6 és fél évet kapott Bróker Józsi
Volt, akiből 42 millió forintot húzott ki, de az ígért magas hozam helyett inkább ellopta.
Volt, akiből 42 millió forintot húzott ki, de az ígért magas hozam helyett inkább ellopta.
Az elsőfokon adott 12 helyett 10 év börtönt ítéltek meg az 559 embertől 2 milliárdot kicsaló férfinak.
Az anno a Cívis Brókerházat irányító K. Sándor 559 embert vert át, beismerte bűnösségét.
Geofizikus volt, jól kereső bróker, de váltott: a zempléni erdőben lakik, havi 20-30 ezer forintból él, ásványokat gyűjt, fest, és végre élvezi az életét. Azt mondja, a legtöbb ember nem tud jól élni.
John Gutfreund a világ legnagyobb tőzsdecápája volt a 80-as években. Igazi királyként élt, de egy szempillantás alatt mindent elbukott.
A manipulációs hálózat főszervezőjét már 14 év börtönre ítélték.
Christian Bale-lel kaszálnak milliókat a gazdasági válságról szóló The Big Shortban. Itt az előzetes.
Van annyi alkohol, ami után jó ötletnek tűnik az árutőzsdén megvenni 7 millió hordó olajat a cég félmilliárd dollárjából.
A baloldal vitanapot akart, hát megkapta. A Jobbikot és az LMP-t viszont ütötte az államtitkár.
Az ellenzéket megvették a brókerek! Ezt válaszolta a dühös Rogán Antal.
Közel száz alkalmazott úgy kap pénzt, hogy nem csinálnak semmit. Az ügyfelek meg futhatnak a pénzük után.
A bankvezérek sokkal rosszabbul keresnek mint egy éve.
Csődöt jelentett a Quaestor, az emberek pedig igyekeznek megtudni, mi lesz a pénzükkel. Van, aki ha megkapja, utána csak a párna alá rejtené.
Egy szakértő halála, vádiartok egyesítése miatt húzodott eddig. Fél év múlva várható ítélet.
Börtönbe megy a Goldman Sachs sunyi brókere, büntetésből szegény gyerekeknek tanít majd matematikát.
Brókerkedtek egyet Harryvel, 50 perc alatt 25 milliárd eurónyi határidős devizaügyletet kötöttek.
Ügyletenként 5 dollárnyi hasznot vesznek el a hagyományos befektetőktől.
Európában nem lesznek banki bónuszok, így akár Amerikába is menekülhetnek a brókereink.
Nem akarnak jutalmazni, hiszen hova menne ennyi bróker.
Az elmúlt hat év legrosszabbja az idei a Wall Streeten
Negyedével lett kevesebb a személyi költség. A független brókerek nagyon fogynak.
A 64 éves férfi kétszázmillió dollárt sikkaszthatott, akár ötven évre is ítélhetik majd.
A magyar kisbefektető a nyilvános kibocsátásból kimarad, de utána bárkinél vehet, aki kereskedik a New York-i Nasdaqon. Magyarországon nyolc-tíz ilyen bank vagy brókercég van.
Valaki 23 tonna aranyat adott el, megrogyott az árfolyam. Manipuláció is lehetett, de voltak már hasonlóan drága elütések a történelemben.
A devizakereskedésre szakosodott brókerházaknak komoly kihívást jelenthet az eurózóna szétesése.
Pénzmosás miatt fordultak a rendőrséghez, hiába.
Intelligencia- és pszichológiai tesztek mutatták ki, hogy veszélyesebb a magatartásuk, mint az őrülteké.
„A világot a Goldman Sachs uralja, nem a kormányok” – mondta a BBC-nek egy bróker, lepszichopatázták.
2 milliárd dolláros kárt okozott, Londonban kapták el a 31 éves férfit.
Hosszútávon megbízható a tőzsde, de ha kitör a pánik, már csak a tömeg sodor. Ha már a sarki zöldséges is részvénnyekkel spekulál, közel a krach. Akkor pedig pont azt adjuk el, amivel még nyerésben vagyunk, és indul az árfolyamspirál.
A volt Nasdaq-alkalmazott 755 ezer dollárt nyert az ügyleteken, a bíró szerint tragikus, ami történt.
A SocGen 4,8 milliárd eurós veszteségét is vissza kellene fizetnie.
Steven Perkins egy hétig ivott, nem is emlékszik, mikor milyen szerződéseket kötött.
A cégek 4,3 milliárdot buktak be, kilenc ügyben még büntetőeljárás vagy a felszámolás folyik.
Hárommiliárdos kárt okoztak a befektetők pénzéből extrajutalékot lecsípő, végzettség nélküli brókereket alkalmazó Capital Groups irányítói a rendőrségi gyanú szerint.
Az ausztrál bróker a szupermodell pucér képeit nézegette élő adásban.
Akár ki is rúghatják a figyelmetlen ausztrál banki alkalmazottat.
A lebénult bróker bírósági engedéllyel kérhette az őt ápoló céget, hogy állítsák le mesterséges táplálását.
Üzletkötő és ügyfél játszhatott össze a brókercég kontójára.