Három pályázat kiírása is átkerült Demeter Szilárdékhoz
És az ezzel járó 59 millió forint is a PIM-é lesz a MANK helyett.
És az ezzel járó 59 millió forint is a PIM-é lesz a MANK helyett.
Demeter Szilárdék meghirdették a bajba jutott zenészeknek szóló pályázatukat.
Az nem elég, ha valaki magyar nyelven ír, aki pedig LMBTQ-ideológiát hirdet, azzal nincs párbeszéd.
A KSH Könyvtár vezetőjét kérték fel korábban a nemzeti könyvtár átvilágítására.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója fiatalos műsorgyártásra adott megbízást, de a nyolcórás műsorfolyam népirtós viccelődésbe torkollott.
Több mint kilencvenen csatlakoztak a Bartók Imrét ért retorzió miatti tiltakozáshoz, Demeter szerint nincs itt semmi politika.
„A magyarországi belpolitikai irodalmi központosításból miért vesszük ki a részünket?” - kérdezi az egyik író, aki otthagyta a helyi magyar írók társaságát.
A Petőfi Irodalmi Múzeumhoz került a médiában dolgozók képzéséért felelős Nemzeti Tehetséggondozó. Demeter Szilárd főigazgató elmondja, hogy miért.
Az adta meg a végső lökést, hogy egy munkatársa beszólt az új PIM-főigazgatónak, hogy a törvénybe ütközik a pályázata.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum új vezetője beszélt arról, hogyan kell érteni az ujjak ütögetését, és mit mondott Szakács Árpádnak.
Demeter december közepe óta vezeti ideiglenes főigazgatóként a Petőfi Irodalmi Múzeumot.
Nem ismeri Veiszer Alindát, de nem fogja kitiltani a sajtótájékoztatókról. Túl sokat nem árult el a terveiről a PIM új vezetője, akit egy névtelen, de barátságos kormányújságíró kérdezett.
A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint nincs miért duzzognia, amiért menesztették.
Demeter Szilárd évekig dolgozott Tőkés Lászlónak.
Prőhle Gergely, a PIM nemrég menesztett vezetője sajnálja, hogy a miniszter másképp gondolta.
A gyülekezési törvény miatt ma már nem lenne forradalom a Nemzeti Múzeum előtt - szöveggel egészítették ki az igazgatóját vesztett múzeum tárlatát.
A politikának egyáltalán nem dolga beleszólnia a kultúrába, nyáron a kultúrharc ürügyén elkezdődött az acsarkodás – Závada, Dragomán és Parti Nagy is politikai okokat lát Prőhle Gergely eltávolítása miatt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.
Külön alap történelmi filmekre Andy nélkül, átvilágítás a PIM, az OSZK és a Nemzeti Múzeumnál. A Fidesz nem elégedett.
A PIM vezetőjének menesztéséről ír a kormánymédia, de Prőhle úgy tudja, hogy elégedettek vele.
Ismerjük Karinthy rengeteg regényét, versét, novelláját, cikkét, de azt kevésbé tudjuk, hogy az íróról rengeteg felvétel is fennmaradt. Ezeket gyűjti most össze egy új könyv.
A tömeg nem fér be az épületbe, sokan az utcán várakoznak. Éjfélig tart a virrasztás a tegnap elhunyt író emlékére.
A miniszter szerint sok a félreértés a Nobel-díjas író körül, ezen gyakran bosszankodik.