A P1800 Cyan GT gyönyörű, gyors, nyomokban még Volvo is
Utcai futómű, kényelmes ülések, 420 lóerő az ezer kiló alatti tömeghez. Skandináv móka kevesek számára.
Utcai futómű, kényelmes ülések, 420 lóerő az ezer kiló alatti tömeghez. Skandináv móka kevesek számára.
Megjárta a Forma-1-et, de világbajnok már túraautóval lett. Aztán a WTCR-korszak történelemkönyvének első lapjára is felírta a nevét.
A WTCR címvédőjének már csak egy célja maradt: élvezni az utolsó versenyhétvégét.
A Cupra Leon nem csak az utcákon lesz jelen, de a versenypályákon is szeretnék sikerre vinni.
A vébéezüstérmes magyar pilóta elhagyja a Hondát, és i30N-nel száll harcba a WTCR bajnoki címéért.
Kiadták a 2018-as WTCR versenynaptárát. A tízből kilenc helyszín és dátum biztos.
Michelisz Norbert dolgozik saját és csapata versenyeztetésén is, de 2018 körül több a bizonytalanság, mint eddig bármikor. Csak azért nem fogad el ajánlatot, hogy versenyezzen, ő nyerni akar. A katari kudarcon még mindig nem tudott teljesen túllépni.
A magyar autósport első vb-trófeája.
A 2018-as WTCR-versenynaptárra még várni kell.
A TCR International Seriest emelik világkupa szintre. Megszűnik a gyártói jelenlét.
2-4 Audi, csak magyar pilótákkal. A WTCR-ről is kiderültek újabb részletek.
Szerdán lesz hivatalos a WTCC-TCR-egyesülés, már jönnek a részletek.
Egyetlen dolgot bánt csak meg 2017-ben, a katari drámát pedig sokáig emésztenie kell majd. 2018-ra még nincs szerződése, nem tudja hol és hogyan, de folytatná. Idényzáró és szezonértékelő írás Michelisz Norberttől.
Közel volt a vb-cím, ezért csak a csalódottságot érzi a 2017-es szezon végén, de büszke arra, amit elért az idényben.
A túraautó-vb második helyével ő lett a magyar autósport első vb-érmese. Élete legjobb szezonját hozta össze Michelisz, az utolsó fordulóban, technikai hibával bukta az aranyat.
Három balesetet és egy kizárást még le tudott küzdeni, a szezon utolsó időmérőjének fékhibáját már nem. Egyéni legjobbjával, magyar sporttörténelmi vb-ezüsttel zárta 2017-et, ő a magyar autósport első vb-érmese. Björk a világbajnok, a Volvo a győztes csapat 2017-ben.
Mindkét futamot a top 10-en kívülről kezdi majd, óriási bravúr kellene a vb-címhez.
Elgurult a gyógyszer a Micheliszért szorító magyaroknál.
Mindkét szabadedzést a magyar nyerte, a Volvo nem áll jól a pénteki szezonzáró előtt.
Ennek ellenére mindent megtesz, hogy Katarban befejezze azt, amiért hét éve kőkeményen dolgozik: hogy világbajnok legyen. Nagy csapások után extrán motivált és feszült a történelmi aranyra hajtó pilóta.
A négyszeres világbajnok Yvan Mullert ültetik autóba a katari szezonzáróra.
A Honda és a Volvo is 80 kilón lesz Katarban, nem az előnyön múlik majd a vb-cím.
Időben jött a makaói baleset, mert így még nagyobb erőt kapott a végső harchoz. Michelisz Nobert legújabb blogbejegyzésében a képernyőn nem látható óriási csatákról is ír.
Hihetetlen szoros szezonzáró jön Katarban. Huff kilencedik Makaó-győzelmét szerezte.
A vasárnapi főfutamot a második helyről kezdi a szombaton hibázó magyar pilóta.
Egyesül a két bajnokság, amikben ő világbajnok, csapata pedig bajnok lehet.
Világbajnoki riválisa, a volvós Björk a negyedik.
