Húszmilliárd forint jut a fővárosi földutak aszfaltozására
Már kétszáz útszakasz kapott szilárd burkolatot a Budapesti Útépítési Program keretében.
Már kétszáz útszakasz kapott szilárd burkolatot a Budapesti Útépítési Program keretében.
A Kétfarkú Kutya Párt elnöke személyében találta meg leghangosabb kritikusát a Hegyvidék fideszes polgármestere, aki cserébe jó viszonyt ápol Karácsony Gergellyel.
Eltávolítják azoknak a nevét a szoborról, akik valójában gyilkosságokhoz voltak köthetők, és máshol emelnek egy új, második világháborús emlékművet.
Pokorni nyilas nagyapján kívül is alapvető bajok vannak a 12. kerületi szoborral, a felkért történészek szerint új, közös emlékmű kell.
Schmidt Mária írása Rajkról undorító, de felvet egy fontos kérdést. Ha nincs nemzeti konszenzus, hogy ki hős, bűnös vagy áldozat és miért, áldozatot sincs értelme hozni egymásért. Braun Róbert írása.
A Budai Sport Hotel évek óta üresen állt, az egykori olimpiai edzőközpontból csak egy törmelékhegy maradt. Remélhetőleg nem lesz a helyén semmi.
A Fidesz korábbi oktatási minisztere szerint jót tesz a kamaszoknak, ha súlyos dilemmákra hívják fel a figyelmüket.
A szavak tettek, és Pokorni szavai nem elsősorban a múltra, hanem a jelenre vonatkoznak. Bán Zsófia írása.
Nemcsak a parkolókat helyezik át, hanem a büfék is költözni fognak, a Normakert étterem már be is zárt. Lesz majd park, közösségi tér. A nagy kérdés, hogy az átalakítások után mennyire lesz zöld a hegytető.
A Pokorni Zoltán kínálta esély kivezethet minket a kilátástalan emlékezetpolitikai dagonyázásból. Radnóti Zoltán rabbi írása.
Az új képviselő-testület alakuló ülésén kezdeményezte Pokorni József nevének eltávolítását.
Pokorni bátorsága, hogy nyilvánosan megmutatta tanácstalanságát, amivel elindította a vitát. Braun Róbert írása.
P. kitört a szokásos, balsors által tépett áldozati narratívából, ami mindenkit megkímél a kellemetlen szembesülésektől. Krémer Balázs írása.
Hirtelen láthatóvá lett, hogy mit jelent a nemzet sorsközössége – György Péter írása Pokorni Zoltán egyedülálló megszólalásáról.
8 perces videó. Karácsony Gergely közben közölte: teljesen megrendült Pokornin, tiszteli a fideszes polgármestert.
Egy városmajori megemlékezésen beszélt a holokauszt emlékezetéről a hegyvidéki polgármester. Szimbolikusan is rendet tenne a kerületben.
Korábban tüntetés is volt a terv ellen, amit némiképp finomítottak, de azért egy nagy területen kivágják a fákat.
A hegyvidéki polgármester megvédte a Normafára tervezett parkolót, és bírálta az oktatás helyzetét.
Meghosszabbítanák a fogaskerekűt, de a Libegő felújításáról is egyeztettek.
A Normafán tervezett parkoló és a fogaskerekű meghosszabbítása lesz a téma.
Valamivel több mint százan mentek el tüntetni szombaton a Normafához tervezett óriásparkoló építése ellen.
Sokan tiltakoztak, a nagyobb fákat nem bántják.
A fakivágások ellen indított petíciót kedd reggelre már több mint 13 300-an írták alá, a főpolgármester sem támogatja a parkoló tervét.
Szombatra tüntetést hirdetett a Párbeszéd, hogy rávegyék Pokorni Zoltánt az ígéretei betartására.
Személyesen vett részt a mészárlásokban, mégis az áldozatok között volt a neve. Pokorni nem tehet róla, de ezek után a teljes névsort ellenőrizni akarja.
A kerületi önkormányzat szerint ez szükséges a Normafa rehabilitációjához.
Orbán Viktor azt ígérte, hétfőn elmondja a véleményét a szexbotrányba keveredett Borkai Zsoltról.
Gonosz vagy buta emberek irányítják mostanában az oktatáspolitikát? És egyébként is, mi is történik mostanában az oktatásban? Szakemberek értékeltek. Pokorni Zoltán is, és neki sincs jó véleménye.
