Kyrsten Sinema demokrata szenátor kilépett a pártból
Függetlenként akar politizálni.
Függetlenként akar politizálni.
Több mint fél évvel az országgyűlési választások után.
Több helyen is a független képviselők taroltak.
Ollé Árpádot 2016-ban választották meg.
Független szerkesztőség pedig nem létezik. Nagy Károly gondolatai a mai magyar médiadiskurzushoz.
Mindig is a balliberális politikai elit lelketlen, szolidaritásra szemernyi hajlandóságot sem mutató kliense volt.
Az Origo főszerkesztője azt vallotta tanúként egy büntetőügyben, hogy nem tudja, ki ír a lapjába. Ki hiszi ezt el? A hatóság és a bíróság?
Nem akar az új elnökkel, Jakab Péterrel dolgozni, a döntésével azért várta meg a dunaújvárosi időközi eredményeit, mert nem akarta gyengíteni az összefogást.
Sikeres volt a teljes ellenzéki összefogás, a jobbikos Kálló Gergely több mint 20%-ot vert a függetlenként, de fideszes támogatással indult Molnár Tiborra.
Több ezren tüntettek a szabad színházakért és a független kultúráért a fővárosban. "Olyasvalami készülődik a magyar kultúra ellen, amivel szemben minden tiszta lelkiismerettel rendelkező magyar embernek fel kell lépnie" - mondta Jordán Tamás. Pintér Béla azt üzente a kormánypártiaknak: "eddig is hozzánk jártatok, ha sírni vagy nevetni akartatok." Azt is mondta, ha egy színház nem kormánykritikus, akkor kurva unalmas.
Nem véletlenül lépett ki 26 év után az MSZP-ből.
A 24.hu médiarovatát három éven át író Szalay Dániel folytatja a médiás oknyomozást.
Független jelölt akar lenni. Előzetesben van: 6,3 milliárdos csalással gyanúsítják
Hernádi Gyula sokáig az MSZP vásárhelyi elnöke, a párt önkormányzati képviselője volt.
Állítólag elege lett a néppártosodásból.
Nem szállhatott be olyan harcba, ami Trump vagy Cruz esetleges győzelméhez vezetett volna.
Michael Bloomberg függetlenként indulna el, akár egymilliárd dollárt is kész rászánni a kampányra.
A fideszes belharc eredménye lehet, hogy a kirúgott Horváth autóját megrongálták, méhkaptárait felgyújtották.
Valamit mondanunk kellene, Ágoston, nem?