi Jánossal és Hrutka Jánossal beszélgettünk.
Most vagy soha! Egy filmről vajon lehet-e szabadon véleményt formálni – következmények nélkül?
Elindult a Femina új podcastműsora.
Három alkotás sajátíthatja ki a díjátadót.
A politikai elemző podcastjében is szóba került a pénteki kommentháború.
Idén is elmondjuk, ki ebben a legjobb.
Elhúzódó hátproblémája idején azonban a kislánya jelentette a legnagyobb motivációt.
Ez lesz az első alkalom, hogy a Biodóm teljes területére bemehetnek a látogatók.
Egy kisgyerekkel próbáltak menekülni, amikor feljelentették és elfogták őket.
Kulisszatitkok a közelgő Grammy-gáláról.