Eldőlt a nyéstai választás: egy házaspár kezébe került a borsodi zsákfalu
Két jelölt azon versenyzett, ki tud több embert bejelenteni a házaiba. A megismételt szavazásra autókkal hordták a választókat.
Két jelölt azon versenyzett, ki tud több embert bejelenteni a házaiba. A megismételt szavazásra autókkal hordták a választókat.
Bántóan drága Magyarországon bankolni, de ez az OTP-nek éppenséggel pont a lehető legjobb.
Jön fel rá a konkurencia, az anyacég részvényei 15 százalékot estek.
Egy negyedév alatt majdnem 2500 autót gyártottak le, javultak a várakozásaik is.
Az elmúlt 3 hónapban egymilliárd dollárt buktak. Mondjuk nagyjából végtelen pénzük van.
Ekkora egyetértés talán még soha nem volt a Dívány olvasói között.
A legalább tízezer lakosú városok egyharmadát, a legalább húszezreseknek csaknem a felét az ellenzék irányítja a következő öt évben.
Főpolgármesteri poszt, a kerületek többsége, fővárosi közgyűlés, a képviselői posztok többsége: az ellenzék mindent vitt. Mi történt Budapesten?
Hány kiló plusszal lehetünk még egészségesek? Ti mondtátok meg.
Most kiderül, pontosan mit vizsgált az EKG, és mire lehet számítani terheléses vagy nyugalmi vizsgálat során.
Véget ért a nyári szünet, a legtöbb családban ezzel egy időben előkerült a körömlakklemosó is. Olvasóink mondták el a véleményüket.
Ki dönti el, hogy milyen cselekedet számít elfogadhatatlannak? Ebben az esetben ti.
A 2019-es AGORA fotóverseny a végéhez közeledik, lassan kiderül, melyik lesz az év fotója a szavazók szerint.
Így érthetőbb, miért nem indulhatott a Kreml ellenzéke: 26 helye maradt a korábbi 38-ból.
Olvasóink mondták el véleményüket arról, hogy tulajdonképpen otthon vagy az iskolában kell-e inkább a problémás gyerek körmére nézni.
Olvasóink szerint az egykeségnek is megvannak a maga előnyei és hátrányai, de ugyanígy annak is, ha testvérek közt nő fel az ember.
A társasházi élet egyik nagy ütközési pontjáról olvasóink mondták el a véleményüket.
Megkérdeztük a Dívány olvasóit, mit gondolnak a szinkronizált filmekről.
Egy év alatt felére apadt a Zwack Unicum nyeresége.
Kiderült, hogy állnak olvasóink a szülő és a gyerek közti szájrapuszihoz.
Van, aki szerint természetes, hogy egy idő után összeházasodnak a párok, más szerint az a lényeg, hogy milyen a kapcsolat. De mit gondolnak olvasóink?
Szükség van rá? Biztonságot ad? Teljesen felesleges? Olvasóink mondták el a véleményüket.
Rengeteg információ, érvek és ellenérvek. De mit gondoltok erről ti?
Az eddigi legmegosztóbb kérdésünk eredményét összegeztük.
A Kúria érdemi vizsgálat nélkül utasította el az egyetlen beérkező felülvizsgálati kérelmet.
Olvasóinkat A hét kérdése sorozatunkban kérdeztük meg.
Sem az átlaghőmérséklet, sem a csapadékmennyiség nem felelt meg a tavaszi időjárás szokásos jellemzőinek idén.
Németországban a klímát védő influenszerek ügye nem ért véget a választással. Salvini nagyon megerősödött az 5 Csillaggal szemben. Szlovákiában hosszú idő után kapott ki Fico pártja, Romániában börtönbe került a kormánypárt elnöke. A briteknél teljes a brexitkáosz.
Már csak 817 millió forint volt a cég vesztesége.
Elvárhatjuk? Elfogadjuk? Szóvá tesszük? Kiderült, hogy mit gondolnak a Dívány olvasói!
Húsz éve nem volt ilyen magas az átlagos részvételi arány az EP-választáson - jelentették be Brüsszelben. Mutatjuk a 2019-es eredményeket!
A Fidesz tarolt, Orbán európai számítása azonban nem jött be. Az ellenzéki oldalon minden borult, új korszak kezdődhet a magyar baloldalon. Elemzés.
Az emlékek kialakulásában fontos szerepet játszó idegpályáról írtak az egyik legrangosabb lapban.
Reggel? Este? Naponta többször? Olvasóink szavaztak, megvan az eredmény.
Olvasóink szavaztak, megvan a többségi vélemény az állatkísérletekről.
A várakozásoknál jobb lett az első negyedév eredménye.
Olvasóink szavaztak, megvan a többségi vélemény a bolti nassolásról.
Elapadt ugyan az előnye, úgy tűnik, mégis megkezdheti ötödik ciklusát. Az arab szavazóhelyiségeket rejtett kamerákkal filmezték.
A víz alatti fotózás 2018-as pályázatán elképesztő felvételek kaptak elismerést.
Kiderült, hogy kik lettek a 37. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottai.
P1, P2, P3 vagy épp P0? Elmondjuk, melyik mit jelent, és mi az, ami még nem jelez bajt.
A Nikon mikrofotó-pályázatának 2018-as képei is megmutatják azokat a részleteket, melyek az emberi szem számára már érzékelhetetlenek.
Marsel van Oosten piszeorrú majmokat ábrázoló képe lett az év természetfotója 2018-ban.
Magyar győzelemmel zárult a Huawei európai mobilfotós versenye, a Next Image.
Eredménye bő 60 százalékkal nőtt, negyedével emelte alkalmazottai számát egy év alatt.
Tavaly még 90 milliárdot kaszáltak így. Összesen tavaly 38 milliárdos nyeresége lett Matolcsyéknak.
A magyar zenekar a 21. helyen végzett.
Idén sem végeztünk előkelő helyen az Eurovíziós Dalfesztiválon. A kommentelők ezzel és a győztessel sem elégedettek.
Sok mindent le lehet szűrni a fogyás első hetének alakulásából.
A választás után sajtótájékoztatót tartott az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, aki nehéz szívvel gratulált.
Nem történt semmi meglepetés, az ország egyik legszegényebb része teljesen fideszes.
Már láthatóak a 2018-as választás eredményei: a feldolgozottság még nem 100%-os, de már nagy valószínűséggel megjósolható a kimenetel.
Négy éve majdnem 9-ig húzódott, most akár a 10 óra is reális lehet a hosszú sorok miatt. Addig eredmények sem lesznek hivatalosan.
Az Opusnak nagy éve volt, 46,5 milliárdos bevételt ért el. A saját tőke még 120 milliárddal nőhet a jövőben.
Nyakig ülnek a legóikban, 13 év után esett a Lego árbevétele.
Tavaly Magyarország volt a cég egyik legjobban pörgő piaca 14 százalékos bevételnövekedéssel.
A választásra jogosultak kevesebb, mint 20 százaléka ment el szavazni.
Mindenkinél működik ez a lehetőség.
Átadták Az Év Irodája Verseny díjait, 18 kategóriában választottak győzteseket.
Megvették a legnagyobb orosz sörmárkát, hamar betett nekik a szabályozás.