Orbán Viktor is szóba került a New York-i republikánusok évzáró gáláján
Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
Donald Trump is bejelentkezett telefonon, Mága Zoltán húzta a talpalávalót.
A patrióták szabadcsapata.
Az Alapjogokért Központ XII. kerületi luxusbázisán jártunk.
A főigazgató szerint a magyarok igen jól ismerik az ideológiai elnyomást.
Például a kiskorú kerékpárjának ellopása is „kiskorú sérelmére elkövetett szándékos bűncselekmény”.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója arról beszélt, hogy visszaveszik Brüsszelt.
Magyarországot a normalitás és a józan ész hazájának nevezte.
Egy asztalnál Schiffer András, Pulai András és Szánthó Miklós.
A főigazgató célja „a liberálisok rémálmának megvalósítása”.
Az ügyben már több ismert személyiség is megszólalt.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta, hányast érdemelnek a globalisták válságkezelésből.
Budapesten tartják a IV. Transzatlanti Csúcstalálkozót.
Konzervatív konferencia illusztris nemzetközi vendégekkel, élő közvetítés az Indexen.
Csütörtökön kezdődik a nemzetközi konzervativizmus seregszemléje Budapesten.
A győzelem elsősorban a Jóistennek, másodsorban a magyarok bölcsességének köszönhető.
A bírói függetlenség nem alapjog, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja.
Nekünk ilyen „diktatúra” jutott - értékelte a bírói döntést Szánthó Miklós.
Öt ország politológusai álltak az Alapjogokért Központ (AK) kezdeményezése mellé.
A budai várban már van épületük, innen költöznek majd át oda.
Orbán Viktor sátoraljaújhelyi gondolatai 197 millió forintos kampányt hoztak az Alapjogokért Központot fenntartó kft.-nek.
Szánthó Miklós, a kormányközeli Alapjogokért Központ igazgatója lett Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány kuratóriumának feje.
Hogy lehet, hogy az Alapjogokért Központ mindig arra gondol, mint a Fidesz?