A Kutyapárt társelnöke szerint a XII. kerületben ezért is verhető a Fidesz.
El sem indult az előválasztáson, de elfogadja az eredményt.
A szavazatok 80 százalékos feldolgozottsága mellett Kovács Gergely az első helyen áll.
Ártalmatlanításra is szükség volt.
A jövő garázstulajdonosainak pedig beszűkítették a lehetőségeit.
Az ingatlanokat, amelyeket a zárás érint, 8 óráig kell elhagynia mindenkinek.
Megnéztük a közfinanszírozott idősellátás Ferrariját.
2022. augusztus 11., 16:29
Lezárták a területet.
Egy XII. kerületi templomban.
Leromlott állapotuk miatt veszélyt jelentenek környezetükre, így a gyalogosforgalomra is.
A polgármesterek saját hatáskörben döntöttek.
A tolvajról felvétel készült, a megtalálásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
2020. augusztus 7., 13:58
A keskeny zöldövezeti utcába építene butikiskolát egy vállalkozó. Sokáig nem zavarta a lakók tiltakozása és az önkormányzat tiltása, most félkészen áll az épület.
A gyanú szerint az 53 éves férfi egy XII. kerületi erkélyen készített képeket magáról egy időzített fényképezőgéppel.
A 42 éves férfi a vendégektől lopott, a recepciósnak gyanús lett. Első fokon 8 év fegyházat kapott, de felmentést kért, az ügyészség pedig súlyosbítást.
Az önkormányzati sportközpont két nappal a bírósági tárgyalás előtt ejtette az LMBTQ-sportnappal kapcsolatos ügyet.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelten épül református központ a Svábhegyen.
Ilyen a politika: a Fidesz és az MSZP az igennek, a Jobbik és a DK a nemnek szurkol.
Aki bemegy az olvadó jéggel terhelt fák közé, az a saját életével játszik.
Hatalmas ágak szakadnak az utakra, járdákra jég súlya miatt. Az autókat is visszafordítják.
2014. augusztus 29., 17:32
A felújított hegyvidéki játszótéren olyan érzésünk volt, mintha egy megelevenedett kifestőkönyvben lennénk.
Az intézmény feladata a terület vagyonkezelése és a sícentrum előkészítésének koordinálása.
A járdafelújítás utáni napokban jelent meg a gázcég az egyik budai utcában, és a fagyos időben kezdett csőcserébe.
A követségi kisbuszt a helyiek fotózták le.
Az épületben fel-le kapcsolgatták a villanyt, betörőket kerestek.
2013. szeptember 20., 13:26
A szomszédja ölte meg a XII. kerületi idős nőt.
2013. augusztus 23., 20:08
Az alpolgármester levélben szólította fel a céget, hogy hozzák végre rendbe a szétbontott utakat.
Pedig a fideszes alpolgármester előre megfogalmazta nekik a bocsánatkérő levelet.
Az EU különdíját nyerte meg a XII. kerület.
Fideszes képviselők előtt szólították fel a bajnaista PM-eseket mandátumuk visszaadására.
A XII. kerület nehezen lekaparható matricákkal akarja kordában tartani a diplomata-autókat.
A legénybúcsús csoport fedett focipályát bérelt Budán, de nem a labdát kergették.
Az önkormányzat saját céggel próbálja üzemeltetni az egykori Sportmaxot.
Decemberben bezárták, most a kerület próbálkozik.
A megaklubot a szomszédság tiltatkozása miatt próbálták bezáratni, most viszont rendőri asszisztenciával újranyitott a hely.
2012. december 12., 17:37
Több kilométer hosszú vaskerítés helyett kamerarendszerrel próbálják növelni a biztonságot.
Kétszázmilliót bukott a XII. kerület a volt polgármester, Mitnyan György csereügyletén.
Kidekorált mélygarázs, vörös homár, félmeztelen Habony Árpád-szobrok: nyitás előtt bejártuk a legújabb magyar plázát, a XII. kerületi Hegyvidék Központot.
Az oktatási alpolgármester fegyelmi vizsgálatát koncepciós eljárásnak minősítették.
Nem politika, hanem vélhetően gyorshajtási okból.
Egyik hivatalban tiltják, a másikban egy lépésre került a teljes gőzzel való üzemeléstől a Zöld Pardon.
Az ellentmondásos szobor annak ellenére marad, hogy a Kúria ma arról döntött, nem maradhat.
Hivatalosan egy hete leállíttatták a munkákat a ZP-nél, de azért elkészült a zártkörű klub, és két héten belül nyitni akar a szórakozóhely.
A német nagykövetség minden eszközt bevet, hogy felhívja a magyar politikusok figyelmét a milliárdos német érdekeltségek szomszédságában engedélyek nélkül betonozó szórakozóhelyre.
A következő hetekben zacskókat osztanak ki, majd száz dizájnkukát is elhelyeznek a kerületben.
A bécsinél kisebb, de így is elég naturlális kupacok fotóival plakátolták tele a XII. kerületet.
2011. augusztus 24., 18:48
A tűzijáték nézőinek megsarcolásával vádolt cég szerint a pezsgőzős program nélkül senki sem mehetett volna be a János-hegyi épületbe.
2011. augusztus 23., 13:49
Az egyébként ingyenes kilátóba alulra 1000, felülre 3000 forint volt a belépő. A vállalkozó szerint csak a catering szolgáltatás árát kérték, bármit is jelentsen ez. Az önkormányzat tombol.
2011. augusztus 10., 00:08
A XII. kerületi balesetnek egy sérültje van.
2011. augusztus 5., 14:05
A három férfi egy XII. kerületi lakásból lopott el tárgyakat.
A cég teljesen félreértette a kormány szándékát, írta elutasító levelében a XII. kerület.
Az áruházlánc furcsa módon kezdett bele a költségvetési különadó továbbhárításába.
A XII. kerület saját embereit küldte a kisajátított parkoló visszafoglalására.
A budai nagyköveti rezidencia előtti kisajátított parkoló szerződését felmondták, aztán ugyanúgy használták tovább.
A 12. kerületi világháborús emlékmű körül zajlott a leghosszabb magyar szoborháború, túlélt több jogerős bontási határozatot és bírósági ítéletet.
Kevés a hely, szigorodó felvételi a bölcsődékben, óvodákban. A kerületi lakosok papíron kerületi lakosok, ha kell, az önkormányzat ellenőrizni megy.
A webkamerás rendszerrel időpontot lehet egyeztetni személyes ügyintézésre, és az operátor segít eligazodni a weboldalon.
Hegyvidék-Ybl WPC néven folytatja a liga egyik bajnokesélyese.
2010. november 19., 23:25