Klopp visszatér a futball világába, magyar válogatott játékossal dolgozhat együtt
Szoboszlai Dominik útjával ellentéteset járhat be a kiváló német szakember.
Szoboszlai Dominik útjával ellentéteset járhat be a kiváló német szakember.
Kezd betelni a pohár a Red Bull versenyzőjénél.
A McLaren versenyzője kétszer is falnak koccant, ám ez is belefért.
Óriási a csata Leclerc-rel, szenvednek a Mercedesek.
Az istálló nehéz szívvel hozta meg a döntést.
Hatalmas csata után Piastri nyert, Norris pedig kilátástalan helyzetből faragott hátrányából Verstappennel szemben.
Mind a tíz csapat betartotta tavaly a költségvetési maximumot.
A holland címvédő hat futam óta nyeretlen, de azért 15,6 pontot szerez átlagban.
Megérkezett a várva várt válasz a riválisok panaszára.
A második Piastri és a hatodik Hamilton között 77 ezred a differencia.
Erődemonstrációval tették tönkre a narancsosok fesztiválját.
Lando Norris indulhat az élről a vasárnapi futamon.
Pérezé lett a második rajtkocka, Hamilton a harmadik helyről kezdhet.
Kritikus versenyek várnak a mexikói pilótára.
Norris megint közel járt ahhoz, hogy megtréfálja a Red Bull pilótáját, de végül második lett.
Korábban arról pletykáltak, hogy a holland jövőre a Mercedes versenyzője lehet.
Hatalmas balesettel indult a verseny, csak 16 pilóta fejezte be a futamot.
Sergio Pérez autójából gyakorlatilag semmi sem maradt.
Leclerc nagyon elszánt, szeretné megszerezni első futamgyőzelmét hazai pályán.
A világbajnoki címvédő Verstappen hatodikként, csapattársa, Pérez a falban fejezte be a tréninget
A pihenés helyett a riválist választhatja.
Másfél évtizedes sikertörténet végéhez értünk.
Minden jel arra mutat, hogy a Ferrarinál folytathatja karrierjét.
Lando Norris bizonyította klasszisát, de ez is csak a kettős Red Bull-siker megakadályozására volt elég.
A második pozíció Péreznek, a harmadik Alonsónak jutott. Hamilton a Q1-ben ragadt.
A listán szereplő fiatalok egyike sem önerőből jutott idáig.
A világ 2692 szupergazdagja közül csupán 49 kelet-európai, és ebből öt magyar.
A holland győzelme nem volt veszélyben, a dobogó alsó fokáért azonban nagy csata folyt Szuzukában.
Nincs ellenfelük, a címvédő mellől csapattársa indulhat majd a Japán Nagydíjon.
Logan Sargeant a falban végezte.
Hiába zárt Pérez a harmadik helyen, büntetés miatt csak a hatodik helyről startolhat vasárnap.
Toto Wolff pedig elmondta: nagyon szeretné, hogy a holland csatlakozzon hozzájuk jövőre.
Az eddig mellette álló thaiföldi tulajdonosnak is megremegett a bizalma.
Élete első versenyén pontokat szerzett a 18 éves Oliver Bearman a Ferrarival.
A Red Bull istálló szóvivője nem kívánt nyilatkozni a fejleményről.
Egyre nagyobb a feszültség, hatalmi harcok dúlnak az osztrák istállón belül.
Két csapat teljesen új külsőben pompázik.
Szerdán ejtették ellene a vádakat, így maradhat posztján.
A Formula–1-mezőnyből 13 sofőr hajt új szerződésre.
A háromszoros világbajnok gyerekként még panaszkodott édesapjára, ma már hálás neki.
Verstappen csak a negyedik lett – ugyanakkor a riválisoknál keményebb keveréken.
Christian Horner a csapat nyilvános rendezvényén vett részt.
Verstappen 2023-ban Schumacher és Hamilton nyomdokába lépett.
A lehetőséghez jutó fiatalok közül Felipe Drugovich remekelt leginkább.
Ám Sainz balszerencséjét kihasználva a ferraris mellett ott lesz az első sorban Verstappen...
Még az utolsó pontért is öldöklő csata volt.
Sergio Pérez jelenleg csapattársa mögött a második helyen áll a pontversenyben.
Háromszoros világbajnok, a férfi, aki (szinte) minden vasárnap győz.
Hamilton és Leclerc került a top háromba.
Charles Leclerc mellől a McLarenben ülő Lando Norris kezdi még első sorból a vasárnapi versenyt.
Sorra vettük a holland pilóta pályafutásának legjelentősebb mérföldköveit.
A négyszeres F1-világbajnok pilóta 2022 végén akasztotta szögre a bukósisakját.
A holland címvédő megperzselte riválisait a perzselő szuzukai hőségben.
Az osztrák istálló a motorszállítójának hazájában szerezte meg az újabb konstruktőri vb-címet.
A Red Bull hollandja beérte az ötszörös világbajnok Juan Manuel Fangiót.
A dobogósok közt alig két másodperc döntött – Sainz elképesztő gógyiról tett tanúbizonyságot.
Egy körön a Ferrari tempója továbbra is erős.
Hollandiában szenvedett kézközépcsonttörést.
Carlos Sainz a pole pozícióból indulva a dobogónak is örülhetett.
Változékony időjárás, hektikus futam – a vége azonban a szokásos holland siker Hollandiában.