Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
Videóra vették, ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.
Videóra vették, ahogy elfogják és börtönbe szállítják H. Imrét.
A „diszkópápáért” Magyarország történetének addigi legnagyobb óvadékát fizették ki 2016-ban.
Vizoviczki László jogerősen hét évet kapott.
A vádlottak között volt hét korábbi rendőr is.
Azt nem tudni, mi okozta a férfi halálát.
Volt, aki nagyobb büntetést kapott, mint az éjszaka egykori megkerülhetetlen alakja.
Mégis rács mögé kerülhet a bestiális bűncselekménnyel vádolt két kidobóember.
Partiszervízes felszolgálóként indultak, ma az ország vezető cateringgel foglalkozó cégét vezetik.
A belvárosi szórakozóhelyek egykori alvilági vezérének 108 millió forintot is be kell fizetnie.
Első fokon hét év fegyházat kapott vesztegetés miatt.
Az éjszakai élet volt vezető alakja adócsalás miatt ül, most rendőrök megvesztegetése miatt áll bíróság előtt. Beismerő vallomást tett, a rendőrök tagadnak.
Pénzt ajánlott fel egy másik volt rendőrnek, hogy vállalja magára a bűncselekményeket, és a lakóhelyváltását sem jelentette a hatóságoknak.
Az egykori diszkópápa és vádlott-társai elismerték a bűnösségüket korrupció miatt.
A Kúria az első- és a másodfokú ítéletet is „hatályában fenntartotta".
A jogerős ítéletben az első fokon megítélt 600 helyett csak 330 milliós vagyonelkobzást kapott.
A védője Rogán Antal elfoglaltságára hivatkozott.
A maffiózónak enyhítették a házi őrizetét.
A diszkókirály továbbra is azt állítja, hogy egész életében egy jobb Magyarországért küzdött.
Vizoviczki László szerint ő egy ma született bárány, akinek még baloldali kapcsolatai sincsenek! Pár éve még mást írt az ügyészségnek.
Az egykori diszkókápa korábbi testőre védjegykérelmet adott be a Dokkra, a Coronitára és más régi klubok neveire.
A letartóztatása előtti napokban Vizoviczki és Garancsi üzlettársa egy elit budai sportközpont megszerzésére szövetkezett. Pénzük bőven volt, strómanokat is találtak, mégis hatalmasat buktak. Lehallgatási jegyzőkönyvek alapján rekonstruáljuk a füstbe ment mutyi tanulságos kísérletét.
A Fidesz pártigazgatója mosolygósan ködösít a diszkókirálytól kapott leveléről.
Pedig a Fidesz pártigazgatója azt mondta, hogy a levelet átadta a bűnüldöző szerveknek.
Egy eddig ismeretlen történet arról, hogyan gyengült meg a Vizo-birodalom a West Balkán-tragédia után. Cikkünkben a házi őrizetbe kerülése óta először Vizoviczki László is megszólal.
Van egy különlegessége az agyonkamerázott luxuserődnek.
A vállalkozónak saját bevallása szerint minden cége tönkrement, és félmilliárd forint tartozást halmozott fel. De akkor tényleg, mibű?
A diszkókirály háziőrizetben várhatja, milyen ítéletek születnek az ellene folyó perekben.
Az előzetesben ülő vállalkozó ultrahang-felvételt küldött az ügyészségnek, majd azt kérte, ne gondolják, hogy érzelmileg próbál nyomást gyakorolni.
Egy biztos találkozójukról már tudunk is: röviddel Vizoviczki letartóztatása előtt beszélgettek az óvodájuk 110. születésnapi zsúrján. Kubatov szerint összesen kétszer beszéltek.
A Fidesz pártigazgatója szerint az a dolga, hogy találkozzon emberekkel. A súlyos bűncselekményekkel vádolt diszkópápa állítólag támogatta a Fidesz egyik kampányát.
A diszkókirályt adócsalással és rendőrök megvesztegetésével vádolják, de 250 millió forintért otthonából várhatja a tárgyalásait.
A Vizó-ügy egyik tanúja állítja ezt a vallomásában.
Vádalkut szeretett volna, hogy kijöhessen a börtönből, ellenkező esetben 2010 utáni "magas szintű" információkat adott volna ki.
A diszkókirály állítja: Rogán még csak látásból sem ismeri őt. De honnan tudja Vizoviczki, hogy kit ismer látásból a miniszter?
A bíróság szerint látszólag mintapolgár a budapesti éjszakai élet ura, 250 millióért akár haza is mehet.
Az ügyvédje szerint jogerősen néhány héten belül döntenek.
Rogán Antal környezetében változatos módokon kerültek kapcsolatba emberek a bűn világával, de ő kitart amellett, hogy semmiről sem tudott. Mióta eljött az V. kerületből, sorra borulnak a nyakába kellemetlen ügyek, a 10 milliós vesztegetési vád pedig az eddigi legsötétebb foltot ejtheti.
A 444 tényfeltáró cikksorozata elképesztő részletességgel tárja fel a pesti éjszaka volt urának karrierjét.
A Blikk szerint megkezdődött a Vizovicki-birodalom újrafelosztása, és várhatók még balhék.
Az ügyészség fellebbezett, ezért április 16-án a házi őrizetből visszavitték a Venyige utcába.
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a vállalkozót elengedték az előzetes letartóztatásból.
Felpofozta a főrendőr öccsét, megijedt a késelő gengsztertől és a sokat tudó, egyre gátlástalanabbá váló zsaruktól. De fizetett. Részletek a Vizoviczki-ügy titkos vallomásaiból.
Nem tudni, mi a pontos vád, és csak az ítélet egy része lesz nyilvános. Katonai tanács előtt zajlik az eljárás.