Villám csapott a One World Trade Centerbe
Nem is egyszer, hanem 17-szer. Elképesztően látványos fotók készültek a viharról.
Nem is egyszer, hanem 17-szer. Elképesztően látványos fotók készültek a viharról.
Az MTK kint edzett, amikor lesújtott rájuk a villám. A 28 éves Szucsányi András nem mozdult többé.
A kis kongói falu közelében minden négyzetkilométerre évi 158 villámcsapás esik.
A tragikus balatoni eset után összeszedtük, mit érdemes tenni és mit tilos, ha el akarja kerülni a villámveszélyt. Évente 24 ezer ember öl meg villámcsapás, de 240 ezren túlélik.
Egy hétig feküdt a kórházban válságos állapotban.
Az anya válságos állapotban, az apa jól van, a lányukat már kiengedték a kórházból.
Egy szemtanú elmondta, mi történt a villámcsapás után.
Az életveszélyes állapotban kórházba került férfit intenzív osztályon ápolják, de stabilizálták.
Tény, hogy kicsi az esélye annak, hogy belénk csap egy villám, de azért nem árt elővigyázatosnak lenni és felkészülni az életveszélyes helyzetekre.
Tűz nem ütött ki, de vannak sérültek.
Villám csapott az adventisták templomába.
Nyolcan megsérültek, egyikük kritikus állapotban.
A 80-as években a NASA javítani próbálta a repülők biztonságát, fogtak hát egy gépet, és az összes durva viharba belevezették, hogy tapasztalatot szerezzenek.
Éppen a gyerekek játékát szedték össze.
Ítéletidő tombolt az országban, 881 településen nincs áram, 216 fa kidőlt.
A tető ég, 33 embernek kellett elhagynia az épületet.
A bodajki kislányt megpróbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni az életét.
Leállt a gyermek keringése, már nem tudtak rajta segíteni.
A Wizzair gépe Varsóból szállt fel, de a villámcsapás után visszatért. Nincs sérült.
Nem lehetett valami kellemes, amit átélt, de legalább életben maradt.
A bizarr norvég rénszarvas-tömeghalál titka nem az, hogy mennyire közel álltak egymáshoz az állatok. Na de akkor mi?
A legtöbben egy 50 méter sugarú körben pusztultak el. Ez felettébb szokatlan a helyi természetvédők szerint.
A 88 táborozó gyerekből hárman füstmérgezést kaptak, egy kísérőjük pedig könnyű sérülésekkel került kórházba.
Évente mintegy 2000 halálesetet okoznak a villámcsapások.
Legalább 51-en sérültek meg a Rock am Ringen.
Egy órán belül három családi ház tetőszerkezetébe csapott villám.
A legtöbb halálos villámcsapás a mezőkön volt.
Ha már nem használunk fogmosó poharat, legalább a gumitalpú papucshoz ragaszkodjunk.
Az isteni beavatkozást gátló eszköznek tartották, a viharkár ellen imával védekeztek. Aztán történt egy súlyos baleset, amiben háromezren meghaltak.
Az esetben végül senki sem sérült meg.
Az öt szám összege 222. De mi történt Szabó Rozáliával, amikor hazafelé ment a halpiacról?
A dél-indiai államban főleg mezőn dolgozók haltak meg, egy krikettmeccsen fába csapott a villám.
Már majdnem végzett a munkával, egy ujjal ütött a billentyűzetre, mikor lesújtott a villám.
Szerencse, hogy nem sérült meg senki, és hogy volt egy utas, aki videóra vette az egészet.
Füreden családi házat, Nagyvázsonyban négy hektár erdőt égettek le a villámok.
A kétszintes ház tetőszerkezete még mindig lángokban áll.
A 21 éves Lillát a keszthelyi kórház intenzív osztályáról nemsokára kiengedik.
Négy gyerek és három nő meghalt, amikor heves vihar csapott le egy mezőn.
A vonyarcvashegyi strandon egy 21 éves és egy 65 éves nő szenvedett súlyos sérülést a villámcsapástól. A lány légzése teljesen leállt.
Nem is az égből jön le, hanem alulról megy fel, van belőle láthatatlan is, és van, aki már hétszer túlélte. De hogy keletkezik?
Azonnal kórházba szállították őket, és rendbe fognak jönni.
A vonyarcvashegyi strandon nem tudtak elmenekülni a vihar elől, többen megsérültek.
A fiatal nő a Retyezát-hegységben sátrazott. Nincs életveszélyben, plasztikai sebészetre vitték.
Tatarozási munkákat végeztek, harmadik társuk életéért még küzdenek.
Ezt úgy hívják, hogy pech.
Súlyos sérülés viszont nem történt.
A baleset után mobilon hívtak segítséget.
A brazil elnök testőrségéből 26-an kórházba kerültek.
Egy hat tagú család mellé vágott a villám szerdán Somogyszilben. A középkorú férfi, a felesége és a menyük éppen óvodába vitték a gyerekeket.
A wiwa törzs tagjai épp egy szertartást mutattak be, amikor villám csapott a templomukba.
Adam Campbell 100 mérföldet futott, a verseny legmagasabb hegycsúcsán leterítette a vihar.
Szerencsére nem sérült meg senki, amikor egy villámcsapástól kiégett a ház teteje.
Heten megsérültek, de nem gyulladt fel semmi.
Villám csapott egy családi házba, elszakadt egy vezeték is. Ezreknél kapcsolták le az áramot.
Nincs ma jó napjuk az állatoknak, csak úgy hullottak.
Az egész tetőszerkezet égett. Sérült nincs.
Lángolt a ház 150 négyzetméteres tetőszerkezete. Nem sérült meg senki.
Két ujja, és a feje is megsérült a riói szobornak. Négy hónapig fog tartani a helyreállítása.
A villám meggyújtotta a gázt a balatonföldvári családi házban. A tulaj azonnal elzárta a gázt.
Szerencsére senki nem sérült meg, de a közlekedés egy időre leállt.