Úszói kiállnak Virth Balázs mellett, mindenki tudja, hogy ő edzette Milák Kristófot
De ez sem elég ahhoz, hogy figyelembe vegyék a mestert az Év edzője választáson.
De ez sem elég ahhoz, hogy figyelembe vegyék a mestert az Év edzője választáson.
Újabb megaláztatás napjaink legeredményesebb magyar úszótrénerének.
Nem kell olimpiai bajnoknak lenni ahhoz, hogy szeressük.
Szeretné, ha igazságot szolgáltatnának Milák Kristóf edzőjének.
Azt is tudni már, ki lesz a világcsúcstartó úszóedzője, Illés Fanni férje és edzője érkezik.
Szakmabeliek szerint Szabó Álmos lehet a világcsúcstartó következő mestere.
Ki lehet az elméleteket sorra megdöntő úszó új segítője, és mik kerülhetnek a fókuszba a jövőben?
Az immár kétszeres olimpiai bajnok akkora zseni, hogy (szinte) bármit megengedhet magának.
Az egymást segítő, közvetlen kapcsolatból edző-versenyző kapcsolat lett.
Virth Balázsék csütörtök reggel indultak útnak a francia főváros irányába.
Számonként három úszás már emberes igénybevétel.
Az áprilisi országos bajnoksághoz képest nemhogy javult volna, romlott a teljesítménye 200 pillangón.
Több mint 20 hónap elteltével indult ismét világversenyen.
A magyar bajnokság óta 38 edzésből 32-t hagyott ki igazolatlanul.
Virth Balázs határozottan cáfolta a magyar sajtóban megjelenő értesülést.
Milák-nyilatkozat nélkül maradtunk az úszó ob-n. De vajon ki maradt nélküle? Krasz Emil véleménycikke az Indexen.
A számok beszédesek, az edzéselméleti könyvek megmenekültek.
Bármit is művelt az ob előtti hónapokban, már most olimpiai döntőt érő időt tud fő számában.
Itt a bizonyíték, Tokió bajnokára 200 pillangón egyetlen ember veszélyes: önmaga.
A zseni felmutatta középső ujját a fotósoknak, az újságírókat egyszerűen csak ignorálta remek visszatérése után…
A pszichológia oldaláról szólították meg és hívták együttműködésre a sportszektor szereplőit.
Tokió olimpiai bajnoka több mint fél éve nem végez az élsporthoz szükséges edzésmunkát.
Még nem tudni, indul-e az olimpiai bajnok úszó a decemberi rövidpályás Eb-n.
Virth Balázs jelenleg hagyja, hogy kitisztítsa a fejét.
Az olimpiai bajnok úszó úgy érzi: három-négy olimpiai aranyérem még van benne.
Virth Balázs szerencsésnek tartja, hogy nem ment 1:50 alá Milák, így van miért küzdeni.
Kapás Boglárka megnyomta az újratervezés gombot.
Felpiszkálta az új klasszist a média lekicsinylő minősítése.
Edzője szerint a siker titka, hogy emberszámba veszik.
100, 200 gyors, 100, 200 pillangó, és desszertként a két gyorsváltó.
Edzője szerint a budapesti vb-n két aranyat nyerő klasszis 100 pillangón is rekordot úszhat.
Nagy a nyomás, de ez egy édes teher.
Virth Balázs mesteredző a kellő pillanatban húzta be a vészféket.
Négy-öt érem benne van a magyarokban, egy-két arany is.
Veres Laura kétszázas specialista, itt akar nagyot alkotni.
Virth Balázs, az olimpiai bajnok edzője legendás mesterektől tanult.
Milák Kristóf neve rajta marad a vb nevezési listáján, de csak később dől el, rajthoz áll-e.
Igaz, valószínűleg ki kell hagynia a rövid pályás világbajnokságot, de a sajtóhírek kacsák.
Az Index információi szerint ma megszületett a döntés.
Az úszó Kapás Boglárka számított rá, Cseh László viszont erre az évre tett fel mindent. Az olimpiai második Ungvári Miklós sorsa megpecsételődött. Nem mindenkinek jött jól a tokiói olimpia elhalasztása.
A 200 pillangón világbajnok Kapás Boglárka két másodpercet szeretne javítani a tokiói olimpiáig. Edzője már látja, hogyan lehet javulnia, és nem is tartotta titokban. A pszichológia szakos Kapás közben analizálja is önmagát.
A hal sem kigyúrt, mégis gyorsan úszik. Ez a mottó maximálisan igaz a 200 pillangó világbajnokára, aki nem feltétlenül izmosodni akar. A relatív erő fejlesztése a cél az olimpiáig élete sikere után.
Gyurta Dániel elköszönt páratlan, maradandó sikerekkel. Sérülések is kínozták, már nem tudta azt nyújtani, amit elvárt magától. Korszakos úszó fejezte be.
Összekapta magát, Hosszú Katinka idején faragva lett rövid pályás Eb-győztes. Megvédte Csehet az úszók kapitánya.
Az olimpiai bajnok úszó nem tartja korrektnek Széles Sándor nyilatkozatát. De bízik a segítségében.
Udvariasan, de határozottan reagált Széles Sándor szavaira közvetlen kollégája, Virth Balázs, akivel 15 éve dolgozik. Ha a sikerek közösek voltak, a kudarc alól sem lehet kibújni. A címvédő Gyurta a 16 közé sem jutott.