Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
A rutinjával nagy segítségére lehet régi-új kenyéradójának.
A rutinjával nagy segítségére lehet régi-új kenyéradójának.
Tavaly az F3-ban nyert, 2025-ben már a legjobbakkal versenyezhet.
Mindkét pilóta távozik a Formula–1-ben sereghajtó istállótól.
Néhány hete úgy festett, hogy végleg eltávolodik a száguldó cirkusz világától.
Egyedülálló lehetőségnek nevezte a váltást.
Nagy múltú istállóval kötött együttműködést a német autógyártó.
Beszólások, szállóigék, legendás interjúk. Egy korszak ért véget a Formula–1-ben. Kimi, ezután mi is békén hagyunk!
A két fél három éve működik együtt.
Nagy tehetségeként került a Forma–1-be Nico Hülkenberg, aki 179 versennyel és negatív csúccsal kényszerül elhagyni a sorozatot, bár még csak 32 éves. Hol siklott félre a karrierje?
Idén már Alfa Romeo Racing lesz a svájci csapat.
A Merci volt a leghatékonyabb F1-csapat 2018-ban, meglepetés a dobogó utáni első helyen.
Náluk ült először F1-autóba, kedden visszatért.
F1-teszt: új pilóták először új autójukban.
Kis segítség kell a Mercitől. Nem reménytelen ügy.
A 20 éves monacóit nem zavarja a nyomás és hisz benne, hogy egyenrangú lesz Sebastian Vettellel.
Most, hogy távozik: az olaszok közel tartják a tűzhöz, tudják, miben segíthet Alfa-pilótaként is. Sőt, állítólag van egy elég vadnak tűnő akciótervük is a finnel.
Az Alfa Sauber bejelentette második pilótáját.
Ügynöke elemezte ki, miért jó neki az Alfa Sauber.
Kérdezz-felelek a finn sauberes igazolásáról.
A Sauber orral állt a falba az Olasz GP második edzésén, a svédet a pályakórházba vitték, de jól van. A Ferrarié a második edzés.
Az újonc Alfa-pilótát 1 éve a Hungaroringen arról kérdezték, készen áll-e az F1-re. Most a Ferrari a téma, pedig még csak 11 futamon van túl.
Tíz év után van újra Francia Nagydíj, meredek jelenetet hozott a visszatérés Ericssonnak. A Merci új motorral tarol a mezőnyben.
Technikai igazgatót csinálnak Simone Restából az együttműködés jegyében.
A svájci csapat tett elsőként aerodinamikai elemet a 2018-as kocsi fejvédőjére.
Keresik, ki lehetne az ő Sauberjük.
Az ifjú ferraris különös helyzetben az Alfánál.
Dobta a kéket a Sauber, bejelentették a pilótapárosukat is. Már csak egy hely kiadó.
Kezdjük szokni, hogy Sauber-Alfa Romeo.
Bejelentések a hétvégi Abu-dzabi GP-n.
Nem is sikerült újabb incidens nélkül Interlagosban.
A szombaton a Mercedest rabolták ki, vasárnap a Sauber volt a célpont, egyre súlyosabb a helyzet Sao Paulóban
A Ferrari erősítené a brandet, a Haas és a Sauber is Alfa-motorokat kaphat jövőre.
A Sauber-Honda is kútba eshet, ott egy igen erős belső sztori is kialakulni is látszik. A Honda nem áll jól.
Nem jött ki a Sauber új tulajdonosával.
Sőt, valószínűleg a harmadikat sem. Nem fitt.
Wehrlein januári sérülése miatt nem kockáztat.
Barcelonában körözött, levideózták.
Van néhány újdonság a kocsijukon.
Show-versenyen sérült le, kihagyja az első tesztet.
A három kulcslépésből egy immár hivatalos az F1-ben.
Nagy baleset a silverstone-i edzésen.
A Ferrari-motoros Sauber C35-öt.
Jól kiszemelte, kinek adjanak még motort a japánok.
Bernie Ecclestone húzós vizsgálatra számíthat.
A holland pilóta lemondott a 2015-ös szerződéséről, de az F1-karrierjének végétől tart.
Az újonc a tavaly 0 pontos kocsival verte az RBR-t.
A holland szerint a csapat nem tett eleget a bírósági ítéletnek, ezért újabb tárgyalás jön.
V. d. Garde jogerősen megnyerte a pert. Mi lesz most?
G. v. d. Garde-ról első fokon kimondták, a Saubernek be kell őt ültetnie péntektől. Az istálló fellebbezett.
A pilótanő Williamse és a Sauber a kavicsban kötött ki.