Makaót a világ legőrültebb pályájának tartják, egyszerre Zöld Pokol és Monaco az ázsiai Las Vegas közepén. Beláthatatlan, szupergyors kanyarok, állandó sárga zászlós visszafordító, tömegbalesetek és egyéb őrület, ez a Guia versenypálya, ahol első WTCC-győzelmét szerezte Michelisz.
A szűk, de gyors makaói pályán kockáztatnia kell Michelisznek, de a vb-t vezető Björk nála is többet veszthet.
Már november van, de se szabályrendszer, se promóter, se naptár, se egy induló nincs a 2018-as túraautó-világbajnoki szezonra. Mi lesz így?
A Volvók lesznek a legnehezebbek a mezőnyben.
Tiago Monteiro Makaón sem ülhet autóba.
Aludnia kellett rá, hogy feldolgozza a kínai kizárást, a vb-cím pedig rajta, nem a szerencsén múlik.
Kellett a jó eredmény a Hondának a kizárás után, az esőben félbe kellett szakítani a főfutamot.
2016 után 2017-ben is van egy súlyos kizárás Michelisz gyári csapata ellen.
Amióta Hondát vezet, mindig dobogóra állt a japán versenyhétvégén, de ez most mindennél nehezebb lesz.
Tájfun miatt egynapos lesz a motegi verseny.
Pályafutása egyik legelkeserítőbb pillanatáról beszél a vb-második Monteiro.
Harmadszor kapja a Honda a legnagyobb büntetősúlyt idén a WTCC-ben.
Versenyezni akart az esőben, mert így elúszott egy futamgyőzelem esélye Kínában.
A félbeszakított futam után két ponton belül az első három a világbajnoki összetettben, Michelisz a harmadik. Rettentően izgalmas utolsó három verseny jön a WTCC-ben.
2 pontra feljött a világbajnoki összetettben, de ezzel is csak harmadik. Hihetetlenül szoros az élmezőny, nagyon izgalmas lesz az utolsó három versenyhétvége.
Kínában is nagyon gyors volt a magyar pilóta.
Micheliszt letaglózta a hír, hogy Monteiro nem indulhat Kínában, neki is napok kellenek, hogy feldolgozza csapattársa balesetének következményeit.
Szeptember elején, tesztbalesetben szenvedetett súlyos fejsérüléseket Tiago Monteiro – két vérrög keletkezett az agyában, aludni, beszélni is alig tudott. Fel lehet ebből gyógyulni három hét alatt?
A csapatutasítás a Volvo, a pontelőny Monteiro mellet szól, Michelisz a formájában bízik.
Csapatból elég egy, bébiből viszont nem. Szurkolói kérdéseire válaszolt Michelisz Norbert.
A korábbi F1-pilóta Monteiro szerdán balesetezett, hétvégén is kórházban tartják megfigyelésre.
A német bajnokságin inkább az ázsiai testvérsorozatával keresné a válságból a kiutat.
A várttal ellentétes csapatüzenet dobta fel Argentínában Michelisz Norbertet.
Portugália után Argentínát is behúzta, már harmadik az összetettben.
Argentínában is remekül megy neki.
Előbb halasztották, majd félbeszakították a WTCC szabadedzését. Micheliszé a legjobb kör.
Remek formában van, megtörné a Citroën hároméves egyeduralmát Argentínában.
Michelisz Norbert először mesélt a világbajnoki szezon elejét megnehezítő hozzáállásbeli problémáiról. A mélyponton való túllendülésről, a sikerekben keresett hibák fontosságáról és az apaságról is beszélgettünk a WTCC-idény közepén.
A 21 éves Szabó Zsolt Dávid váltja a francia pilótát a WTCC-ben a magyar csapatnál.
Nem rossz jel, ha valaki sorban kétszer meg tudja nyerni az időmérőt a WTCC-ben.
Hányingerről, pirulákról, dzsókerkörről, és arról, miért nem ér megy egy karórát a leggyorsabb kör.
Hatodik WTCC-futamát nyerte, már a 4. az összetettben. Kevés izgalmat hozott a dzsókerkör.
A Nordschleife után Vila Realban is verhetetlen kört ment a magyar túraautós.