A XII. kerület fideszes polgármestere nem szereti, ha erről kérdezik.
A Magyar Időknek adott interjút. Az oktatásról hiába kérdezték.
Felújított játszótér, új utcabútorok, illemhelyek.
A XII. kerület titkos közvélemény-kutatásában az ellenzéki összefogásról is kérdezgettek.
Ami kényelmes a budai lakosoknak, az mindenki másnak szívás. Ráadásul a János épülete alkalmatlan a feladatra.
A hegyvidékiek 27,6 százalék a szavazott, Pokorni ugyanakkor mindenképp kötelezőnek tekinti az eredményt.
Alpesi síközpont nem lesz, de az önkormányzat sok mindent változtatna a Normafán – ha az igenek nyernek a hétvégi népszavazáson. Pokorniék sok mindenben engedtek a természetvédőknek, végignéztünk az érdekesebb pontokat.
Kerületi polgármesterek lobbiznak az új kórházért, de a legtöbb javaslat lerobbant, nehezen felújítható és rosszul megközelíthető helyen lévő kórházról szól. Ma a Fidesz budapesti elnöksége vitázik a helyszínről.
Vasárnap lesz népszavazás a Normafa jövőjéről. Ilyen politikai összeborulást ritkán látni.
Reméli, ezután sem lesz állami emberölés, az oktatás pedig sokkal fontosabb a bevándorlásnál.
Ilyen tömören fideszes még nem jellemezte Lázár Jánoshoz való viszonyát!
12. kerületi lakosként 25 éve várja a változást.
De már abbahagyta a gyűlöletpolitizálást, pedig sikeres volt benne. Mit gondol az Orbán-Simicska háborúról?
Elkészült a Normafa rehabilitációját előkészítő Natura 2000-es hatásvizsgálat.
A miniszterből harapófogóval sem lehet kihúzni, ki áll a kibeszélő fideszeseknek címzett fenyegetése mögött, de úgy tűnik, nem egyedül tervelte ki.
A miniszterből harapófogóval sem lehet kihúzni, ki áll a kibeszélő fideszeseknek címzett fenyegetése mögött, de úgy tűnik, nem egyedül tervelte ki.
Szó szerint megismételhetné a fenyegetést a fiatal harcosoknak címezve, de nem veszi fel a kesztyűt.
Pokorni évtizedes szolidaritást rúgott fel az urizáló fideszesek bírálatával. Az Indexnek nyilatkozó politikusok szerint Lázár gondosan egyeztette a miniszterelnökkel a válaszcsapást.
Mi, veteránok, csata közben is már a békére és az egyensúly megőrzésére gondolunk.
Fideszes így még nem osztott ki fideszest nyilvánosan. Lázár szerint Pokorni hátba támadta őt. Minden kritikus fideszes veteránnak üzen.
Politikustársai drága órái, sokmilliós házai, drága utazásai veszélyesek a korrupciós vádak idején.
Lefagyott hóágyúk, drasztikus csíkosboglárka-helyzet, harkálynéző turisták: Pokorniékkal sétáltunk Budapest első számú kirándulóhelyén.
A felújított hegyvidéki játszótéren olyan érzésünk volt, mintha egy megelevenedett kifestőkönyvben lennénk.
Mondta Pokorni Zoltán a holokauszt-emléknapon a Duna-parton.
"Megemelem a kalapom a miniszterelnök úr előtt, és ez nem nyalizás." A parlament utolsó ülésnapján azt kérdeztük, mivel nem elégedettek az elmúlt négy évből. De egy szép tál cseresznyéből nem tudnak kiválasztani egy férgeset.
A 280 millió forintos Öveges Laboratórium a sashegyi iskola új büszkesége.
Egy interjúban azt mondta, rossz irányba megyünk a vonalasabb, fegyelmezettebb iskolával.
A hegyvidéki polgármester az Alföldre ment. Nem elmúltnyolcévezett, nem gyurcsányozott, nem ígért ingyengázt. De megmondta, mit kell belátni az embernek ötven fölött.
Szerencsére a bordányi rezsiharcosok tudják.
A fideszes potentátoknak sincs nyúlkálás, mert le lesznek csukva, mondta egy lakossági fórumon.